Gröschl Tamás Újpestre szerződött

   

Szapporói hőssel erősítettek a lilák, megvan a klub 22. és 23. játékosa is a következő szezonra. Gröschl Tamás 15 év után tér vissza nevelőegyesületébe.

Mint a csapathonlapnak adott nyilatkozatban a válogatott kerettag játékos elmondja, szeretné, ha régi-új klubjával megnyerné a MOL Ligát. Úgy véli, a klub nagy előnyben van a többiekkel szemben, mivel május végére már nagyrészt kialakult kerettel javában dolgozik a nyári felkészülésben. A csapattal kapcsolatos hír az is, hogy Hodos Detre is aláírta új szerződését. A tehetséges fiatal védő 2012 óta tagja a lilák keretének.

Groschl DAB 2014_15

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Játékosmozgások a MOL Ligában a 2015/16-os szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.

NZA mez

HC Nové Zámky:

Maradt:
Albín Podstavek (CZE)
Lubomir Hurtaj (vezetőedző)

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:
Lukas Cikánek (CZE) (K, HC Kladno, CZE-2.)

BRA mez

ASC Corona Brassó:

Maradt:
Mihály Árpád
Zsók Levente

Tárgyalás alatt:
Roberto Gliga

Érkezett:

Távozott:
Antal Zsombor (HSC)
Bálint Zsolt

DAB mez

Dab.Docler:

Maradt:
Hajek Márk

Dörök Bence
Hruby Gellért
Léránt René
Mestyán István

Magosi Erik
Peterdi Imre
Szepessy Bálint
Szepessy Máté

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:
Marc Lefebvre (CAN) vezetőedző (Dundee Stars, GBR-1.)
Gröschl Tamás (UTE)

MIS mez

Miskolci Jegesmedvék:

Maradt:

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:

HSC mez

HSC Csíkszereda:

Maradt:

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Sofron Ádám (Fehérvár-U20)
Okos Csanád (Debrecen)
Onodi Ottó (Dunarea Galati)
Antal Zsombor (Brassó)

Távozott:

FTC mez 3

Ferencváros:

Maradt:

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:
Kiss Ákos (UTE)
Hegyi Ádám (UTE)

UTE mez

UTE:

Maradt:
Pleszkán József
Ales Sila (SLO)
Szabó Gergely

Garbacz Ádám
Hodos Detre
Kiss Dániel
Victor Axelsson Lindgren (SWE)
Pichler Ádám
Sommer Tamás
Zalavári Bence

Csányi Karol
Dömötör Róbert
Egyed Márk
Teemu Elomo (FIN)
Gágyor Péter
Jozef Mihálik (SVK)
Szűcs István
Turbucz Martin
Virág Tamás

Szilassy Zoltán vezetőedző

Tárgyalás alatt:
Miroslav Durák (SVK)

Érkezett:
Nemes Benjámin (Fehérvár, EBEL)
Kiss Ákos (FTC)
Hegyi Ádám (FTC)
Gröschl Tamás (Dab.Docler)

Távozott:
Jussi Tapio (FIN) (CS, Nowy Targ, POL-1.)
Ágoston Olivér ?

DHK mez

Debreceni HK:

Maradt:
Ladányi Balázs

Tárgyalás alatt:

Érkezett:

Távozott:
Okos Csanád (HSC)
Jevgenyij Muhin vezetőedző (Avangard Omszk, KHL)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum