![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/jkb_fejlec.png)
![](http://www.jegkorongblog.hu/wp-content/themes/jegkorongblog_2.2.6/asset/pakk.png)
Megkezdte a felkészülést a HSC is
Megvan az összeg a MOL Ligához, mindenképpen el fog indulni a nemzetközi bajnokságban a Szereda. A klub három új játékos érkezését is bejelentette.
Biztosan indul a MOL Ligában a HSC Csíkszereda, mondta el a csapathonlapnak Hodos László klubelnök. Május végén azt írtuk, játékosokról, nevekről, edzőkről egyelőre keveset tudni. Hodos most a játékosokkal kapcsolatban is több konkrétummal szolgált. Ezek szerint jelenleg 19 szerződtetett játékosuk van a kék-fehéreknek. Négy kapus, négy hátvéd és tizenegy csatár alkotja a pillanatnyi névsort. Három játékost igazoltak eddig, Antal Zsombor Brassóból, Okos Csanád Debrecenből, Sofron Ádám Fehérvárról érkezett a kék-fehérekhez. A 2014/15-ös keretből még öt játékossal tárgyalnak. Tranca Daniel, Bíró Gergő, Bíró Mátyás, Bíró Ottó, valamint Nagy István szerződése vár még hosszabbításra. Eddig egyetlen légiós van, a kölcsönből visszatérő Raitums kapus, de az ígéretek szerint ki fogják tölteni az összes lehetséges helyet, és külföldi edzőt keresnek a csapat mellé.
Fotó: Mudra László
Amíg az új edző nincs meg, a nyári alapozást Geréb István edzővel kezdte meg a csapat. Júliusban tengerparti edzőtáborba utazik a HSC, majd augusztusban Csíkkarcfalván folytatódik a felkészülés, mivel a csíkszeredai jégpályaszezon első jeges napja szeptember 1-jén jön el.
A HSC Csíkszereda jelenlegi kerete:
Kapusok: Ruczuj Gellért, Onodi Ottó, Ilyés Norbert, Martins Raitums
Hátvédek: Papp Szabolcs, Bors Huba, Gecse Hugó, Salló Alpár
Csatárok: Bíró Tamás, Mihály Ede, Moldován Ervin, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Farkas Tamás, Okos Csanád, Antal Zsombor, Rokaly Norbert, Sofron Ádám, Geréb István
További cikkek
- Reisz Áron távozik a Sportklubtól
- Jobbkezes ECHL-csatárral bővíti keretét a BJAHC
- Keegan Dansereau visszatér az Erste Ligába
- A nyolcadik Sportklub-szezonja vár Fodor Csanádra
- Tornyai a harmadik UTE-szezonjára készülhet
- Cseh István követi Sági Mátét
- A Jokerittől igazolt csatárt a FEHA19
- Sántával és Trozsákkal is számolnak Miskolcon
- Nolan LaPorte elhagyja a Fradit