A Chicago elvette a Tampa Bay pályaelőnyét

   

A Blackhawks a hajrában fordított néhány perc alatt, így Toewsék idegenbeli sikerével indult a Stanley Kupa 2015-ös döntője.

A meccs legnagyobb kérdése az volt, hogy egy sorban kezd-e Jonathan Toews és Patrick Kane, erre igen volt a válasz. Ezzel együtt sem volt átütőerő sokáig a vendégek támadásaiban, a Tampa Bay sokkal aktívabb és veszélyesebb volt az első két harmadban. pedig kimondottan fegyelmezetlenül játszott, három felesleges kiállítást is összeszedett, de nagyon jó volt a védekezésük. Az összecsapás hajrája viszont fordulatot hozott.

Az NHL-döntő nyitómérkőzését nagyon erősen kezdte a Tampa Bay, már az első másodpercek életveszélyesek voltak. Az 5. percben góllá érett a Lightning nyomása, Anton Stralman lövésre szánta el magát, Alex Killorn pedig a kapunak háttal állva, fonákkal belekapott a levegőben pörgő korongba. Corey Crawford sok mindenre számíthatott, de erre nem, óriási gól volt, ilyet nagyon ritkán látni. A Chicago az első harmad végén produkált egy rohamot, előnybe is került, de nem sikerült az egyenlítés. A második harmad vége a hazaiaké volt, ekkor Crawford tartotta az eredményt. A levegőben lógott a második Tampa-gól, többek között Stamkos közvetlen közelről lőtte bele a korongot a chicagói kapusba egy kapu mögül visszatett Killorn-passz után, de Killorn maga sem állt messze a második góljától.

A harmadik játékrész 8. percében Marián Hossa szólója jelezte, már a Blackhawks áll közelebb az egyenlítéshez, de Ben Bishop védett. Hat perccel később viszont már tehetetlen volt a hazai kapus, Teuvo Teravainen lövésre szánta el magát, a korong pedig zavartalanul áthaladt a kapu előtt álló tömegen és góllá vált a próbálkozás. Az egyenlítés után két perccel eljött a fordítás is, a nem sokkal korábban gólt szerző Teravainen remek passzt adott Antoine Vermette-nek, aki bevágta a korongot a kapuvas és a keresztvas találkozásánál. Bishop két és fél perccel később lekorcsolyázott, de hiába. A Chicago 2-1-re nyert, így idegenbeli sikerrel indult a Stanley Kupa döntője.

CHITBL Game1

NHL, 2015. június 3.:

Tampa Bay?Chicago 1-2 (videó)
G.: Killorn ill. Teravainen, Vermette

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 3-4
4-1 2-3 2-1 4-5 5-4 2-5 3-5

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 3-4
2-1 2-6 5-6 5-1 0-2 7-3 0-2

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
Tampa Bay (K, 2.)?Chicago (Ny, 3.) 0-1
1-2 06.06 06.08 06.10 06.13 06.15 06.17

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum