German Tyitov a Szpartak vezetőedzője

 

Alakul a KHL-be visszatérő csapat edzői stábja és kerete.

Alekszej Zsamnov, a Szpartak Moszkva frissen kinevezett általános igazgatója több részletet is elárult az újjáalakuló csapattal kapcsolatban. A vezetőedzői feladatokat az a German Tyitov látja el, aki az elmúlt két szezonban a Metallurg Novokuznyecknél dolgozott. Segítői Igor Ulanov és a nemrég visszavonult Vjacseszlav Kozlov lesznek.

A csapat gerincét gyakorlatilag a következő szezont kihagyó Atlant fogja adni, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy Zsamnov és Kozlov tavaly még a mityiscsiek kötelékében álltak. A játékosok közül várhatóan többen is a Szpartakban folytatják a pályafutásukat. Az első öt igazolásukat is bejelentették a piros-fehérek, akik mind légiósok. A cseh Lukás Radil a nevelőegyesületéből, a Pardubicéből érkezik, továbbá Casey Wellman az AHL-ből, Chay Genoway a Dinamo Rigából, míg Matt Gilroy és Atte Engren az Atlantból igazolt Moszkvába.

A mérkőzéseiket nem a korábbi csarnokukban, a Szokolnyikiben játsszák, hanem vagy a Luzsnyikiben, a Dinamo Moszkva eddigi otthonában vagy a Megaszportban rendezik.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 1-2VÉGE
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
október 6., péntek
EL 18:00 DABBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
EL 18:30 MISGYE 
ICEHL 19:15 LNZAVS 
Partnerünk
Archívum