Az elmúlt évek egyik legjobb döntője jön

A két legjobb NHL-csapat találkozik a Stanley Kupa idei döntőjében. Megjósolhatatlan, melyikük örülhet majd a végén. Felvezetőnk első részében csapatrészenként igyekeztünk összehasonlítani őket a rendelkezésre álló statisztikák és elemzések segítségével.

A csatárok kapcsán egyértelműen minden a Chicago mellett szól. Ekkora rutin egyetlen másik csapatban sincs, minden soruk sztárokból áll. Jó példa erre az idény közben megszerzett Antoine Vermette, aki Columbusban és Arizonában is az A betűt viselte, rosszabb szezonjaiban is megvolt a 30 pontja, a Blackhawksban pedig az a feladata, hogy a harmadik sor centereként minél több bulit hozzon el. Patrick Sharppal és Teuvo Teravainennel együtt nagyon fontos védekező feladatokat látnak el, amelyekből életveszélyes támadásokat képesek vezetni, Sharp már 12 pontnál jár, ami a harmadik sorból legalább akkora teljesítmény, mint az elsőből a 20 pont. Vagy ott van például Brad Richards, aki 35 évesen újra jó formában van, minden esélye megvan rá, hogy élete második legponterősebb rájátszását zárja, jelenleg 11 pontnál tart, a döntőben annak a csapatnak a rovására szerezheti meg élete második Stanley-kupáját, amely 1998-ban draftolta és amellyel 2004-ben már felért a csúcsra. Az első sorokat pedig egyáltalán nem is kell bemutatni, Kane 10+10-zel második a playoff kanadai táblázatán, Toews 9+9-cel hatodik, de ott van Marian Hossa (4+9), akire emberhátrányban is komoly feladatok várnak.

A Lightning kerete közel sem ennyire mély, viszont sokkal fiatalabb. Tyler Johnson úgy vezeti a playoff kanadai táblázatát, hogy 24 évesen ez a második teljes NHL-es szezonja. Jobbszélsője, Nyikita Kucserov még nála is fiatalabb, 21 évesen első teljes szezonját tölti az NHL-ben, a rájátszásban 20 meccsen 19 pontnál jár, ezzel negyedik helyezett. Ondrej Palatról sem mondhatni, hogy a rutint képviseli ebben a sorban, a szintén 24 éves cseh csatár 15 ponttal a 12. helyen áll. A Lightning sikerének másik kulcsa természetesen Steven Stamkos, aki az első körben szenvedett, a Detroit ellen egyetlenegy gólt sem szerzett, miközben a szintén hétmeccses Rangers elleni párharcban hozta a pont per meccses átlagot. Mellette Alex Killorn és Valtteri Filppula dolgozik, előbbinek 16, utóbbinak 11 pontja van. A hátsó sorokból Brian Boyle és Cedric Paquette érdemel említést, akiknek kulcsszerep jut az emberhátrányok kivédekezésében.

A hátvédeket tekintve a mélység inkább a Tampa mellett szól, az első két bekkpár alapján nem nagyon lehet eldönteni, melyik a jobb. A Lightning svéd bekkjei, vagyis Stralman és Hedman a liga legjobb párjai közé tartoznak. Hedman 24 évesen fiatalnak számít, ehhez képest nagyon érett játékot mutat, amely ötvözi az ügyességet és a fizikumot, a pálya mindkét végén kiemelkedő teljesítményre képes, ezt tükrözi 10 pontja és +11-es mutatója. Stralman négy évvel rutinosabb, ennek megfelelően higgadt, nyugodt viselkedése a legfontosabb meccseken jelenti a legnagyobb előnyt csapata számára. A második bekkpár, vagyis Jason Garrison és Braydon Cobourn szintén nagyon erős duót alkotnak, míg a harmadikban Matthew Carle és Andrej Sustr inkább a fizikai elemekben jók, talán a kelleténél kicsit könnyebben fordulnak le róluk az ellenfelek. Hetedik hátvédként Nyikita Nyeszterov szerepel, ő is egészen kivételeset nyújt, alig 11 percet játszik meccsenként, mégis hét pontja van már.

A Blackhawks egyetlen sebezhető pontja a védelem, a Minnesota elleni negyedik meccsen ugyanis eltört Michal Rozsíval bokája és bár Quenneville időről időre próbálkozott a harmadik bekkpárok szerepeltetésével, túlnyomórészt az első két pár van a jégen, ezen belül is a kétszeres Norris-győztes Duncan Keith, aki túlzás nélkül élete formáját nyújtja. Meccsenként 31 percet tölt a jégen, ennyi az átlaga, ami még akkor is felfoghatatlanul nagy szám, ha ebben számtalan hosszabbítás is benne van. a rájátszás eddigi 17 meccsén 18 pontot termelt, bízvást állítható, hogy ha a Blackhawks megnyeri a kupát, akkor az MVP-nek járó Conn Smythe-trófea első számú várományosává lép elő. Eredetileg Seabrook volt Keith bekkpárja, de Rozsíval sérülése óta Quenneville kevergeti a sorokat, így néhol Hjalmarsson tűnik fel mellette, mindkettejük 26 perc jégidővel rendelkezik. Johnny Oduyának az alapszakaszban akadtak gondjai, de a rájátszásra összeszedte magát és megbízható teljesítményt nyújt. A Tampa célja nyilvánvalóan az lesz, hogy ennek a négy embernek minél kimerítőbbé tegye az összecsapás, viszont a konferenciadöntők előtt kialakuló szakmai konszenzus szerint erre már az Anaheim is képes lehetett volna, mégsem sikerült.

Bishop az NHL legmagasabb kapusa a maga 201 centijével. A Tampa eddigi 20 mérkőzésén mindannyiszor ő védett, 12 alkalommal hagyta el győztesen a pályát, meccsenkénti kapott gólátlaga 2,15, védési hatékonysága 92%. Háromszor kényszerült a Tampa hosszabbításra, ezek alatt mindössze 15 lövésig jutottak Bishop ellen, akinek ez nem jelentett gondot, mindet fogta. Érdekes lesz, hogy az idén a hosszabbításban nyújtott teljesítményéről híres Chicago ellen mire lesz elég. Mindazonáltal komoly hullámvölgyek is előfordultak a teljesítményében, a Montreal elleni párharc negyedik meccsén például 11 lövésből kapott három gólt, a Rangers ellen pedig egy alkalommal 26 lövésből engedett be ötöt, így mindkétszer le kellett cserélni. Ha azonban nem a hetedik meccsen betlizik, nincs nagy baj, hiszen eddig mindig példamutatóan felállt ezekből a kudarcokból. Szintén fontos lesz, hogy a társak ugyanolyan intenzitással blokkoljanak, mint eddig. A Tampa 295 blokkolt lövésnél jár, ami a második legtöbb.

Crawfordon sokkal nehezebb kiigazodni. 2011-ben megválasztották az év újoncának, de azóta sosem került a legjobb kapusnak járó Vezina-trófea közelébe. Ennek ellenére van már Stanley-kupája. Viszont borzalmasan kezdte a rájátszást, az első kör első meccsének első harmadában, a Nashville ellen, 12 lövésből három gólt kapott és le kellett cserélni. Végül a hetedik meccsen kapott újra lehetőséget, és azóta megbízhatóan teljesít, a Minnesota elleni söpréskor összesen hét gólt kapott. Az Anaheim ellen ismét változékony volt meccsen belül is a formája, képes volt 37 másodperc alatt három gólt kapni, majd olyan betonbiztosan állni a kapuban, mintha lőtte volna azt a hármat és nem kapta volna. Jelenleg 2,56 a meccsenkénti kapott gólátlaga, a kapura érkező lövések 91,9%-át hárítja.

A speciális egységeket tekintve nagyon egyenlőek az erőviszonyok. A Tampa előnykihasználása végig meggyőző volt a Rangers ellen, a hét meccs alatt előnyeik 32%-kal értékesítették ezeket a lehetőségeiket. A Chicago sokáig szenvedett az Anaheim ellen, a konferenciadöntő első hat meccsén mindössze háromszor találtak be létszámfölényben, azonban a mindent eldöntő hetedik meccsen kétszer is. Ha a Blackhawks ebben a formában folytatja a döntőben is, aligha lehet megállítani, hiszen papíron sem lehet erősebb emberelőnyös sor annál, amelyben Kane, Toews és Keith is a pályán van. Az emberhátrányok kivédekezésében a statisztikák alapján egyértelműen a Tampa tűnik jobbnak, ők 80% fölött védekezték ki ezeket a helyzeteket, míg a Chicago esetében ez a mutató mindössze 75% volt. Az Anaheim ellen azonban újra összeállt a gépezet és ők is 80% fölött védekeztek. Legnagyobb fegyverük azonban a kevés hiba volt, a Ducks elleni hét meccsen mindössze 16-szor kerültek létszámhátrányba. Ez azért is kulcsfontosságú lesz, mert ezek a percek duplán megviselik a játékosokat, és Duncan Keith hihetetlen mennyiségű jégideje csak akkor tartható, ha nem kell túl sokat hátrányban védekeznie.

Összességében tehát nem lehet túl sok okosságot mondani, mindkét kapus stabil teljesítményre képes, de mindkettejüknél beüt néha egy-egy rövidzárlat, a legnagyobb kérdés, hogy a nagy sebesség mennyivel vesz ki többet a Blackhawks hátsó alakzatából, mint eddig, illetve hogy mennyire sikerül elkerülni a kiállításokat. A másik oldalon alapvetően az a kérdés, hogy a fiatalok hogyan dolgozzák fel az elképesztő tétet, mennyit őriznek meg a magabiztosságukból, illetve hogy a védelem tartani tudja-e a félelmetes blokkolási arányt, segítve ezzel Bishop kapust.