

Szépített a Kalamazoo Wings
Nagy Gergő két gólpasszal vette ki részét csapata első rájátszásbeli győzelméből.
3-0 után az első meccslabdát hárította a Kalamazoo Wings a Fort Wayne Komets elleni párharcban. Emberelőnyből szerzett vezetést Nagy Gergő csapata a 12. percben, azonban a Komets még a harmad vége előtt fordítani tudott egy egyenlő létszám mellett és egy emberelőnyben szerzett találattal. Utóbbit ráadásul két másodperccel az első dudaszó előtt lőtték. Ám ez sem zavarta meg a hazai csapatot, amely végig többet támadott ellenfelénél, és a középső húsz percben visszavette az előnyt. A rendkívül izgalmas és változatos mérkőzésen ismét a vendégeken volt a sor, hogy egyenlítsenek, amire a 46. percig kellett várni. A győztes gólt öt perccel a vége előtt emberelőnyből, Nagy Gergő asszisztjából lőtte a Wings, ezzel nyert 4-3-ra. Összesítésben 3-1-re módosult az állás, továbbra is elég reménytelennek látszik a helyzet, ám az első feladatot, a söprés elkerülését teljesítette a Wings. Folytatás szombaton, még mindig Kalamazooban.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | döntő | 34 | 10 | 17 | 27 |
Hári János | Modo | SHL (SWE-1.) | osztályozó | 57 | 6 | 15 | 21 |
Láday Tamás | Spokane Chiefs | WHL | rájátszás | 65 | 0 | 7 | 7 |
Nagy Gergő | Chicago Wolves | AHL | 6 | 0 | 3 | 3 | |
Nagy Gergő | Kalamazoo Wings | ECHL | 8. | 60 | 19 | 39 | 58 |
Sebők Balázs | Hokki | Mestis (FIN-2.) | elődöntő | 58 | 11 | 39 | 50 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 10. | 49 | 10 | 14 | 24 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 5. | 34 | 0 | 4 | 4 |
Briancon | Kupa és Ligakupa (FRA) | - | 10 | 0 | 3 | 3 | |
Vas János | Slavia Praha | Extraliga (CZE-1.) | 14. | 62 | 12 | 7 | 19 |
Vas Márton | Löwen Frankfurt | DEL2 (GER-2.) | elődöntő | 62 | 9 | 36 | 45 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.
A magyar légiósok rájátszása:
Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):
Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg 4-0
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1. Jesenice?Feldkirch 1-3
Döntő: 2015. április 4.?április 12. Lustenau?Feldkirch 3-0 (Feketéék ezüstérmet nyertek)
Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):
Osztályozó: 2015. március 16.?április 4. Modo?Vita Hasten 4-0 (Háriék bentmaradtak)
Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):
Alapszakasz vége: 2015. március 22.
Konferencia negyeddöntő: Everett Silvertips?Spokane Chiefs 4-2 (Ládayék búcsúztak)
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):
Alapszakasz vége: 2015. április 12.
Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):
Alapszakasz vége: 2015. április 12.
Divízió-elődöntő: 2015. április 17.-2015. április 29. Fort Wayne Komets?Kalamazoo Wings 3-1
Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):
Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21. Hokki?JYP-Akatemia 4-2
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4. Jukurit?Hokki 4-0
Bronzmeccs: TUTO Hockey?Hokki 2-5 (Sebőkék bronzérmesek lettek)
Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):
A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine 2-1 (Sofronék kiestek)
Szélig Viktor (Briancon, FRA):
Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)
Vas János (Slavia Praha, CZE):
Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: 2015. március 25.?április 19. (Résztvevők: Slavia, Olomouc, Chomutov, Ceske Budejovice) Vas Jánosék kiestek
Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):
Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars`4-0
Elődöntő: 2015. április 2.?14. Fischtown Pinguins?Löwen Frankfurt 4-2 (Vas Mártonék kiestek)