A Rangers átgázolt a Duckson

 

A két konferenciaelső csatájából a Rangers került ki fölényesen, a Detroit egy szabálytalan góllal győzött, nagy bajban a Boston.

A keleti első Rangers nagy verést mért a nyugatot uraló Anaheimre, egy hetessel terhelte meg ellenfelét. A Ducks csak tíz percig és 3-2-es állásig volt partiban ellenfelével, utána csak a hazai csapat volt a jégen, amelyben a három-három pontig jutó Derek StepanKeith Yandle duó vitte a prímet. A Rangers a győzelemmel 99 pontos, akárcsak a Montreal, Anaheim kettős, de előbbitől két, utóbbitól három mérkőzéssel játszott kevesebbet.

NYRANA

Minden izgalom a hosszabbításra maradt a Joe Louis Arenában ahol a Red Wings fogadta a Bluest. A találkozó hatvan perc után 1-1-es döntetlennel zárult, így jöhetett a ráadás, amely mindössze 24 másodpercig tartott Justin Abdelkader jóvoltából. A Detroit szélsője egy kipattanót pofozott a kapuba, a gond csak az volt, hogy mindezt törött ütővel tette, ami szabálytalan, ám a bírók nem fújtak, így a St.Louis sirathatja a pluszpontot.

Simán abszolválta a Tampa a Bostoni elleni ütközetet, a hazai gárda zsinórban négy gólt ütve jelezte dominanciáját a mérkőzésen. Az Ondrej PalátJ.T. BrownVlagyiszlav Namesztnyikov trió mindhárom tagja 1+1-et ért el a meccsen. A délkeleti csapat a sikerrel kettő pontra megközelítette a csoportelső Montrealt, a Bruins azonban jelentős lépéshátrányba került a playoffért folytatott harcban, egy pont az előnye az Ottawaval szemben, de két mérkőzéssel többet játszott ellenfelénél.

A hajrában döntötte el a Vancouver az Arizona elleni meccset. A Phoenixben rendezett találkozón a Canucks az utolsó három percben két gólt szerzett Alexander Edler és Henrik Sedin révén. A Coyotes az újabb vereséggel egyre közelebb Connor McDavidhez és az 1/1-es draftcédulához, mindössze három pont az előnye a ligautolsó Buffalóval szemben.

NHL, 2015. március 22.:

Detroit?St. Louis 2-1 (videó)
G.: Cole, Abdelkader ill. Steen

Tampa Bay?Boston 5-3 (videó)
G.: Namesztnyikov, Brown, Stralman, Garrison, Palát ill. Bergeron, Chára, Paille

NY Rangers?Anaheim 7-2 (videó)
G.: Stepan (2), Kreider, Hagelin, Miller,Fast, Brassard ill. Perry (2)

Arizona?Vancouver 1-3 (videó)
G.: Ekman-Larsson ill. Weber, Edler, H. Sedin

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum