KMH Budapest?Marilyn 2-1

   

A Kanadai Magyar Hokiklub nyerte a női OB I.-et.

Az első húsz perc KMH-fölénnyel telt, többet támadt a hazai csapat. Nyomásuk a 8. percében érett góllá, Gowie lövését még védte Gegesy, de Dabasi duplázásánál tehetetlen volt. A második harmadban is a piros-fehérek nyomtak, ez a 30. percben vezetett eredményre, amikor Dabasi és Gowie zavartalanul vezethették a Marilyn kapujára a korongot, az akciót utóbbi vágta be. A 35. percben kapuvasat lőtt a KMH. A záró játékrész 5. percében Medgyes Dorottya a kék vonalnál remek korongot kapott Gottlibet Zórától, betört a kapu elé, majd fonákkal megtalálta a rést Németh Anikó mamutja és a kapuvas között.

A gól jót tett a mérkőzésnek, a Marilyn felpörgött. Az 55. percben emberelőnybe került a KMH Kiss Andrea gáncsolása nyomán, a hazaiak időt kértek. A piros-fehérek járatták a korongot, nem használták ki a lehetőséget, viszont Grkovic Jelena bottal akasztása után újra 5 a 4 ellen játszhattak a csapatok. A második emberhátránynál a Marilyn kért időt, ami jót tett nekik, ugyanis nyomtak eggyel kevesebb játékossal is, aminek eredményeként 25 másodperccel később Odnoga Lottit kiküldték palánkra lökésért. Az utolsó percre Gegesy Boglárka lekorcsolyázott, 35 másodperccel a vége előtt pedig Németh Bernadettet kiállították bottal akasztásért, majd 16 másodpercre rá Trencsényi Kitti ütközött keményet. A végső 13 másodpercben 6 a 3-ra támadott a Marilyn, hiába. A KMH 2-1-re nyert, így 2-0-s összesítéssel megnyerte az OB I. döntőjét.

kmh2015

marilyn2015

Fotó: Somogyi Viktor

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA INFO
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum