Magyarország?Kazahsztán 5-6

   

A magyar ifjúsági válogatott a 4-2-es vezetése után zsinórban 4 gólt kapott. Kiss Bence 52 lövéssel nézett szembe.

A hétfői szünnap után kedden reggel átmozgató edzésen vettek részt a fiúk, majd ebéd után pihenés következett. Garát Zsombor egy apróbb sérülés miatt nem játszott vasárnap, Horváth Bálint pedig a múlt heti kisebb agyrázkódása után pihent biztonságból, de kedden már mindketten harcra készek voltak.

A magyar kapuban Kiss Bence, míg a kazahoknál Usztyinovics kezdett. A mérkőzés kiegyenlített küzdelemmel indult, a csapatok felváltva vezettek akciókat, de mindkét kapus remekül védett. A nyílt csatából mi jöttünk ki jobban, a 8. percben egy kapu előtti kavarodás után Horváth Bálint révén megszereztük a vezetést (1-0). A gól után 18 másodperccel emberelőnybe kerültünk, a magyar fiatalok felálltak 5 a 4 ellen, majd Garát lövésébe Török beleért a kapu előtt, míg megszületett a második magyar találat (2-0). A 11. percben Kazahsztán hasonló körülmények között szépített, mint ahogyan Magyarország megszerezte a vezetést, azaz egy betuszkolt koronggal, Szmoljakov által (2-1). A kazahok fokozták a nyomást, Kiss Zsombor büntetése nyomán emberelőnyben játszhattak, viszont nem használták ki. A kiegészülésünk után viszont egyenlítettek, a magyar védelem még nem rendeződött, ezt Gyemjanov kihasználta (2-2). Két perccel később újra Magyarországnál volt az előny, felálltunk a kazah harmadban, ahol Gáspár Máté passzát Szita Donát gólra váltotta (3-2). A harmad végén Kiss Bence bravúrral védett, így 3-2-es magyar vezetéssel vonultak szünetre a felek. Az első húsz perc nyílt küzdelméről igencsak árulkodik a 21:16-os kapura lövési mutató.

A második játékrészben már Kutko állt Kazahsztán kapujában. A vendégek aktívabban kezdtek, nyomtak, a 4. percben Szabó Dávidot kiküldték 2 percre, az emberhátrányt kivédekeztük. Fél perccel a kiegészülés után már emberelőnyben játszhattunk, sőt 1 perc erejéig 5 a 3 ellen támadhattak ifjúsági játékosaink. Az emberelőnyös lehetőségeket kihagytuk, viszont nyomtunk 5 az 5 ellen is, ami Kiss Zsombor találatával góllá érett (4-2). Nem örülhettünk sokáig az újabb kétgólos előnyünknek, 14 másodperccel később Makejev megindult és belőtte a harmadik kazah gólt (4-3). A harmad közepe táján néhány percig állt a játék, a plexivel adódtak technikai problémák. A 36. percben magyar emberelőny következett, amit kihasználatlanul hagytunk. A középső húsz percben  sem kímélték a felek a kapusokat, a kazahok 14-szer, a magyarok 10-szer lőttek.

A harmadik harmad elején kihagytunk egy emberelőnyt, majd Kiss Zsombor kapott kétperces büntetést fogásért. Az emberhátrányban Kiss Bence amíg tudta, tartotta magát, ám Boriszevics lövésénél tehetetlen volt (4-4). Az egyenlítés után lendületben maradt Kazahsztán, Kiss Bence hiába mutatott be újabb bravúrokat, Gyemjanov megszerezte önmaga második, csapata ötödik gólját (4-5). A találat után Magyarország időt kért. 80 másodperccel később egy késleltetett kiállítás során Gyemjanov távoli lövése megpattant a kapu előtt, a kazah csatár mesterhármast ért el (4-6). Az 52. percben a remekelő Gyemjanov magas bottal való játékért a büntetőpadra ült, az emberelőnyben nem adódott komolyabb lehetőségünk. A kazah kiegészülés után Kiss Zsombor botfogásért kétperces büntetést kapott, amit kivédekeztünk. Két perccel a vége előtt Kiss Bence lekorcsolyázott, Kazahsztán időt kért. 6 az 5 ellen felálltunk, az utolsó előtti perc végén a csapatkapitány, Stipsicz Bence villant (6-5). Ifjúsági játékosaink hajtottak az egyenlítésért, ám a 6. magyar gól nem jött össze. Magyarország 6-5-ös vereséget szenvedett. Legközelebb szerdán, Fehéroroszország ellen jép jégre az U18-as válogatottunk

A debreceni divízió 1/A-s U18-as vb magyar érdekeltségű mérkőzései:

2015. április 12., 16.30: Magyarország?Dánia 1-9
2015. április 14., 16.30: Magyarország?Kazahsztán 5-6
2015. április 15., 16.30: Magyarország?Fehéroroszország
2015. április 17., 16.30: Magyarország?Norvégia
2015. április 18., 16.25: Magyarország?Franciaország

A mérkőzések az alábbi linken élőben nézhetők.

Az U18-as válogatott vb-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bors Gergely 1997 Fehérvár
Kiss Bence 1997 Miskolc
Hátvédek:
Garát Zsombor 1997 Boston Jr. Bandits (EHL)
Sándor Flórián 1999 Fehérvár
Simotics Ferenc 1999 Sparta Praha (CZE)
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szabó Dávid 1998 Fehérvár
Szlama Dániel 1997 Vasas
Tóth Gergely 1998 MAC
Csatárok:
Bugár Gábor 1999 MAC
Gáspár Máté 1997 Linz (AUT)
Horváth Bálint 1999 Troja/Ljungby (SWE)
Kiss Patrik 1998 Fehérvár
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Nagy Ákos 1999 Fehérvár
Péter Andor 1999 Fehérvár
Sarcia Antonio 1998 MAC
Sági Martin 1997 Linz (AUT)
Szabad Kevin 1997 Vienna Capitals (AUT)
Szita Donát 1998 Fehérvár
Török Viktor 1998 Vasas
Vizi Dániel 1997 Fehérvár


A magyar U18-as stáb, 2014/15:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edző: Fodor Szabolcs, Mayer Péter, Ondrejcik Rastislav, Svasznek Bence
Kapusedző: Farkas Tamás
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Mayer Péter
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter

A válogatott stáb portréit itt találják.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum