Vas Mártonék elbukták az elődöntő első meccsét

   

A Löwen Frankfurt a Bremerhaven otthonában szenvedett nagy arányú vereséget a DEL2 elődöntőjének első mérkőzésén.

Azt már megírtuk, hogy válogatottunk oszlopa, Vas Márton csak akkor csatlakozhat a krakkói vb-különítményhez, ha csapata kikap az DEL2 elődöntőjében. Nos, mi csak a legjobbakat kívánjuk a magyar válogatott számára már eddig is univerzálisan sok jó szolgálatot tett játékosnak, így mindkét esetben örülni fogunk. Ezzel együtt a Kontinentális Kupa döntőjét idén megrendező Bremerhaven elsőre mondhatni simán nyerte a meccset. Az első harmad gólt nem, csak számtalan kiállítást hozott, ami végig jellemző maradt a mérkőzésre. A második harmad felénél aztán a Fischtown tudott először betalálni emberelőnyből, hét perc múlva pedig egyenlő létszám mellett elért találattal már kettő volt közte.

A harmadik harmadban sem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez a Frankfurt, ráadásul ismét a harmad felénél, ismét emberelőnyből voltak eredményesek a hazaiak, amivel el is dőlt a mérkőzés. A végeredmény az 54. percben született meg, amikor negyedszer is betalált a Bremerhaven, 4-0-ra nyerve a mérkőzés. A párharc 1-0-ra áll a Fischtownnak, folytatás szombaton Frankfurtban. A másik ágon az alapszakaszt fölényesen megnyerő Bietigheim 5-2-re verte a Landshut csapatát, amely azonban két harmadon keresztül kőkemény ellenállásra késztette esélyesebb ellenfelét.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) döntő 31 10 16 26
Hári János Modo SHL (SWE-1.) osztályozó 57 6 15 21
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL rájátszás 63 0 6 6
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 50 14 32 46
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) elődöntő 57 9 37 46
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 49 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 34 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 55 8 7 15
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) elődöntők 56 8 32 40

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum