A szezon végén felnéztünk, és rájöttünk, hogy mindent mi nyertünk

   

A két edző és két külön csapatban játszó két jó barát értékelte a Magyar Kupa-döntőt.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): “Az egész szezonnak és ennek a meccsnek is az volt a legfontosabb része, hogy nem gondolkodtunk azon, hogy hová jutunk, vagy mire lehet elég az az út, amin járunk. Csak azzal foglalkoztunk, hogy jó irányba menjünk és a lehető leggyorsabban másszuk meg a velünk szembejövő akadályokat, és menjünk tovább amilyen gyorsan csak lehet. Ez volt jellemző az egész szezonunkra és ez volt jellemző erre a mérkőzésre is. A nagy rohanásban a szezon végén felnéztünk, és rájöttünk, hogy mindent mi nyertünk, ahol elindultunk. Elképesztően büszke vagyok erre a csapatra, és nem is tudom, hogy hogyan tovább. Ha edzői pályán maradok még éveken át, akkor nem tudom, mikor lesz még egy ilyen személyiségű csapatom, de majd próbálkozom.”

Becze Tihamér (csatár, Miskolc): “Tudtuk, hogy nem fognak annyira komolyan venni minket, nekünk viszont volt miért visszavágni, hiszen az Ocskay Gábor-emléktornán kikaptunk a Volántól. Mindent megtettünk a győzelemért, mi akartuk jobban, és a sok munka meghozta a gyümölcsét. Nagyon sok munka van ebben a szezonban, meg is lett az eredménye, ezt az érzést nem lehet felülmúlni. Az elejétől kezdve minden játékosnak és az edzőnknek is nagyon profi volt a mentalitása, minden adott volt egy ilyen jó szezonhoz. Most pedig csak az ünnepléssel foglalkozunk.”

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): “Mindent megtettünk azért, hogy kupagyőzelmet ünnepelhessünk, csapatként küzdöttünk. Nagyszerű összecsapás volt. Természetesen a miskolciak is sokat tettek a győzelemért. Az utolsó harmadban rengeteget próbálkoztunk az ellenfél kapuja előtt, huszonegy kapura lövésünk volt, ám Bálizs Bence remekül védett, nem tudtunk elég gólt szerezni. Bálizsnak nagy szerepe volt a végeredményben és a miskolci kupagyőzelemben.”

Bartalis István (csatár, Fehérvár): “Az első harmadban nem volt túl erős hoki, kiegyenlített 1-1 volt. Az egyik csapat viszont jobban akarta ezt a győzelmet, és ez a Miskolc volt. Sokkal többet dolgoztak érte, és meg is szerezték. Persze sose jó veszíteni, de szerintem egy jó szezon volt mögöttünk, és leszámítva ezt a vereséget, pozitívan zárhatjuk ezt az évet.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum