A hosszabbítás első percében győzött az Anaheim

   

A kaliforniai alakulat egy győzelemre került a finálétól. A Chicago az utolsó kettő percben kétgólos hátrányt dolgozott le, de a ráadás 45. másodpercében Matt Beleskey döntött.

Csodásan kezdett a Ducks a párharc ötödik mérkőzésén. A hatodik percben Cam Fowler és Ryan Kesler talált be 32 másodperc különbséggel, megadva az alaphangot a mérkőzésre. A Hawks boksznyelven szólva megroggyant, mindössze három kapura lövésre volt képes a harmadban és a bajt tetőzve még egyet kapott szűk tíz perccel később. Ryan Getzlaf hozott el egy bulit, amit a kék vonalról Sami Vatanen bombázott a kapuba. A szünetben alapos fejmosást tartott a háromgólos hátrányban lévő Chicago mestere, Joel Quenneville, aminek az lett az eredménye, hogy a második harmad 71. másodpercében Teuvo Teravainen szépített. A gól hatására a Hawks elkezdett játszani, fölényben maradt, 13-5-re nyerte a lőpárbajt és a harmad utolsó percében visszajött a meccsbe Brent Seabrook góljával. A záró harmad tehát egygólos hazai előnnyel indult, ami meg is határozta a játék képét. A vendégek meddő mezőnyfölényt harcoltak ki és a lövések blokkolásával tartották féken az Anaheimet. A másik oldal inkább a kontrákra rendezkedett be és ütközéssekkel próbálták lassítani a játékot.

A taktikai csata negyedóráig tartott, amikor egy ajtó-ablak helyzet után Patrick Maroon megduplázta a hazai előnyt, amivel eldőlni látszott a mérkőzés. A Chicagónak azonban volt még válasza Jonathan Toews révén. A Hawks lehozta a kapusát, a csapatkapitány pedig óriási csilingelős gólt lőtt Hossa átadásából. Ekkor még 110 másodperc volt a rendes játékidőből, tehát bőven volt még idő. Egy perccel később ismét a Chicago 19-es számú játékosa volt a főszereplő, a palánk mellől a gólvonalról középre lőtt a játékszert, a rosszul helyezkedő Andersen korcsolyájáról pedig a hálóba pattant a korong. Jöhetett a párharc harmadik hosszabbítása, amely eddig a Chicagónak kedvezett, hiszen a második és a negyedik meccset is a ráadásban abszolválta. Most azonban fordult a kocka, az Anaheim sikerével zárult a hosszabbítás, mégpedig villámgyorsan, Ryan Kesler kipattanóját Matt Beleskey emelte a kapuba a 45. másodpercben. A párharcban 3-2-re vezet az Anaheim, a hatodik mérkőzést a szeles városban rendezik csütörtök hajnalban.

NHL, 2015. május 25.:

Anaheim?Chicago 5-4 (videó)
G.: Fowler, Kesler, Vatanen, Maroon, Beleskey ill. Toews (2), Teravainen, Seabrook

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 3-2
4-1 2-3 2-1 4-5 5-4

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 2-3
2-1 2-6 5-6 5-1 0-2

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum