Sled Dogs Snowskates és a jégkorong

   

Rendületlenül kezd beszivárogni a hókorcsolya a hoki világába.

Andrej Lavrov, a Red Bull Salzburg MHL-es másodedzője egyre inkább beleszeret a Sled Dogs korikba. Nagyon hasznos eszköznek tartja a helyes korcsolyázási technika kialakításában, ugyanis ha túl nagy súly kerül a cipő orrára, akkor az belesüpped a hóba, ezáltal kihozza a meglévő hibákat. Így sok idő és energia spórolható meg a tanulásban. Egy rövid interjú keretében be is számol élményeiről.

A hokitechnika mellett remek gyakorlóeszköznek tartja a Red Bull Crashed Ice versenyekre is. Így van ezzel a többi profi is, a jelenlegi top 10 versenyzőből hatan tagjai a Sled Dogs-csapatnak. Ez a látványos, adrenalinbomba versenysorozat egyre szélesebb tömegek számára válik elérhetővé a Riders Cupok által. Ezek kisebb versenyek, egyszerűbb pályákkal, amelyek ideálisak a sporttal ismerkedők számára. Van lehetőség gyakorlásra, így az első biztonsági körök után mire az időmérőkre kerül a sor, már azok is nagy sebességgel hajtanak lefelé, akik azon a versenyen láttak először ilyen pályát.

MR_150130_Wagrain_Riders_Cup_0142_med

Fotó: Mark Roe

Mivel a világbajnoki pontversenybe beleszámítanak ezek az eredmények is, ezért a kezdők mellett a legtöbb profi is jelen van. A színvonal tehát magas, a hangulat az egekben, a versenyzők nagyon közvetlenek, így egy óriási jammelés az egész!

“Fent állni a pálya tetején és várni a Riders ready, five seconds warning! figyelmeztetést, leírhatatlan ? számol be élményeiről Karsai László, a Sled Dogs-csapat tagja, aki vélhetően az első magyar kvalifikált résztvevője a sorozatnak. ? Ahogy elindulsz a jeges lejtőn lefelé, és a gyorsulástól pillanatok alatt az arcodba süvít a szél, az elképesztő. Megszűnik minden, a közönség eltűnik, a félelem elpárolog, csak a pályát látod. A célba érkezés pedig őrület, mindenki kiabál, kapod a pacsikat. Ezt mindenkinek ki kell próbálnia, akit komolyabban érdekel a korcsolyázás, már az élmény miatt is!”

A Red Bull videója a Wagrain Riders Cupról:

Nem is kell a világ végére zarándokolni, mert az egyik állomás a Wagrain?Kleinarl síközpontban van, ami Budapestről autóval 6 óra alatt elérhető. A szervező, tavalyi világbajnok Marco Dallago és öccse, Luca is várnak minden magyar adrenalinfüggő korist,  a következő szezonban is.

marcoluca

A jövő szezonra már alakul egy különítmény, ahova lehet csatlakozni minden érdeklődőnek, hogy megmutassuk, mi is a magyar virtus. Ha kipróbálnák, mit is jelent korcsolyával lefelé száguldani a jégen, akkor jelentkezzenek a laszlo.karsai@sleddogs.com címen.

Wagrainban a sípálya egy részéből kialakítottak egy jégpályát. Így ha az ember egy nappal előbb érkezik, egy kicsit be is melegíthet a hókorikkal a versenyre, hogy érezze a lesiklás technikáját, hiszen a két dolog nagyon közel áll egymáshoz. A sebességgel sincs gond a havon, a jelenlegi mért rekord 111 km/óra.

Ide kapcsolódik a következő esemény, ugyanis Angliában megrendezték az első Snow Cross-nak keresztelt versenyt egy Channel 4 TV-show keretében, ahol hírességek (többek között Steve-O a Jackassből, énekesek, sportolók) jöttek le Sled Dogs-korikkal egy Crashed Ice jellegű pályán. Ők ugye teljesen kezdők voltak, ennek ellenére sokak fantáziáját megmozgatta az esemény. Pláne, mivel a műsort a felmérések alapján 14 millióan látták.

Úgy néz ki, hogy a hókorcsolya-őrület megállíthatatlanul dübörög és egyre több helyre jut el. Ha szeretné kipróbálni, akkor Sled Dogs oldalán keresztül megrendelhető, illetve Budapesten az Amigo Snowman üzletében kölcsönözhető a felszerelés.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum