Vas Jánosék nyertek

 

Azonban sokkal közelebb nem kerültek a bent maradáshoz, mivel az Olomouc pontot rabolt a Slavia otthonában.

Pedig nem álltak messze a sokkal értékesebb három pont megszerzésétől Vasék. Az első harmadban a Slavia, a másodikban az Olomouc talált be, majd tíz perccel a rendes játékidő vége előtt ismét a Slavia szerzett vezetést. Sokáig úgy tűnt, meg is tartják az előnyt, ám a vége előtt 44 másodperccel másodszor is egyenlítettek a vendégek. A hosszabbítás nem hozott döntést, a büntetőket a hazaiak nyerték, így a meccset is 3-2-re. Vas János elképesztő mennyiséget dolgozott, 21 perc 37 másodperc jégidőt számoltak neki össze. A másik meccsen a Chomutov fölényesen nyert a versenytől matematikailag is búcsúzó Ceske Budejovice ellen hazai pályán 7-1-re.

A tabellát a Chomutov vezeti 19 ponttal, második az Olomouc 17 ponttal, harmadik a Slavia 16-tal, a Ceske Budejovicének 8 pontja van. A következő fordulóban az Olomouc a söréről is híres Moldva-menti városba látogat, míg a Slaviát a listavezető Chomutov fogadja, amely eddigi öt hazai meccséből négyet megnyert. Az Olomouc feltehetően begyűjti a három pontot a sereghajtó ellen, így Vaséknak is mindenképpen győzelemre lesz szükségük ahhoz, hogy életben tartsák esélyeiket a bent maradásra. Mint ismeretes, az utolsó meccset vasárnap rendezik, ezen a Slavia a Ceske Budejovicét, a Chomutov az Olomoucot fogadja.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) döntő 34 10 17 27
Hári János Modo SHL (SWE-1.) osztályozó 57 6 15 21
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL rájátszás 65 0 7 7
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 8. 56 18 36 54
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) elődöntő 58 11 39 50
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 49 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 34 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 61 12 7 19
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) elődöntő 62 9 36 45

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

A magyar légiósok rájátszása:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):

Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg 4-0
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1. Jesenice?Feldkirch 1-3
Döntő: 2015. április 4.?április 12. Lustenau?Feldkirch 3-0 (Feketéék ezüstérmet nyertek)

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):

Osztályozó: 2015. március 16.?április 4. Modo?Vita Hasten 4-0 (Háriék bentmaradtak)

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):

Alapszakasz vége: 2015. március 22.
Konferencia negyeddöntő: Everett Silvertips?Spokane Chiefs 4-2 (Ládayék búcsúztak)

Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 12.

Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 12.
Divízió-elődöntő: 2015. április 17.-2015. április 29. Fort Wayne Komets?Kalamazoo Wings

Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21. Hokki?JYP-Akatemia 4-2
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4. Jukurit?Hokki 4-0
Bronzmeccs: TUTO Hockey?Hokki 2-5 (Sebőkék bronzérmesek lettek)

Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):

A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine 2-1 (Sofronék kiestek)

Szélig Viktor (Briancon, FRA):

Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)

Vas János (Slavia Praha, CZE):

Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: 2015. március 25.?április 19. (Résztvevők: Slavia, Olomouc, Chomutov, Ceske Budejovice)

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars`4-0
Elődöntő: 2015. április 2.?14. Fischtown Pinguins?Löwen Frankfurt 4-2 (Vas Mártonék kiestek)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE 
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA