Látni fogjuk, miben kell a leginkább javulnunk

   

Hári Norbert szívesen maradna jövőre is Debrecenben. A 19 éves csatár október elején tért haza Svédországból, 21 ponttal zárta első felnőtt szezonját.

Hogy sikerült beilleszkednie a Debreceni HK-ba és egyáltalán a magyar hokiba?

A beilleszkedés nagyon könnyű volt, nekem az soha nem nehéz egy új csapatba. Amikor hazatértem, mindenki rendes volt velem, Debrecenben nagyon kedvesen vártak, így még könnyebb is volt a helyzetem, mint általában. Már az elejétől jól érzem magam a csapatban és a városban.

Jól indult a szezonja, de aztán kevesebb gólt és pontot szerzett, egy időre ki is maradt a csapatból. Mi volt a gond? Túl van már rajta, most minden OK?

Igen, jól indult a szezonom, aztán pedig volt egy időszak, amikor a játék ugyan jól ment, de a pontok nem jöttek össze. Ilyenkor egy kicsit nehezebb játszani, az önbizalom is elmegy, és az edző is pihentetett. De nem törtem össze, dolgoztam keményen, visszaharcoltam a helyemet, és a végén már újra számított rám az edzőnk és jöttel a pontok is.

Ha szerződést ajánlana a DHK, szívesen maradna jövőre is?

Jól érzem magam, a vezetők ismertették a debreceni csapat jövő évi terveit, ezek tetszenek, így ha lesz esélyem, hogy maradjak, akkor szívesen hosszabbítok itt szerződést. Úgy érzem, itt biztosított a fejlődésem, egy komoly alapozással és felkészüléssel az ideinél sokkal jobb teljesítményre lehetek képes.

Milyen munkát végeztek a MOL Liga vége óta? Mit vár a Magyar Kupától, a Fehérvár elleni elődöntőtől?

Sokat és keményen edzettünk az elmúlt egy hónapban, jégen és szárazon is. Ez a felkészülés meg is tette a magáét, viszonylag simán kerültünk be a négyes döntőbe. Székesfehérváron az első meccsünk nagyon nehéz lesz, egy jó eredményt szeretnénk elérni a Volán ellen. Ez a meccs segít majd abban, hogy egy jó kiindulópontot felállítsunk a jövőre nézve. Látni fogjuk, miben kell a leginkább javulnunk, milyen szinten állunk egy EBEL-csapathoz képest.

Hari Norbert DHK 2014_15

Fotó: Molnár Dénes

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS INFO
AL 21:00 WRMFTC INFO
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA