Bécsben elégedettek, Bolzanóban nagyon nem

 

Nagy a mozgás az EBEL-ben.

Zajlik az élet az EBEL-csapatoknál, a szokott módon. Bécsben az EBEL-döntőbeli 0-4-es eredmény ellenére szerződést hosszabbítottak Jim Boni vezetőedzővel. Leigazolták a Villachból menesztett Klemen Pretnar és a tavaly a Bolzanóval aranyérmet nyerő, idén a DEL-ben kevéssé bizonyító Sharp MacGregort. Néhány fiatallal hosszabbítottak, de az már biztos, hogy Kris Foucault-t nem tudják megtartani.

boni

Bolzanóban ismét kiborult a bili. A sokadszor is nehéz anyagi helyzetet jelentő klubtól előbb Ziga Pance, majd Rick Schofield távozott, ráadásul mindketten a Villachba ? ők sem tétlenkednek, már öt új igazolásnál tartanak, ebből négy légiós, igaz, sokakat el is zavartak ? mentek. A dél-tiroli fanok dühét az a hír sem csillapította, hogy visszatérhet a korábbi sikeredző, a szezon közben Bécsből menesztett Tom Pokel. Ezt a transzparenst tették ki a klubház elé, amelynek lényege, hogy a szurkolók 2-t fizet 3-at kap akció keretében a két játékossal együtt Dieter Knoll elnököt is átadnák a Villachnak.

bolzano knoll anche

A Linz, a Znojmo és a Graz is rakott ki szépen játékosokat. Az EBEL átigazolásait itt találják meg egybe gyűjtve.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum