Az Anaheim nyerte az első csatát

 

A két kapus közötti különbség döntött, Andersen 97%-kal, Crawford csak 88,5%-kal védett.

Szó szerint nekiesett a Hawks a vendéglátójának az első harmadban. A vendégek 16-7-re nyerték a lőpárbajt és több hatalmas helyzetet dolgoztak ki, de nem tudták a bámulatosan védő Frederik Andersen mögé juttatni a korongot. A dán cerberus Kane próbálkozásánál nemcsak az idei rájátszás, de az egész szezon egyik legnagyobb bravúrját mutatta be. A sok kihagyott helyzet végül megbosszulta magát, Jakob Silfverberg egy gyors testcsellel négy vendégjátékost küldött el, a letett korongját pedig Hampus Lindholm bombázta be. A második harmad kiegyenlített játékot, eggyel több chicagói kapura lövést és egy-egy gólt hozott mindkét oldalon. Az ötödik percben Kyle Palmieri duplázta meg az előnyt Crawford kapus hibája után, aki éppen a jobbszélső elé tolta a játékszert a bárddal.

ducks

A kétgólos hátrányban lévő vendégek sokáig eredménytelenül támadták az Anaheim kapuját, de végül egy súlyos egyéni hibának köszönhetően szépítettek. Francois Beauchemin adta el a pakkot az utolsó percben Brad Richards pedig büntetett. A záró harmadban a hazaiak nem ültek rá a vezetésre, többet támadtak, többet lőttek kapura és újabb két gólt szerezve hozták a rájátszásban látott átlagukat. A 13. perc legelején Nate Thompson állította vissza a kétgólos differenciát, miután Crawford ismét rossz helyre terelte a korongot. A végeredményt Jakob Silfverberg állította be 78 másodperccel vége előtt, egy üreskapus góllal.

A Ducks ezzel a győzelemmel tovább javította idei mérlegét a playoffban: hat meccsből a hatodikat nyerte és továbbra is hibátlan hazai jégen. A Chicago egyelőre nem tudta pótolni a kieső Michal Rozsivalt, a helyén debütáló David Rundblad a hazaiak első két góljánál a jégen volt. A párharc szerda hajnalban folytatódik.

NHL, 2015. május 17.:

Anaheim?Chicago 4-1 (videó)
G.: Lindholm, Palmieri, Thompson, Silfverberg ill. Richards

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4
2-4 4-1 0-3 6-1 1-4 1-4
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4
3-4 6-2 2-4 2-3 5-2 3-4
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0
4-2 2-1 5-4 5-2
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4
1-2 4-1 2-4 1-3 2-1 4-7
Elődöntők
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 4-1
6-1 3-0 3-4 4-2 3-2
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0
4-3 4-1 1-0 4-3
Döntő
Anaheim (1.)?Chicago (3.) 1-0
4-1

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2
4-3 3-2 2-1 0-1 1-5 2-0
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3
2-3 5-1 0-3 3-2 0-4 5-2 2-0
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1
2-1 3-4 2-1 2-1 2-1
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3
1-4 4-3 1-2 2-1 5-1 1-3 2-1
Elődöntők
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 4-3
1-2 3-2 0-1 1-2 2-1 4-3 2-1
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 2-4
1-2 2-6 1-2 6-2 2-1 1-4
Döntő
NY Rangers (1.)?Tampa Bay (2.) 1-0
2-1

 

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum