Timaru nem lesz többé válogatott

 

Visszavonul a válogatottól a román hoki egyik legnagyobb egyénisége, a 41 éves Ioan Timaru.

A romániai válogatott egy fordulóval a vége előtt biztos feljutó volt, ám a kék-sárga-piros válogatott az utolsó meccsen is odatette a csontot, hosszabbításban legyőzte a házigazda Izlandot. Ezen a meccsen Timaru is jegyzett egy gólt. Ezzel győzelemmel búcsúzhatott a nemzeti csapattól a rangidős csatár. A balánbányai születésű Timaru szülővárosában, az azóta már sajnos elhunyt id. Antal István keze alatt ismerkedett a hokival, elsőként pedig Galacon volt igazolt játékos.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a csapattársaim segítettek felejthetetlenné tenni a búcsút egy olyan meccsen, amelyen az eredmény már nem számított ? nyilatkozta. ? Tudták, hogy szeretnék győzelemmel búcsúzni a válogatottól, és ezért nagy köszönettel tartozom nekik. A korrektség kedvéért el kell mondjam, hogy az izlandiak ellen nekem ítélt gólt nem én szereztem, hanem Munteanu. Nagyon sokat köszönhetek a hokinak. Ez az életem, fegyelmezetté tett, karriert adott nekem. A jégkorong a válogatott és a Steaua mezével mindig is a szenvedélyem marad.”

A veterán játékos neve összeforrt a Steauával, amelynek színeiben megszámlálhatatlanul sok szezont húzott le. A felnőtt válogatottban 1993-ban mutatkozott be a B csoportos vb-n, egy évvel később ugyancsak a második vonalban már őt választották a válogatott legjobb játékosának. Összesen 18 világbajnokságon húzta magára a válogatott mezt. A Steauával 8 bajnoki és 11 kupagyőzelme van. Mostani búcsúja csak a válogatottnak szól, hogy klubjában meddig játszik még, ez csak tőle függ.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS 7-8 HVÉGE
AL 19:30 ÓHADBF 3-6VÉGE
AL 20:00 LHLIKO 7-3VÉGE
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 3-6VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 2-4VÉGE
EL 18:30 DEBFTC 0-4VÉGE
december 5., kedd
AL 21:00 IKOWRM 
december 6., szerda
AL   VASLHL 
AL 19:40 FTCSZG 
Partnerünk
Archívum