Vas Jánosék kikaptak

 

De továbbra is első helyen állnak a cseh extraliga osztályozós csoportjában. Galló Vilmosék is alulmaradtak a svéd juniorbajnokság elődöntőjében, így húsvét hétfőn a harmadik helyért játszhatnak a Röglével.

Vas Jánosék kikaptak a cseh extraliga osztályozó körének hatodik fordulójában, ahol a Ceske Budejovicét fogadták. Az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, amit a középső játékrészben emberelőnyből egyenlített ki a Slavia. Az 54. percben a Ceske Budejovice ismét átvette a vezetést, ráadásul három perccel a vége előtt a harmadik góljukat is megszerezték, így 3-1-re nyertek. A 12 fordulós osztályozó felénél a Slavia továbbra is vezeti a csoportot, előnye a második helyezett Chomutovhoz képest ugyan egy pontra olvadt, viszont a kiesést jelentő harmadik helytől még három pont választja el. A hetedik körben tévés meccsen fogadják a második helyezett Chomutovot, nagyon fontos meccs lesz az is.

A harmadik helyért játszhat Galló Vilmos csapata a svéd juniorbajnokság négyes döntőjében. A Frölunda elleni találkozó igazi rémálomként kezdődött, hiszen az ellenfél már a 12. másodpercben betalált. Ezt követően mintegy 43 perces gólcsend következett, amit ráadásul ismét a Frölunda tört meg. Innen még visszajött egyre a Linköping, de igazán megújulni már nem tudott, az utolsó percekben a Frölunda többször is betalált, a vége 5-1-es zakó lett. Hétfőn a 3. helyért a Rögle lesz Gallóék ellenfele, a döntőt a Djurgardennel játssza a Frölunda.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) döntő 32 10 17 27
Hári János Modo SHL (SWE-1.) osztályozó 57 6 15 21
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL rájátszás 65 0 7 7
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 52 16 32 48
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) elődöntő 57 9 37 46
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 49 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 34 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 57 8 7 15
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) elődöntő 57 8 34 42

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

A magyar légiósok rájátszása:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):

Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg 4-0
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1. Jesenice?Feldkirch
Döntő: 2015. április 4.?április 12.

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):

Osztályozó: 2015. március 16.?április 4. Modo?Vita Hasten

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):

Alapszakasz vége: 2015. március 22.
Konferencia negyeddöntő: március 27.-április 8.

Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 12.

Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 19.

Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21. Hokki?JYP-Akatemia 4-2
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4.
Döntő: 2015. április 7.?április 21.

Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):

A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine 2-1 (Sofronék kiestek)

Szélig Viktor (Briancon, FRA):

Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)

Vas János (Slavia Praha, CZE):

Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: 2015. március 25.?április 19. (Résztvevők: Slavia, Olomouc, Chomutov, Ceske Budejovice)

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars
Elődöntő: 2015. április 2.?14.
Döntő: 2015. április 17?30.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum