Johnson triplázott, a Tampa Bay egyenlített

   

Ez volt a délkeleti csapat történetének első playoff-mesterhármasa, fél tucatot kapott Lundqvist.

Súlyos egyéni hibák és a speciális egységek kudarcai okozták a Rangers vereségét a párharc második meccsén. A Gardenben jól kezdhetett volna a hazai csapat, hiszen az ötödik perc közepén kettős előnybe került, mégis a vendégek szerezték meg az előnyt. Marty St. Louis rosszul kezelte le a pakkot, amire Killorn lecsapott, indította Johnsont, aki másodikra beverte a ziccert. Mivel a gól éppen az első büntetés lejártának a pillanatában esett, így a hazaiakkal nem eset meg az a szégyen, hogy dupla fórból kapjanak gólt. A gól azonban nem rázta meg a Rangerst és Chris Kreider három perc múlva egyenlített előnyből. A döntetlen nem tartott sokáig, ismét érkezett a meccs hőse, Tyler Johnson, aki egy négy a három elleni szituációt váltott gólra. A harmad befejezéséig kiegyenlített küzdelem folyt, több gól már nem esett.

A második húsz percben a Rangers nekirontott ellenfelének, levegőben lógott a gól, de egy újabb nagy hazai hiba után büntetett a Bolts. Staal gabalyodott bele a saját lábába utolsó emberként, elesett, Palát megindult a koronggal, lövése még kijött a vasról, amit Johnson kotort be, ezzel megszerezve harmadik gólját és a Tampa történetének első mesterhármasát a rájátszásban. A második súlyos hiba után sem esett össze a Rangers, fölényben maradt és Derek Stepan emberelőnyös góljával szépített a 34. percben. A záró húsz percet a Rangers ott kezdte, ahol abbahagyta, nekiesett a Tampának, Stepan kiállítása azonban döntőnek bizonyult. A Bolts ugyan elpuskázta az előnyt, de a visszatérő center és társai nagyon rosszul osztották el az embereket, így Hedman csodapasszát Killorn váltotta gólra a büntetés letelte után néhány másodperccel.

tyler johnson

A kétgólos hátrányban lévő Rangers nem tudott ismét megújulni a taktikusan játszó délkeletiekkel szemben, sőt a vendégek újabb emberelőnyös gólja eldöntötte a mérkőzést. Braydon Coburn kék vonalas lövésébe Stamkos nyúlt bele, háromra növelve a különbséget. A hajrában a Killorn adta meg a kegyelemdöfést a házigazdának, a szélső fórból szerezte a második gólját, amivel kiütésszagúvá tette a mérkőzést.

A négygólos vereséggel megszakadt a Rangers sorozata, 15 mérkőzés után nem egygólos különbség döntött a mérkőzésen. Még egy adalék, a Rangers Lundqvisttal a soraiban 18. alkalommal játszott második meccset egy párharcban és ezekből a 13-at bukta el, így nem is lehet csodálkozni a kékek újabb vereségén. Folytatás csütörtök hajnalban, Tampában.

NHL, 2015. május 18.:

NY RangersTampa Bay 2-6 (videó)
G.: Kreider, Stepan ill. Johnson (3), Killorn (2), Stamkos

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)–Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)–Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)–Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)–Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)–Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)Chicago (3.) 1-0
4-1

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)–Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)–Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)–Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)–NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)–Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)–Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)Tampa Bay (2.) 1-1
2-1 2-6

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
??

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk