A Chicago Wolves kiesett

 

Kiharcolta a mindent eldöntő ötödik mérkőzést Nagy Gergő klubja, de egy újabb szoros meccsen vereséget szenvedett, így búcsúzott a rájátszástól.

Jobb emberelőnyös játékának köszönhetően a Utica Comets ment tovább. A Utica Memorial Auditoriumban közel négyezer néző előtt négy előnyéből kettőt bevertek a hazaiak, míg a túloldalon ez az arány hatból egy volt. Góltalan első harmad után a másodikban felpörögtek az események. Összesen öt gól esett húsz perc alatt három emberelőnyből. A Utica magánál tartotta a kezdeményezést, a Chicago végig az egyenlítésért ment, de a második szünetre 3-2-es hazai előnnyel vonultak a csapatok. A harmadik harmadban is mindent megtett a Wolves az egyenlítésért, de gólt a Utica ért el az utolsó percben üres kapura, ezzel alakult ki a 4-2-es végeredmény. A nyugati konferencia nyolcadik helyén végzett Chicago végig hatalmas küzdelemre késztette az első helyen rájátszásba jutó Uticát, három mérkőzés is hosszabbításig ment, az utolsó meccs volt az egyetlen, amelyen nem egyetlen gól döntött. John Anderson, a Wolves vezetőedzője így nem lehetett elégedetlen, a meccs utáni sajtótájékoztatón a következőket nyilatkozta: ?Mindkét csapat egy kissé fáradt volt és egy kissé óvatlan, mi pedig eggyel többször voltunk óvatlanok, mint ők. Nagyon jó csapat az ellenfélé, nem véletlenül lettek elsők, de azt gondolom, foggal-körömmel harcoltunk velük. Ilyenkor apróságok döntenek, egy gól itt, egy gól ott, egy kipattanó itt, egy kipattanó ott.?

A vereséggel Nagy Gergő szezonja is véget ért.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA INFO
AL 20:45 WRMETO INFO
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum