A Lightning egy lépésre a finálétól

   

Ha két napja azt írtuk, hogy a Rangers összekapta a védelmét, akkor ez hatványozottan igaz a Tampa Bayre. A vendégek győzelmének a kulcsa a lövések blokkolása volt.

A keleti konferenciadöntő ötödik meccse, ha lehet ezt mondani, a párharc leggyengébb találkozója volt. A két kapusnak közel sem volt annyi dolga, mint az eddigi meccseken, igazán nagy bravúrokat csak elvétve kellett bemutatniuk a mérkőzésen. Mindez abból adódott, hogy mindkét együttes a hatvan perc nagy részében a védekezésre és a szűrésre fektette a hangsúlyt. Az első harmad utolsó kilenc perce például nem is hozott kapura lövést, összességében is csak tízet, pedig három emberelőnyt is hozott a játékrész. A Bolts egyet, a Rangers kettőt hagyott kihasználatlanul. Főleg a széria alatt 6/10-es mutatót elérő hazaiak küszködése volt látványos előnyben, a vendégek gyakorlatilag az összes lövési kísérletet blokkolták. A második húsz percben folytatódott a taktikai csata, de már kicsit több támadással. Egy-két nagy helyzet így is adódott mindkét oldalon, de mind Lundqvist, mind Bishop magabiztosan állt a vasak között. A Rangers két újabb fórt hagyott elveszni.

A jeget végül Valtteri Filppula törte meg a 34. percben, a finn játékos azonnal büntetett, amikor a hazai játékosok rosszul tolódtak, kialakult egy három a kettő elleni szituáció, amit a center nem hibázott el. Öt perccel később a Tampa megtette azt, amire a New York nem volt képes, Steven Stamkos révén kihasznált egy végletekig kijátszott előnyt. Az utolsó húsz perc kisebb Rangers-fölényt hozott, de hiába támadott többet a hazai alakulat, kísérletei rendre elakadtak a blokkban. Az utolsó három percben az sem segített, hogy Lundqvist lekorcsolyázott, maradt a 2-0, ami azt jelenti, hogy szerda hajnalban a Lightning hazai jégen harcolhatja ki a döntőbe jutást. A Rangers 26-22-re nyerte a kapura lövéseket, a Tampa kilenc, míg a hazaiak nyolc kísérlete tévesztett kaput. A lényeg azonban az, hogy míg a Bolt játékosai 24 lövést blokkoltak, megkönnyítve ezzel Bishop munkáját, addig ugyanez a hazaiaknál csak 11 volt. Öt blokkolással a legjobb az a Brian Boyle volt, aki az elmúlt öt szezonját a Rangersnél töltötte és tavaly Stanley Kupa-döntőt játszhatott a csapattal. Most egy győzelemre került attól, hogy ismét ott legyen.

Stamkos TBLNYR

NHL, 2015. május 24.:

NY Rangers?Tampa Bay 0-2 (videó)
G.: ? ill. Filppula, Stamkos

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 2-2
4-1 2-3 2-1 4-5

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 2-3
2-1 2-6 5-6 5-1 0-2

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS INFO
AL 21:00 WRMFTC INFO
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA