A Rangers az alapszakaszgyőztes

   

Története során harmadszor nyerte meg az első szakaszt a New York-i csapat. Playoffban a Vancouver és a Minnesota, hatalmasat bukott a Kings. Hihetetlen véghajrá Ottawában és Philadelphiában.

A Rangers az összesen öt pontot termelő HagelinHayes páros vezetésével a szezonban negyedszer is legyőzte Devilst, ezzel pedig megnyerte az alapszakaszt. A 111 pontos Rangers 1992 és 1994 után szerezte meg ismét a Presidents-trófeát és története legjobb szezonját zárhatja, amennyiben a hátralévő két meccsen legalább két pontot szerez.

Az Islanders azzal a tudattal lépett jégre, ha pontot szerez a Flyers otthonában, akkor bejutott a rájátszásba. Ehhez képest az Isles a befejező játékrész közel a felénél még háromgólos hátrányban volt, de hatalmas hajrát indított. Anders Lee duplájával és Johnny Boychuk góljával 28 másodperccel a vége előtt döntetlenre mentette az állást, zsebében érezhette az egy pontot és a playoffot. Három másodperccel a vége előtt azonban jött a dráma, Brayden Schenn kék vonalas emelését Jaroslav Halák elnézte, így az Islanders pont nélkül maradt és folytathatja az élet-halál harcot.

Akárcsak a Sens?Pens páros, amely Ottawában csapott össze. A képlet itt is egyszerű volt, ha a hazaiak nyernek, akkor befogják ellenfelüket, ha a vendégek, ott vannak a 16-ban. A Pittsburgh ennek megfelelően kezdett, már vezettek a tizedik másodpercben és háromgólos előnnyel mehettek pihenni az első harmadra. A Senators azonban nem adta fel és az utolsó előtti percre ledolgozta hátrányát, majd a hosszabbításban Mark Stone góljával a győzelmet is megszerezte.

A Detroit kihasználta az ellenfelei botlását és az záró játékrészben hátrányból fordítva legyőzte a Carolinát. Henrik Zetterberg és Pavel Dacjuk góllal és gólpasszal zárt, utóbbi győztes gólt szerzett, Jimmy Howard 30 lövést fogott.

Élesedik a helyzet keleten, ahol még öt csapat pályázik a négy kiadó helyre. Az Islanders 98, a Red Wings 97, a Penguins 96, a Bruins, Senators páros 95 pontos. Minden csapatnak két meccse van hátra, kivéve a Bostont, amely még háromszor lép jégre, ám érdemes megnézni ki kivel játszik még. A Detroit, az Ottawa és a Boston már csak idegenben lép jégre. A Wings Montrealban és Carolinában, az Ottawa a Rangers és a Philly vendége lesz, míg a Bruins Washingtonban, Floridában és Tampában vizitál. Az Islanders Pittsburghbe utazik majd fogadja a Columbust, míg a már említett Pens az utolsó meccsén Buffalóba utazik.

Ondrej Pavelec zsinórban másodszor húzta le a rolót, így a Jets nagyon fontos két pontot szerzett St. Louisban. A cseh kapus 30 lövést hárított, a találkozó egyetlen gólját pedig Chris Thorburn lőtte. A Blues megtarthatta első helyét a Central-csoport élén, miután a Predators meglepetésre kikapott Denverben.

A Nashville hiába vezetett, az Avs kilenc másodperc alatt fordított a második harmadban. A befejező játékrészben egyenlített ugyan a Preds, de a karrierje első gólját szerző Joey Hishon a Coloradónak szerezte meg a győzelmet.

A Wild győzni tudott a Chicago otthonában, ezzel biztosította a helyét a folytatásban. 50 percig nem született gól, ekkor azonban a Minnesota négy perc alatt kettőt ütött ami, elég volt a sikerhez. A 32 lövést fogó Devan Dubnyknak másfél perc hiányzott a shutouthoz.

A Calgary otthon nyert az Arizona ellen, így életben tartotta playoff reményeit. A Flames kétszer vezetett, a Coyotes kétszer egyenlített, de a harmadik hazai gólra már nem volt válasza. A győztes találatot Sean Monahan ütötte az 50. percben.

A playoffért küzdő csapatoknak tett óriási szívességet az Oilers azzal, hogy hatalmas meglepetésre legyőzte a Los Angelest. A második és a harmadik harmadot egyaránt 2-1-re nyerő Edmontonban Matt Fraser duplázott, Anton Lander két gólpasszt adott, a kapuban pedig Richard Bachman 25 lövést fogott.

Nyugaton két hely kiadó még, amelyre a 96 pontos Winnipeg, a 95 pontos Calgary és a 93 pontos Los Angeles pályázik. Mindhárom csapatnak még két mérkőzése van. A Flames helyzete a legegyszerűbb, hiszen a sorsa abszolút a saját kezében van. Először fogadja a Kingst és ha legyőzi, a többi öt meccs érdektelenné válik. Amennyiben kikap, utazhat Winnipegbe egy mindent eldöntő csatára. A Jets a Calgary előtt Denverben biztosíthatja be playoff álmait. Ha a bajnok győzne Calgaryban, akkor hazai jégen a San Jose ellen harcolhatja ki a rájátszást. Könnyen előfordulhat, hogy a Flames és a Kings között pontegyenlőség jön létre, ebben az esetben a kanadai gárda lenne a nyerő, mert több győztes mérkőzése van.

NHL, 2015. április 7.:

New Jersey?NY Rangers 2-4 (videó)
G.: Eliás, Bernier ill. Hayes, McDonagh, Sheppard, Hagelin

Philadelphia?NY Islanders 5-4 (videó)
G.: Giroux (2), Bellemare, Colaiacovo, Schenn ill. Lee (2), Tavares, Boychuk

Ottawa?Pittsburgh 4-3 (videó)
G.: Stone (2), Pageau, Hoffman ill. Crosby, Bennett, Hörnqvist

Detroit?Carolina 3-2 (videó)
G.: Zetterberg, Nyquist, Dacjuk ill. Gerbe, Terry

St. Louis?Winnipeg 0-1 (videó)
G.: ? ill. Thorburn

Chicago?Minnesota 1-2 (videó)
G.: Bickell ill. Granlund, Zucker

Colorado?Nashville 3-2 (videó)
G.: Iginla, O’Reilly, Hishon ill. Jarnkrok, Ellis

Calgary?Arizona 3-2 (videó)
G.: Gaudreau, Jones, Monahan ill. Crombeen, Cunningham

Edmonton?Los Angles 4-2 (videó)
G.: Fraser (2), Pouliot, Pitlick ill. Muzzin, Doughty

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 23., péntek
EL 17:30 BRABJA 0-1 HVÉGE
EL 18:00 UTEMIS 3-4 BVÉGE
ICEHL 19:15 G99AVS 1-9VÉGE
február 24., szombat
EL 17:30 GYEDEB 6-2VÉGE
EL 17:30 SCCDAB 8-1VÉGE
AL 18:15 FTCSPC 8-1VÉGE
AL 19:00 ETOWRM 5-1VÉGE
AL 20:30 ÓHALHL 3-10VÉGE
AL 21:00 IKOSZG 9-6VÉGE
február 25., vasárnap
EL 14:05 MISUTE 3-4VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAFHA 3-0VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 1-0VÉGE
február 27., kedd
EL 17:30 SCCGYE 3-4 HVÉGE
AL 20:30 DBFASP INFO
február 28., szerda
EL 18:30 FHAUTE 
EL 18:30 FTCDEB 
február 29., csütörtök
EL 18:00 UTEBJA 
március 1., péntek
EL 17:30 BRAMIS 
EL 17:30 SCCFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
EL 18:30 FHABJA 
március 2., szombat
AL   DBFWRM 
EL 15:30 DABDEB 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEFTC 
AL 18:00 LHLASP 
AL 19:00 SZGÓHA 
AL 20:00 FTCETO 
AL 20:30 VASSPC 
március 3., vasárnap
EL 17:40 BJAFHA 
Partnerünk
Archívum