A Rangers a hirtelen halálban maradt életben
A New York-iak a hosszabbításban szerzett góllal harcolták ki a meccset. Az Anaheim győzött Calgaryban és egy győzelemre került a főcsoport fináléjától.
Nem változott a forgatókönyv a Rangers?Capitals ötödik mérkőzésén, ismét Braden Holtby volt a főszereplő. A győzelmi kényszer alatt lévő Rangers az egész találkozó folyamán óriási nyomás alatt tartotta a fővárosiak kapusát, aki elképesztő formában védett ismét. Az egész párharcot tekintve bombaformában lévő kapus most is közel állt a shutouthoz, azonban kevesebb mint két perccel a befejezés előtt Chris Kreider bevette a hálóját. Ez a találat a Rangers számára csak az egyenlítést és a hosszabbítást jelentette, hiszen a Capitals a szórványos ellenakcióiból egyet kihasznált a harmadik játékrész közepén. Jöhetett a hirtelen halál, amelyben egy hazai gól a hatodik meccset, egy vendéggól a Capitals továbbjutását jelentette volna. Végül a Rangers talált be, a harmad felénél Ryan McDonagh lövése Tim Gleason térdéről bepattant, ami azt jelenti, hogy a csata hétfő hajnalban folytatódik Washingtonban.
A Ducks?Flames párharc negyedik mérkőzésén az Anaheim nyert a kanadai városban és hétfő hajnalban saját jégen harcolhatja ki a konferenciadöntőt. Az Anaheim remekül kezdett már a negyedik perc végén előnyben volt Jakob Silfverberg emberelőnyös találatával. A vendégek szurkolói azonban nem örülhettek sokáig. 39 másodperccel később Sean Monahan egyenlített, majd alig egy perccel később Micheal Ferland jóvoltából már a Calgarynál volt a fór. A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott, a fordulópont a második és harmadik harmad fordulóján következett be. Az Anaheim a játékrész vége előtt három perccel egyenlített, majd jött Joe Colborne buta szabálytalansága. A Flames centere a harmad lefújása után kapott 2+2 perces büntetést, amit a vendégek ki is használtak megfordítva a mérkőzést. Egygólos hátrányban a Flames mindent megtett az egyenlítésért, ám Patrick Maroon üres kapus gólja azonban bebiztosította a sikert a Ducks számára.
NHL, 2015. május 8.:
NY Rangers?Washington 2-1 (videó)
G.: Kreider, McDonagh ill. Glencross
Calgary?Anaheim 2-4 (videó)
G.: Monahan, Ferland ill. Silfverberg, Cogliano, Beleskey, Maroon
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4 | ||||||
2-4 | 4-1 | 0-3 | 6-1 | 1-4 | 1-4 | |
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4 | ||||||
3-4 | 6-2 | 2-4 | 2-3 | 5-2 | 3-4 | |
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0 | ||||||
4-2 | 2-1 | 5-4 | 5-2 | |||
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4 | ||||||
1-2 | 4-1 | 2-4 | 1-3 | 2-1 | 4-7 | |
Elődöntők | ||||||
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 3-1 | ||||||
6-1 | 3-0 | 3-4 | 4-2 | |||
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 4-0 | ||||||
4-3 | 4-1 | 1-0 | 4-3 | |||
Döntő | ||||||
Chicago (3.)?? | ||||||
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2 | ||||||
4-3 | 3-2 | 2-1 | 0-1 | 1-5 | 2-0 | |
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3 | ||||||
2-3 | 5-1 | 0-3 | 3-2 | 0-4 | 5-2 | 2-0 |
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1 | ||||||
2-1 | 3-4 | 2-1 | 2-1 | 2-1 | ||
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3 | ||||||
1-4 | 4-3 | 1-2 | 2-1 | 5-1 | 1-3 | 2-1 |
Elődöntők | ||||||
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 2-3 | ||||||
1-2 | 3-2 | 0-1 | 1-2 | 2-1 | ||
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 1-3 | ||||||
1-2 | 2-6 | 1-2 | 6-2 | |||
Döntő | ||||||
??? | ||||||
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||
További cikkek
- Hosszú sorozat végére tett pontot a Montreal
- Max Jones bottal csapott hatalmasat a vonalbíró kezére
- A New York Rangers nyerte a Stanley Kupát
- Felvonták a bajnoki zászlót Floridában
- Történelmi eseményekkel rajtolt az NHL
- 32/32 - Winnipeg Jets
- 32/32 - Washington Capitals
- Véget ért a nyár szappanoperája
- 32/32 - Vegas Golden Knights