

Nagy bajban a Montreal
A Canadiens a második hazai meccsét is elvesztette a Tampa ellen, a Chicago és az Anaheim ellenben mindkét hazait behúzta.
Habs?Bolts párharc első meccse sokak szerint vitatható módon dőlt el a vendégek javára a hosszabbításban. A második mérkőzésen azonban már semmilyen kétség nem merült fel, a Tampa nagyon simán, féltucat gólt ütve négygólos sikert aratott a Bell Centerben. A siker kulcsa egyértelműen az emberelőnyök kihasználása volt, a délkeletiek nyolc lehetőségből négyet váltottak gólra. A Montreal hiába vezetett már a nyolcadik percben, válaszul ötöt kapott, amiből négy esett létszámfölényben. Nyikita Kucserov két gólt, Steven Stamkos két gólpasszt jegyzett előnyben, sőt a csapatkapitány maga is betalált öt az öt ellen és ezzel megszerezte első találatát az idei playoffban. A hajrában még volt egy gólváltás, de ez már nem befolyásolta a meccset a Lightning mindkét idegenbeli meccsét megnyerte. Folytatás csütörtökön hajnalban Tampában.
Simán hozta a Blackhawks a párharc második meccsét a Minnesota ellen. A Chicago a mérkőzés felénél szerezte meg a vezetést Jonathan Toews emberhátrányos góljával, amit Patrick Kane duplázott meg húsz másodperccel a játékrész befejezése előtt. A Wild a harmadik harmad elején egy emberfóros találattal visszajött a meccsbe, de Patrick Sharp gyors válasza visszaállította a kétgólos különbséget. A Wild rendíthetetlenül ment előre, Corey Crawford azonban biztosan állt a vasak között. A hajrában kitámadó és kinyíló vendégek mellett a csapatkapitány Kane másodszor is betalált, amivel eldöntötte a mérkőzést.
Frederik Andersen vezetésével simán hozta az Anaheim a Calgary elleni második meccset és továbbra is 100%-os az idei rájátszásban. A dán hálóőr 30 lövést fogott és pályafutás során először maradt hibátlan a playoffban. A Ducks nagyon megnyomta az első húsz percet, 20-9-re nyerte a lőpárbajt és Matt Beleskey góljával előnnyel mehetett pihenni. A második húsz perc minimális vendégfölényt hozott, gól azonban nem született. A Flames a záró harmadban mindent megpróbált, de Andersen mindent fogott, a másik oldalon viszont Karri Ramo öt lövésből két gólt kapott, ez pedig eldöntötte a mérkőzést. A nyugati párharcok szerdán hajnalban folytatódnak fordított felállás mellett.
NHL, 2015. május 3.:
Montreal?Tampa Bay 2-6 (videó)
G.: Petry, Gilbert ill. Kucserov (2), Filppula, Stamkos, Hedman, Brown
Chicago?Minnesota 4-1 (videó)
G.: Kane (2), Toews, Sharp ill. Dumba
Anaheim?Calgary 3-0 (videó)
G.: Beleskey, Lindholm, Thompson ill. ?
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
St. Louis (1.)?Minnesota (4.) 2-4 | ||||||
2-4 | 4-1 | 0-3 | 6-1 | 1-4 | 1-4 | |
Nashville (2.)?Chicago (3.) 2-4 | ||||||
3-4 | 6-2 | 2-4 | 2-3 | 5-2 | 3-4 | |
Anaheim (1.)?Winnipeg (4.) 4-0 | ||||||
4-2 | 2-1 | 5-4 | 5-2 | |||
Vancouver (2.)?Calgary (3.) 2-4 | ||||||
1-2 | 4-1 | 2-4 | 1-3 | 2-1 | 4-7 | |
Elődöntők | ||||||
Anaheim (1.)?Calgary (3.) 2-0 | ||||||
6-1 | 3-0 | |||||
Chicago (3.)?Minnesota (4.) 2-0 | ||||||
4-3 | 4-1 | |||||
Döntő | ||||||
??? | ||||||
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Montreal (1.)?Ottawa (4.) 4-2 | ||||||
4-3 | 3-2 | 2-1 | 0-1 | 1-5 | 2-0 | |
Tampa Bay (2.)?Detroit (3.) 4-3 | ||||||
2-3 | 5-1 | 0-3 | 3-2 | 0-4 | 5-2 | 2-0 |
NY Rangers (1.)?Pittsburgh (4.) 4-1 | ||||||
2-1 | 3-4 | 2-1 | 2-1 | 2-1 | ||
Washington (2.)?NY Islanders (3.) 4-3 | ||||||
1-4 | 4-3 | 1-2 | 2-1 | 5-1 | 1-3 | 2-1 |
Elődöntők | ||||||
NY Rangers (1.)?Washington (2.) 1-1 | ||||||
1-2 | 3-2 | |||||
Montreal (1.)?Tampa Bay (2.) 0-2 | ||||||
1-2 | 2-6 | |||||
Döntő | ||||||
??? | ||||||
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||
További cikkek
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört
- Akil Thomas triplájával győzött a Los Angeles