Nem ismerte a szabályt az osztrák másodosztály játékvezetője

   

Két szlovén csapat megkavarta az állóvizet az INL negyeddöntőjében. Bírói műhiba történt, elfogadták az óvást, a felperes mégsem játszotta újra a meccset a Jesenice pitiáner húzása miatt.

A Jesenice a Feldkirch, a Lustenau a Zell am See testén keresztül juthat a döntőbe, de nem ment minden simán eddig.

Mind a négy párban söpréssel jutott tovább a negyeddöntő győztese. Három csata gond nélkül lement, a negyedikkel akadtak apróbb gondok. Történt ugyanis, hogy a negyeddöntő harmadik meccse hosszabbításba csúszott, 56 másodperccel a vége előtt egyenlített a Jesenice. A hosszabbítást az INL-ben 5 az 5 ellen kell játszani, de ezen a meccsen a játékvezető pillanatnyi zavara miatt 4 a 4 elleni játékot rendelt el. A hosszabbítás elején kiállítást kapott a Slavija. Így 5 a 4 elleni játék helyett 4 a 3 ellen játszották az előnyt, ami nagyon nem mindegy. Ebben gólt lőtt a Jesenice és övé lett a győzelem.

A Slavija műhiba miatt óvott, az óvásnak helyt adtak, hiszen a 4 a 3 elleni helyzet jóval nagyobb esélyt adott a gólszerzésre, mint az 5 a 4 elleni adott volna. Az volt az ítélet, hogy a hosszabbítást újra kell játszani, az időpontban a két csapatnak kellett megegyeznie. A Jesenice olyan időpontot jelölt meg, amit a Ljubljana nem tudott, vagy nem akart elfogadni, mondván, az időpont megjelölése és a megjelölt időpont között nem volt elegendő idő. A Jesenice javaslata szerint az ötödik meccs eredeti időpontja előtt játszották volna le a hosszabbítást, ha a Slavija nyert volna a hosszabbításban, akkor egyből folytatódhatott volna az ötödik meccsel a párharc.

A hírek szerint az INL-t szervező ÖEHV március 11-én, szerdán értesítette a feleket arról, hogy a hosszabbítást újra kell játszani. Az időpont kijelölése helyett azonban teljes egészében a Jesenicére bízta azt. Ennek eredményeként a Jesenice szerdán délután 3-kor jelezte, hogy este 7-re várja a ljubljanaiakat a megismételt hosszabbításra. Ezzel a Slavijának összesen 4 órája maradt a kezdés előtt arra, hogy összeszedje a csapatát. A Slavija nem fogadta ezt el, nem jelent meg a kitűzött időpontban, így a hosszabbítást a Jesenice javára ítélték meg a zöld asztalnál, söpréssel mehetett tovább az acélváros klubja.
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum