

Az Anaheim az első divíziógyőztes
A Ducks zsinórban harmadszor, összességében negyedszer végzett a Pacific-csoport élén. Perry és Crosby jubilált.
A Ducks számára újgyakorlat volt az Edmonton elleni meccs. Andrew Cogliano és Francois Beauchemin gólt és gólpasszt adott, Jakob Silfverberg háromszor szolgálta ki a társakat, Corey Perry 600. pontját szerezte. Az Anaheim 107 ponttal vezeti az NHL tabelláját.
A Penguins már a negyedik percben vezetett Sidney Crosby 300. találatával, de sima vereséget szenvedett hazai jégen a Flyerstől. A Philly válaszul négyet ütött, ahol Brayden Schenn duplázott és győztes gólt szerzett, Vincent Lecavalier pedig közel három hónap után talált a kapuba. A Flyers idei mind a három meccsét megnyerte a Pittsburgh ellen.
Buffalóban kelet két legrosszabb csapata találkozott, azaz a Sabres fogadta a Leafst. A győzelmet a hazaiak szerezték meg, miután kétgólos hátrányból 1-3 után fordítani tudtak. A mérkőzésen furcsa volt látni a buffalói közönség közönyét, amely hazai vereségért szorított az 1/1-es cédula miatt.
A San José az utolsó harmadban nyolc perc alatt négyet ütött és ezzel fölényes győzelmet aratott a Colorado ellen. A Sharksnak öt meccsen öt pontot kellene ledolgozni a playoffba való jutáshoz.
NHL, 2015. április 1.:
Buffalo?Toronto 4-3 (videó)
G.: Dalpe, Hodgson, Moulson, Ellis ill. Brewer, van Riemsdyk, Kadri
Pittsburgh?Philadelphia 1-4 (videó)
G.: Crosby ill. Schenn (2), Lecavalier, Colaiacovo
Anaheim?Edmonton 5-1 (videó)
G.: Beauchemin, Thompson, Perry, Despres, Cogliano ill. Nugent-Hopkins
San José?Colorado 5-1 (videó)
G.: Hannan, Tierney, Marleau, Couture, Scott ill. Duchene
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört
- Akil Thomas triplájával győzött a Los Angeles