Debrecen–Dab.Docler 3-0

   

A debreceniek nyerték a Magyar Kupa bronzmérkőzését.

A találkozó előtt a Dab.Docler játékosai átvették a magyar bajnoki ezüstérmüket. A mérkőzést a DHK kezdte jobban, egy késleltetett kiállításnál Kaszkovval két Dab-játékos is elkorcsolyázott, aki az üresen érkező Könczeinek passzolt, ő pedig közelről belőtte a korongot Sevelának (2-0). A gól után aktívabbá váltak a dunaújvárosiak, a 8. percben Sijka ütközte le szabálytalanul Nagy Richárdot, ezért térdhasználatért két percre kiült. Az emberelőnyben nem alakított ki komolyabb lehetőséget a Dab.Docler. A harmad közepén feljavult a dunaújvárosiak játéka, a 13. percben Galanisz szólózott végig a pályán, de az akció végén nem találta el akaput. 47 másodperccel a harmad vége előtt Vaszjunyin passzolt a lazán védekező újvárosiak között Sijkának, aki egy remek csel után bepasszolta a korongot Sevela lábai között (2-0).

A második harmadra Hajek Márk vette át Peter Sevela helyét a dunaújvárosi kapuban. A 28. percben Ladányi tesztelte a fiatal kapust egy szólóval, aki a kapu fölé tolta a korongot. A játékrész során főleg a Dab.Docler támadt többet. A 31. percben Szagyikov osztott ki kemény ütközést Gröschnek, az orosz csatár fejre irányuló támadásért 2+10 perces büntetést kapott. Második emberelőnyében sem alkotott maradandót a Dab.Docler. A harmad vége felé haladva nagyon látványosan 6 játékossal támadtak az Acélbikák, így eljött az első debreceni 5 a 4 elleni lehetőség. A DHK nem élt vele, 51 másodperccel a játékrész vége előtt Vincze Péter bottal akasztotta Galaniszt, így kiállították.

Az áthúzódó emberelőnyben nem talált be a Dab.Docler. A 44. percben Croteau előtt ajtó-ablak ziccer adódott, nem élt vele, a helyzet végén Borogyin lepkés kesztyűjébe emelte a korongot. Két perccel később Könczei megkampózta Croteaut, újabb Dab-előny jött volna, de 8 másodpercre rá Croteau szabálytalankodott. Fél percig 4 a 3 ellen játszohatott a Debrecen, miután Martine is kiült a büntetőpadra. Amikor már 5 a 4 ellen játszottak a felek, Könczei leállította a korongot Hárinak, aki betört a kapu elé, majd visszaadta a pakkot Ladányinak, a rutinos csatár pedig közelről betalált (3-0). Az 53. percében Berta Ákos gáncsolta Peterdit, amiért kétperces büntetést kapott, Könczei és Hári egy kontratámadás során majdnem emberhátrányos gólt lőtt, Hajek védett bravúrral. Több érdemi esemény nem történt, Borogyin shutouttal zárt, a Debrecen 3-0-ra nyert.

LC5A3961_resize

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A Magyar Kupa menetrendje:

2015. március 27., péntek
16:30 Miskolc–Dab.Docler 6-3
19:30 Debrecen–Fehérvár AV19 1-7

2015. március 28., szombat
15:30 Debrecen–Dab.Docler 3-0
19:00 Miskolc–Fehérvár AV19

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB INFO
MOL 18:00 DHKSCC INFO
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL INFO
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
U18   TVSMIS 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk