Az Év menedzsere-díj jelöltjei

 

Steve Yzerman, Glen Sather vagy Bob Murray lehet a befutó.

Glen Sather az elmúlt négy évben kitűnő munkát végzett a Rangers élén. Az ősz hajú szakember igen jól vegyítette a fiatalokat (Carl Hagelin, Kevin Hayes) az öregekkel, remekült draftolt (Chris Kreider) és szokása szerint jó érzékkel cserélt. Összerakott egy brutális védelmet Lundqvist előtt, a svéd hálóőr mögé pedig olyan cserét tett Talbot személyében, aki bárhol máshol kezdő lehetne. Az eredmény az lett, hogy a Garden csapata az utolsó négy évből harmadszor játszik konferenciadöntőt, tavaly finalista volt, idén pedig története legjobb teljesítményével 113 pontot szerezve megnyerte az alapszakaszt. Emellett új rekordot állított fel 28 idegenbeli sikerrel és 58 idegenben szerzett ponttal. A 72 éves menedzser először kaphatja meg a díjat.

Sather első számú kihívója éppen az a Steve Yzerman, akinek a csapata éppen Sather játékosaival csatázik a playoffban. Az egykori Red Wings-ikon az egypólusú Tampából egy remek társaságot rakott össze az elmúlt három évben. A Bolts most már nemcsak egyedül Steven Stamkosszal egyenlő, hanem a köré épített remek társasággal. Yzerman kiválóan draftolt (Nyikita Kucserov, Ondrej Palát) jól cserélt (Ben Bishop, Ryan Callahan) és remekül halászott a szabadügynök piacon. Nem sztárokat igazolt le nagy pénzért, hanem olyan embereket, akik tökéletesen illettek a puzzleba (Brian Boyle, Valtteri Filppula, Tyler Johnson, Anton Stralman). Mindehhez hozzátett egy kitűnő edzőt, a társaság pedig beérett és még idén akár el is hódíthatja a kupát. Ha nem jön össze, akkor sem kell aggódniuk, a következő években esélyesként fognak nekivágni a szezonnak. Yzermant 2011 után másodszor jelölték a trófeára.

Az előző két úriember mellett legalább annyira esélyes a harmadik is, az Anaheim menedzsere, Bob Murray. A 60 éves vezető kiváló alapanyagot adott Bruce Boudreau kezébe. A Ducks zsinórban másodszor végzett a nyugati konferencia élén és egymás után harmadszor a Pacific-csoport tetején. Nem mellékesen 109 ponttal története második legjobb szezonját futotta. Munkáját jól jellemzi, hogy az elmúlt két szezonban jelölték és tavaly meg is kapta a díjat. Ebben a szezonban két nagy lépése volt a Ducks menedzserének, a nyári holtszezonban megszerezte Ryan Keslert, a cserestop előtt pedig Simon Despres-t. Az eredmény: a régi garnitúrával két sima továbbjutás és vezetés a konferencia fináléjában.

gm-of-year-15awards

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum