Lettország?Franciaország 2-3
Nagyon mélyről jött vissza Franciaország és nyerte meg a Lettország elleni meccset, amivel mindkét csapat tagja maradt az elitnek. A számtalan lehetőség közül bejött az az egyetlen eredmény, amely Ausztria kiesését jelentette.
Nagyon szimmetrikus első két harmadot produkált Lettország, mindkét periódust 2 lövés, ebből egy gól jellemezte, mindkettő emberelőnyből született, mindkettőt a Daugavins, Darzins, Galvins hármas hozta össze. Az első találat a 12. percben esett, Daugavins volt a befejező ember. A második harmadot nagyon aktívan kezdte Lettország, a franciák nem sokszor jutottak el Masalskis elé. A kósza próbálkozások egyike az előző nap a svédek ellen is nagyon aktív Fleury nevéhez fűződött, aki azonban túltolta a lendületet és sípszó után ütközte le Redlihst. Nem volt teljesen szándékos, azonban így is járt érte a két perc. A lettek hamar felálltak előnyben és Galvins ragasztott óriási gólt Huet kapujába.
A második gól után a franciák felpörgették a tempót, sorozatban kapták is az előnyöket, de az előnyös játék éppen a legfontosabb meccsen csődölt be látványosan, három egymást követő előny alatt szinte felállniuk sem sikerült. Mindeközben nagyon agresszíven, helyenként sportszerűtlenül játszottak, különösen Masalskis kapuja előtt voltak harciasak, jellemzően holt időben. A lett kapusra továbbra is nehéz jelzőket találni, elképesztően nagyokat fogott. A játékrész végén Stéphane Da Costa ütközött szabálytalanul a támadóharmadban, így jöhetett egy újabb lett előny, Sotnieks ütőjében azonban benne maradt a harmadik gól, amely feltehetően el is döntötte volna a mérkőzést. Talán túlzás is lett volna nyolc lövésből három gólt lőni, de az tény, hogy a játék képe egyáltalán nem mutatott akkora francia fölényt, mint a lőlap, amelyen 40 perc alatt 22 francia lövést jegyeztek fel.
A harmadik harmadra a letteknek semmilyen más céljuk nem maradt, mint okosan pörgetni az órát, amit egészen jól is csinálták így szépen lassan unalomba fulladt a meglehetős téttel bíró mérkőzés. Mindez a 49. percig tartott, amikor egy francia attak végén Fleury szúrta rá a korongot, majd a kipattanót Stéphane Da Costa kotorta be. Ez jót tett a meccsnek és különösen a franciáknak, akik lendületben voltak. Nagyon meleg percek következtek Lettország számára, alig birtokolták a korongot és ugyan a franciák nem játszottak ellenállhatatlanul, érett az egyenlítő gól. Ami végül öt perccel a rendes játékidő letelte előtt következett el: Hecquefeuille vitte be a harmadba a korongot, majd a kaput megkerülve felpasszolt a kék vonalon álló Sacha Treille-nek, aki takarásból lőtt gólt Masalskisnak.
Eldönthették volna a meccset a franciák, az utolsó másodpercben Julien Desrosiers mehetett el szólóban, ám Masalskis ezt is megfogta, majd benevezett a legmérgesebb kapus versenybe. A ráadás öt perc nagyon komoly jégkorongot hozott, olyat, amilyen addig nem nagyon volt benne a meccsben, nagyon szép cselek, szép passzok, óriási lövések és még hatalmasabb védések mind a két oldalon, de főleg Masalskist tették próbára ismét. Gól azonban nem született, jöhettek a büntetők. Amelyeket a franciák elképesztően magabiztosan lőttek, Fleury, a korábban szólót hibázó Desrosiers és Stéphane Da Costa is betalált, míg a túloldalon a csapatkapitány Daugavins rontott, így 3-2-re nyert Frenciaország.
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2015. május 1., 16:15 | Kanada?Lettország | 6-1 |
2015. május 1., 16:15 | USA?Finnország | 5-1 |
2015. május 1., 20:15 | Csehország?Svédország | 5-6 b. |
2015. május 1., 20:15 | Oroszország?Norvégia | 6-2 |
2015. május 2., 12:15 | Svájc?Ausztria | 3-4 b. |
2015. május 2., 12:15 | Szlovákia?Dánia | 4-3 b. |
2015. május 2., 16:15 | Franciaország?Németország | 1-2 |
2015. május 2., 16:15 | Fehéroroszország?Szlovénia | 4-2 |
2015. május 2., 20:15 | Lettország?Csehország | 2-4 |
2015. május 2., 20:15 | Norvégia?USA | 1-2 |
2015. május 3., 12:15 | Ausztria?Svédország | 1-6 |
2015. május 3., 12:15 | Oroszország?Szlovénia | 5-3 |
2015. május 3., 16:15 | Kanada?Németország | 10-0 |
2015. május 3., 16:15 | Fehéroroszország?Szlovákia | 1-2 h. |
2015. május 3., 20:15 | Franciaország?Svájc | 1-3 |
2015. május 3., 20:15 | Dánia?Finnország | 0-3 |
2015. május 4., 16:15 | Lettország?Svédország | 1-8 |
2015. május 4., 16:15 | Oroszország?USA | 2-4 |
2015. május 4., 20:15 | Kanada?Csehország | 6-3 |
2015. május 4., 20:15 | Norvégia?Finnország | 0-5 |
2015. május 5., 16:15 | Svájc?Németország | 1-0 |
2015. május 5., 16:15 | Dánia?Fehéroroszország | 1-5 |
2015. május 5., 20:15 | Ausztria?Franciaország | 0-2 |
2015. május 5., 20:15 | Szlovákia?Szlovénia | 3-1 |
2015. május 6., 16:15 | Svájc?Lettország | 1-2 h. |
2015. május 6., 16:15 | Oroszország?Dánia | 5-2 |
2015. május 6., 20:15 | Svédország?Kanada | 4-6 |
2015. május 6., 20:15 | Szlovákia?Norvégia | 2-3 |
2015. május 7., 16:15 | Csehország?Franciaország | 5-1 |
2015. május 7., 16:15 | USA?Fehéroroszország | 2-5 |
2015. május 7., 20:15 | Svédország?Németország | 4-3 |
2015. május 7., 20:15 | Finnország?Szlovénia | 4-0 |
2015. május 8., 16:15 | Csehország?Ausztria | 4-0 |
2015. május 8., 16:15 | Szlovénia?Norvégia | 1-3 |
2015. május 8., 20:15 | Németország?Lettország | 2-1 |
2015. május 8., 20:15 | USA?Dánia | 1-0 |
2015. május 9., 12:15 | Franciaország?Kanada | 3-4 |
2015. május 9., 12:15 | Fehéroroszország?Oroszország | 0-7 |
2015. május 9., 16:15 | Ausztria?Lettország | 1-2 h. |
2015. május 9., 16:15 | Finnország?Szlovákia | 3-0 |
2015. május 9., 20:15 | Svédország?Svájc | 2-1 h. |
2015. május 9., 20:15 | Dánia?Norvégia | 4-1 |
2015. május 10., 16:15 | Németország?Csehország | 2-4 |
2015. május 10., 16:15 | Szlovénia?USA | 1-3 |
2015. május 10., 20:15 | Svájc?Kanada | 2-7 |
2015. május 10., 20:15 | Szlovákia?Oroszország | 2-3 h. |
2015. május 11., 16:15 | Németország?Ausztria | 2-3 b. |
2015. május 11., 16:15 | Finnország?Fehéroroszország | 3-2 b. |
2015. május 11., 20:15 | Svédország?Franciaország | 4-2 |
2015. május 11., 20:15 | Szlovénia?Dánia | 1-0 |
2015. május 12., 12:15 | Kanada?Ausztria | 10-1 |
2015. május 12., 12:15 | Norvégia?Fehéroroszország | 2-3 |
2015. május 12., 16:15 | Lettország?Franciaország | 2-3 b. |
2015. május 12., 16:15 | USA?Szlovákia | Sport 2 (élő) |
2015. május 12., 20:15 | Csehország?Svájc | Sport 1 (GER) |
2015. május 12., 20:15 | Finnország?Oroszország | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 15:15 | negyeddöntő | |
2015. május 14., 16:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 19:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 14., 20:15 | negyeddöntő | |
2015. május 16., 15:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2015. május 16., 19:15 | elődöntő | Sport 1 (felv.) |
2015. május 17., 16:15 | bronzmérkőzés | Sport 1 (élő) |
2015. május 17., 20:45 | döntő | Sport 1 (élő) |
További lehetséges közvetítések:
CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv