Profi észak-amerikai női liga a láthatáron

   

National Women?s Hockey League néven új bajnokságot indítanak Észak-Amerikában.

Két héttel a kanadai női jégkorongliga (CWHL) döntője, a Clarkson Kupa fináléja után napvilágra került a hír, hogy új női bajnokság alakul NWHL néven. A négy csapatot magába foglaló új bajnokságban egyelőre csak amerikai egyesületek vannak, név szerint a Buffalo Beauts, a Boston Pride, a Connecticut Whale és a New York Rivetes. A start idén ősszel várható és minden csapat 270 ezer dolláros fizetési keretből gazdálkodhat, amit 18 játékosra költhet el, ez 15 ezer dollárt jelent fejenként. Csak összehasonlításként, az NHL-ben 525 ezer dollár az egy főre eső minimum fizetés.

NWHL

Júniusban draft várható, ahol egy évre lefoglalhatnák a csapatok az egyetemi ligákban játszó játékosok játékjogait. A szezonkezdetet októberre tervezik. A tervek szerint mindenki 9 -9 meccset játszana otthon és idegenben, majd következne a rájátszás. A lényeges különbség a kanadai és az amerikai liga között, hogy az utóbbi profi lenne. A bevételek a reklámokból és az NWHL alapítványából jönnének, továbbá számítanak a helyi szponzorokra és együttműködésre törekednek az NHL-lel is.

A két liga esete emlékeztet a ’70-es évekre, amikor az NHL mellett létrejött az ellen kalózliga, a WHA. Utóbbinak rengeteg sztárt sikerült átcsábítania, sőt nagyon sokan itt kezdték pályájukat is, de végül a legjobbak beolvadtak az NHL-be, ami mindenképpen jót tett a sportágnak. Remélhetőleg előbb-utóbb a nőknél is valami hasonló következik be.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum