A bajnok Kings kiesett

   

Nyugaton minden hely elkelt az NHL-ben, a rájátszásba jutott a Jets és a Flames, keleten a Red Wings és az Islanders folytathatja. Megvan Jaromir Jágr 1800. pontja. A St. Louis csoportgyőztes.

A Senators győzelme miatt a Boston és a Detroit is győzelmi kényszerben volt, előbbi sikertelenül, utóbbi sikerrel vette az újabb akadályt. A Bruins a Florida otthonában vizitált, ahol a harmadik harmaddal együtt a mérkőzést is elbukta. A Panthers 3-1-re nyerte a záró etapot, és ezzel 4-2-re a mérkőzést. A Párducoknál Jágr két gólpasszt adott, ezzel megszerezte 1800. pontját az NHL-ben.

Montrealban három 1-1-es harmadot hozott a Canadiens–Red Wings Original Six-rangadó. A hazaiaknál az Andrej Markov, Jeff Petry hátvédpáros, a vendégeknél Pavel Dacjuk zárt góllal és gólpasszal hatvan perc után. A mindent eldöntő gólt Lars Eller ütötte a 81. másodpercben. A Detroit a pontszerzésével és a Boston vereségével bejutott a rájátszásba egymás után 24. alkalommal.

Akárcsak a Habs a Tampa is hosszabbítás után győzött, így továbbra is nyitva maradt a kérdés, hogy melyik csapat nyeri az Atlantic csoportot. A Bolts az első harmadot nyerte 2-1-re, a Devils a másodikat ugyanilyen arányban. A harmadik harmad nem hozott gólt, a döntés a hosszabbításra maradt, ahol a 88. másodpercben Tyler Johnson gólja döntött. A Montrealnak jelenleg két pont az előnye a Tampa ellen a csoport élén. A Canadiens az utolsó fordulóban a Leafs vendége lesz, míg a Bolts a Bostont fogadja.

Az alapszakaszgyőztes Rangers néhány kulcsjátékosát pihentetve lépett jégre az Ottawa ellen, amelynek így nem okozott gondot a győzelem a Gardenben. Clarke MacArthur és Kyle Turris góllal és gólpasszal zárt, a kapuban a hamburgeres Andrew Hammond 26 védéssel ért el shutoutot.

Egy teljesen tét nélküli meccsen fogadta a Flyers a Carolinát, a találkozó az utóbbi győzelmével ért véget. A vendégeknél Jordan Staal góllal és gólpasszal zárta az estét, míg Cam Wardnak kevesebb mint négy perc hiányzott a shutouthoz.

Szintén tét nélkül zajlott az Oilers–Sharks meccs Edmontonban. A San Jose ötven percig hiába ostromolt, nem találta az utat a vendéglátója kapujához. A végül 51 lövéssel záró vendégek az utolsó tíz percben viszont háromszor is bevették Laurent Brossoit kapuját, akinek ez volt az első meccse az NHL-ben. A másik oldalon is volt egy bemutatkozó, mégpedig Bryan Lerg, aki győztes gólt ütött, kevesebb mint három perccel a befejezés előtt.

A St. Louis győzött, a Nashville kikapott, mindez azt jelenti, hogy előbbi nyerte a Central csoportot, története során kilencedik alkalommal és 2012 után először. A Blues Jake Allennek köszönheti a sikert, aki 21 lövést fogott és mindössze két és fél perc hiányzott számára a hibátlan teljesítményhez.

A Predators 58 percig és 2-2-ig volt harcban a divíziógyőzelemért a Wild elleni mérkőzésen. Ám érkezett Jason Pominville és Jason Zucker, akik 63 másodperc alatt kétszer mattolták a Nashville védelmét, kikaparva a sikert a riválisnak. A Minnesota kapujában 39 mérkőzés után először nem Devan Dubnyk, hanem Darcy Kuemper kezdett, aki nem vallott szégyent, hiszen 32 lövést hárított.

Denverben dupla shutoutot hozott az Avalanche–Jets mérkőzés. Reto Berra 41, Ondrej Pavelec 21 védéssel zárta a meccset, ahol a döntés a büntetőkre maradt. A rávezetések során Berra tovább parádézott, két kísérletet is hárított, Pavelec azonban tehetetlen volt Ryan O’Reilly és Matt Duchene lövésével szemben.

Igazi hetedik meccset játszottak Calgaryban, ahol egyszerű volt a képlet a Flames–Kings meccsen. Hazai győzelem esetén az előbbi továbbjut és a Los Angeles kiesik, vendégsiker esetén viszont az utolsó fordulóra marad a döntés. Nos a bajnoknak esélye sem volt a győzelemre a Jiri Hudler, Jonas Hiller vezette kanadai gárda ellen, ahol a balszélső egy gólpasszal és egy duplával mind a három gólból kivette a részét, míg a svájci hálóőr 33 lövést fogott. A Flames 2009 után jutott ismét a legjobb 16 közé, míg az aktuális bajnok 2007 után először nem jutott a playoffba. Akkor a Carolina hiányzott a folytatásról.

A Vancouvernek nem okozott gondot a már kiesett Coyotes legyőzése. A Canucksot két hátvéd és a kapus húzta, Yannick Weber emberelőnyben duplázott, Alexander Edler három gólpasszt adott, Eddie Lack 28 védéssel hibátlan teljesítményt nyújtott.

NHL, 2015. április 9.:

NY Rangers–Ottawa 0-3 (videó)
G.: – ill. MacArthur, Turris, Pageau

Philadelphia–Carolina 1-3 (videó)
G.: Couturier ill. Bellemore, Murphy, J. Staal

Montreal–Detroit 4-3 (videó)
G.: Markov, Petry, Plekanec, Eller ill. Tatar, Dacjuk, Helm

Tampa Bay–New Jersey 4-3 (videó)
G.: Johnson, Nyesztyerov, Stamkos, Johnson ill. Bernier (2), Eliás

Florida–Boston 4-2 (videó)
G.: Barkov, Huberdeau, Boyes, Hayes ill. Bergeron, Marchand

St. Louis–Chicago 2-1 (videó)
G.: Jaskin, Stastny ill. Shaw

Nashville–Minnesota 2-4 (videó)
G.: Forsberg, Jones ill. Zucker (2), Scandella, Pominville

Colorado–Winnieg 1-0 (videó)
G.: – ill. –

Calgary–Los Angeles 3-1 (videó)
G.: Hudler (2), Gaudreau ill. Nolan

Edmonton–San José 1-3 (videó)
G.: Jakupov ill. Marleau, Lerg, Nieto

Vancouver–Arizona 5-0 (videó)
G.: Weber (2), D. Sedin, Kenins, Hamhuis ill. –

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk