Maklári Erik visszavonul

Az UTE 26 éves, 5-szörös válogatott hátvédje befejezte a versenysportolást. Utolsó szezonjában egy bajnoki mérkőzésen sem lépett jégre sérülés miatt.

Miért hagyja abba aktív pályafutását?

Sokkal jobban indult ez a kis sztori, mint ahogyan végződött. 1997, 1998 környékén fertőződtem meg, és onnantól más nem is érdekelt, csak edzettem, az NHL-lel játszottam konzolon, lőpadoztam és bottechnikáztam szárazon. Szerepeltem is minden korosztályos válogatottban, voltam 4 utánpótlás-világbajnokságon. Később Székesfehérvárra igazoltam, ott elkezdődött a hőn áhított profihoki, egy felnőtt bajnokságban. Sikerült bekerülnöm a Fehérvár EBEL-csapatába is, ahol néha többet, néha kevesebbet, de szóhoz jutottam. Bemutatkozhattam 5 mérkőzésen a felnőtt válogatottban is, és idáig minden sínen is volt. Az ezt követő szezonnak nagy elánnal ugrottam neki, de sajnos az egyik felkészülési mérkőzésen megsérült a térdem, amit meg kellett operálni. Szezon közepén tértem vissza, 6-7 mérkőzést játszottam a Fehérvár MOL ligás csapatában, ahol az egyik meccsen egy szerencsétlen ütközésben eltört a csuklóm, amit szintén operálni kellett. Kaptam egy szép nagy csavart, és ezzel az a szezonom ugrott is. Az idény végén éreztem, hogy nagyon kiestem a keretből, ezért hazajöttem Pestre, az UTE-ban megállapodtunk Ancsin Jánossal a folytatásról. Igazán a tavalyi felkészülésen voltam életem legjobb formájában, 4 felkészülési mérkőzésen 3 góllal és 3 gólpasszal segítettem a csapatot, jól ment a játék, nagyon vártam a szezont, de sajnos az első mérkőzés előtt egy héttel egy szerencsétlen esésben kiugrott a vállam. Ismét műteni kellett, kaptam 4 csavart, amit már viszek is magammal mindenhová innentől. A szezon végén a Magyar Kupában játszhattam még néhány mérkőzést, de sajnos nem olyan volt, mint régen. Valamiért, amikor igazán jó szezont vártam, mindig közbejött egy komoly sérülés, amit nagyon nehéz fejben kezelni és motiváltnak maradni. Nekem itt lett elég. 26 éves lettem idén, minden ízületem recseg, ropog, csavarok tartanak össze, és azt éreztem, hogy ez nem az, amire vágyom. Hivatalosan két hetet gondolkoztam, de a valóságban az újabb műtét kitűzésének időpontjától kezdve ezen rágódtam.

Mivel foglalkozik majd, mi a terve a jövőre?

Főleg a sérülések rehabilitációja során volt több időm barátkozni az élet egyéb területeivel. Szabályosan kinyílt a világ előttem, és négy éve döbbentem rá, hogy nem a hokiról szól minden. Leginkább kutyatenyésztéssel és -kiállítással foglalkoznék, de amellett szükség van rendes munkára is. Szerencsés helyzetben vagyok, mert családi vállalkozásunk 27 éve cipőgyártással foglakozik, amiben könnyen el tudtam helyezkedni, mivel ebben nőttem fel. Egy ideje már besegítettem, de most teljes mértékben ezzel tudok foglalkozni, és talán meg tudok alapozni egy biztonságosabb, nyugodt életet. Biztos vagyok benne, hogy szerencsésebb elkezdeni ezt most, mint 35-40 évesen. Sokat köszönhetek a hokinak, főleg jellembeli dolgokra gondolok, aminek hasznát fogom venni életem során minden egyes nap. Elfelejteni biztosan nem fogom, rengeteg élmény, barát, ismerős köt hozzá, tükörbe nézve hegek az arcomon, hiányos fogsor. Nem hiszem, hogy ezután is szerves része lesz az életemnek a jégkorong, de biztosan kint leszek a Megyeri úton az első mérkőzésen, és akkor talán az utolsó leadott korimat is megpróbálom majd visszakérni az egyesülettől, hogy le tudjak menni csúszkálni valahová, ha ahhoz támadna kedvem. Élményekben gazdag, sérülésmentes hokit kívánok mindenkinek, aki korcsolyát húz a lábára a miniktől kezdve az amatőrökön át a külföldön légióskodókig.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)