Ocskay Gábor beszélgetésre hívta a magyar csapatokat

   

Hogy mi lesz a MOL Ligával, azt pontosan még nem tudni, de fontos, hogy a csapatok gyors megoldásra törekednek.

A Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója, Ocskay Gábor meghívására hétfőn Székesfehérváron munkavacsorán találkoznak a csapatok képviselői, hogy megvitassák a kialakult helyzetet. Érdekesség, hogy a találkozóra a Vasas is meghívót kapott, így 8 magyar klub vesz részt az összejövetelen, a Fehérvár, a DAB, az UTE, az FTC, a Miskolc, a Debrecen, a MAC és a Vasas. Izgalmas és eseménydús tárgyalás várható.

Mint ismeretes, a nyolc MOL Liga-csapat csütörtökön szavazott volna a Fehérvár AV19 és a MAC Budapest felvételéről, de ezt a kérdést egy nappal korábban eldöntötte helyettük az MJSZ. Az ideiglenesen Kovács Csaba szakmai alelnök által vezetett szövetség elnöksége többségi döntéssel a MOL Liga két csapattal bővülése mellett határozott. (Érdekesség, hogy a 7 szavazatot leadó elnökségi tag közül 6 személyesen érintett a kérdésben. Közülük 1 tartózkodott.)

Az események miatt a MOL Liga elnöksége lemondott, így jelen pillanatban a szövetségnek és a ligának sincs elnöke. A kialakult helyzetben jogi egyeztetésre van szükség, a két szervezet a jövő héten kezd a történtek értelmezésébe független jogász bevonásával. A döntést meghozó MJSZ-nek addig is irányt kéne mutatnia a hogyan továbbról, hiszen aligha kérdéses, eldöntött tény, hogy a Fehérvár és a MAC a legmagasabb osztályú felnőtt bajnokságban versenyez jövőre, akárhogy is hívják majd a sorozatot.

Ezt támasztja alá a Kovács Csaba szakmai alelnök által a Nemzeti Sportnak adott interjú is. Mint mondja, olyan vita ez, mintha egy törvény vetélkedne egy rendelettel. Ez a hasonlat azért furcsa, mert a liga (az ő álláspontja lenne a rendelet a hasonlatban) nem határozott, nem hozott döntést a felvétel kérdésében, tehát nincs mi vetélkedjen az MJSZ törvényével.

Ugyancsak érthetetlen a szakmai alelnök indoklása arra a kérdésre adott válaszában, hogy az elmúlt évek gyakorlatával ellentétes módon miért avatkozott be a szövetség az ügymenetbe. Kovács Csaba elmondta, attól tartott az MJSZ, hogy a MOL Liga elnöksége rossz döntést hoz csütörtökön. Valójában a MOL Liga elnöksége nem szavaz a felvételről, semmilyen döntést nem hoz ez ügyben. Kizárólag a nyolc MOL Liga-csapat dönt a felvételről (az is igaz, hogy ezt az állapotot is alaposan meghaladta az idő), tehát a bővítés kérdésében az MJSZ-nek a MOL Liga elnökségével semmilyen vitája nem lehetett. Az MJSZ a klubok akaratával ment szembe.

Azonban a megoldás aligha a jogászkodásban és a helyzetet csak bonyolító nyilatkozatokban rejlik. Június első hetében sokkal fontosabb kérdés, hogy mi lesz a magyar bázisú nemzetközi bajnoksággal. Szerencsére van olyan sportvezetőnk, aki felismerte ezt, és a klubok magára hagyott helyzetében a csapatok élére állt. A hétfői egyeztető tárgyalás összehívása minden szempontból rendkívül fontos, végre leülnek egymással a csapatok, lesz mit kibeszélniük, és ezt követően könnyebb lesz kialakítaniuk a megfelelő megoldást.

Egy kis adalék: a MOL Liga-bővítés, -nem bővítés eseményeiről Kangyal Balázs, a MAC szakmai igazgatója, az MJSZ sportigazgatója beszélt a Digi Sport péntek reggeli műsorában.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum