Egymást kisöprők ismét egymás ellen

   

Péntek éjszaka újabb két párban kezdődik meg az NHL-rájátszás második köre.

Chicago Blackhawks (6.)?Minnesota Wild (7.)

Blackhawks: 48-28-6, 102 pont
Wild: 46-28-8, 100 pont
Az alapszakaszban: Blackhawks 2-3-0, Wild 3-2-0
A playoffban: 2-0, utolsó párharcukat 2014-ben a Hawks nyerte 4-2-re.

Nem lehet azt mondani, hogy a csapatok nem ismerik egymást, hiszen 2013-ban és 2014-ben is összefutottak. Mindkét alkalommal a Hawks ment tovább, így a Minnesotát alaposan fűti a visszavágás.

Óriási lökést adott a Chicagónak, hogy az első körre felépült a sérüléséből Patrick Kane, így Toews nem maradt egyedül a támadósorban. A Hawks két legjobbja összesen 15 pontot termelt, csapatuk pedig 3,07-es gólátlagot ért el, ez a harmadik legjobb volt az első kör után. A két szupersztárt a HossaSharp páros is megtámogatta 5-5 ponttal, sőt a kék vonalról Duncan Keith még héttel, Brent Seabrook pedig 2+2-vel. Röviden szólva a szeles város offenzíváját egy szó sem érheti, még úgy sem, hogy emberelőnyben halványabb teljesítményt mutat a csapat a többi playoffoshoz képest. A Chicago hátvédsorát és a kapusposztot már nem lehet ennyire dicsérni, sőt a számok tükrében csoda, hogy egyáltalán továbbjutott. Egészen elképesztő adat, hogy a Nashville 3,5-es gólátlagot ért el a Hawks ellen, mégis kiesett. A harmadik és a negyedik sor, a harmadik védőpáros és a kapusposzton kezdő Corey Crawford egyelőre messze az elvárások alatt teljesít. Oduya és Kruger mínusz néggyel áll a plusz-mínusz táblázaton, Crawford pedig több mint négy gólt kapott és mindössze 85%-kal védett. Nem csoda, hogy Quenneville mester váltott és Scott Darlingot tette meg kezdőnek, de kérdés, hogy az újonc kapus hogyan fog megbirkózni a ránehezedő nyomással.

Ami probléma a szeles városban, az Minnesotában nem, Devan Dubnyk átmentette a formáját a playoffra és továbbra is pazar formában véd. Az utolsó három győztes meccsen két gólt kapott és bizonyította, hogy neki mindegy, hogy playoff vagy alapszakasz, pedig ez élete első túrája az extra szakaszban. A 28 éves hálóőr mellett a Parisé, PominvilleGranlund hármas az, amely a legtöbb idegességet okozza majd a Chicago szurkolóinak. A Wild első sora hat gólt és 17 pontot szorgoskodott össze a közel sem gyenge St. Louis ellen. Ha az ő formájuk visszaesne, akkor sem kell aggódni északon, hiszen még ott van Niederreiter és Koivu is, ez a kvintett pedig azt a bravúrt is végrehajtotta a Blues ellen, hogy az előnyök egyharmadát kihasználta, amivel vezeti az idevágó statisztikát. A támadótriókban egyelőre Chris Stewart és Thomas Vanek az a két játékos, aki adós a jó játékkal, márpedig a Chicago ellen a harmadik sornak is ki kell vennie a részét a részsikerekből, ha a csapat tovább akar jutni. A védelem is megdolgozott az elismerésért Ryan Suterrel az élen. A Blues alapszakaszban elért 2,92-es átlagát 2,33-ra vitte le a párharc során és alig több mint 26 lövést engedélyezett meccsenként.

Mindent egybevetve a Chicagónak sokkal nehezebb dolga lesz most, mint a Nashville ellen. Az előző körben a Predators borzasztóan megérezte Shea Weber hiányát, most viszont a Wild ellen nem lesz ilyen fórban. Egy sokkal defenzívebb csapatot kell feltörnie, amely ezúttal nem csak a hátsó vonalakra hagyatkozik, de elöl is életveszélyes. A győzelem hiába van beoltva a chicagói játékosokba, ez most kevés lesz. A Wild hátul fogja megnyerni a csatát, nem esnek abba a szégyenbe, hogy három egymást követő évben ugyanaz a csapat kiejtse őket. Hat meccsen továbblép a Minnesota.

montreal tampa

Montreal Canadiens (2.)?Tampa Bay Lightning (3.)

Canadiens: 50-22-10, 110 pont
Lightning: 50-24-8, 108 pont
Az alapszakaszban: Canadiens 0-4-1, Lightning 5-0-0
A playoffban: 1-1, utóljára 2014-ben találkoztak a Canadiens 4-0-val ment tovább.

Lesz-e söprés megint, vagy a legyőzött fél legalább nyer meccset. Ez a nagy kérdés a párharc előtt, hiszen két randevújuk során mindkét csapat egyszer-egyszer győzött 4-0-ra.

A Montreal most megmutathatja és bizonyíthatja azt a tételt, hogy az alapszakasz és a rájátszás más kávéház. A Habs meccset sem nyert ellenfele ellen idén és badarság lenne azt állítani, hogy most sem fog. Az Ottawa elleni párharc megmutatta, hogy lehet zavart kelteni a Canadiens csapatában, főleg fejben és a speciális egységekben. Miért fejben? Mert a Habs elhitte az előző körben, hogy 3-0 után lefutott a párharc. A csatárok részéről jött két terített betli, két meccsen egy gól, a védelem részéről pedig egy sima otthoni zakó öt kapott góllal. Mentségükre legyen mondva, hogy amikor kellett, odatették magukat, akárcsak a Rangers, a legfontosabb pillanatban ütöttek gólokat, a hosszabbításban kétszer is. Emberelőnyben és hátrányban borzasztóan teljesített a Montreal, előbbi kategóriában az utolsó előtti, utóbbiban a 12. helyen végzett. Ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy ha ez nem javul, akkor elmehet rajta a széria. A csatároknál nem volt kiemelkedő teljesítmény, csapatként működött legjobban a kanadai gárda. A védelem továbbra is a MarkovSubbanPetry hármasra épül majd, kérdés, mit nyújtanak majd. Előbbinek az eladott korongok számát kell csökkentenie, a középsőnek a szokásos fegyelmezetlenségét kell redukálnia. A hármasból Petry volt a legjobb, rá nem lehet panasz, hiszen az ütközéseivel és blokkolásaival hatalmas mezőnymunkát végzett. Nem kérdés, hogy a Habs teljesítménye legjobban Price hatékonyságától függ majd. A 31 éves kapus ihletett formában védte végig az alapszakaszt, amit mi sem bizonyít jobban mint, hogy MVP-címre jelölték. A Senators elleni párharcra átmentette ugyanezt a formát, kérdés, hogy a Tampa ellen tudja-e tartani.

A Tampa Bay szerencséje, hogy van egy olyan játékosa, mint Tyler Johnson, aki hét meccsen ütött hat góljával eddig a floridai alakulat legjobbja. A StamkosCallahan, Kucserov hármas még gólt sem lőtt, Palát is csak egyet. Ez a teljesítmény egyelőre köszönőviszonyban sincs azzal, hogy a Tampa a liga legeredményesebb csapata volt idén az alapszakaszban. Amennyiben ez nem változik és így marad, akkor a Bolts esélyei erősen a nulla felé konvergálnak. Ebben a teljesítményben nyilván az is szerepet játszik, hogy a Lightning csak két emberelőnyt váltott gólra a 30 lehetőségéből a Detroit elleni párharc során. A kék vonalas szekcióra ellenben nem lehet panasz a támadásokat illetően, összesen öt gólt szereztek, köztük kettőt a kulcsfontosságú hetedik meccsen. A hátsó hatosra a védekezést illetően sem lehet rosszat mondani, mindössze 13 gólt kaptak hét meccsen, ebben nincsenek benne az üres kapus találatok. A 13 gólból ötöt kaptak hátrányban, ez pedig kevesebb mint egyes átlag meccsenként, ez nem rossz, de a playoffban több kell. A kapuban Ben Bishop a legjobbkor húzta elő pályafutása első playoff-shutoutját, a Red Wings elleni hetedik meccsen. Amennyiben Bishop megismétli a Detroit ellen nyújtott statisztikáit (1,87-es gólátlag, 92,2%-os hatékonyság) akkor a Canadiens játékosainak borzasztóan nehéz dolguk lesz. És ne felejtsük el azt sem, hogy a Tampa kapusában ég a bizonyítási vágy, hiszen tavaly ki kellett hagyni a párharcot sérülés miatt, ami végül csapat csúfos bukásához vezetett.

A széria elsődlegesen azon fog múlni, hogy a Canadiens képes-e továbbra is nullán tartani, vagy legalábbis minimálisra redukálni az eddig góltalan triót. Másodsorban mindkét gárdának javítania kell az előnyös illetve a hátrányos játékát. Amelyiknek ez sikerül, lépéselőnybe kerül, amivel a maga javára fordíthatja a párharcot. Price vs Stamkos. Utóbbi megtalálja a góllövő ütőt, ez döntőnek bizonyul, de csak a hetedik meccsen.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum