Március végén újabb OB II.-es torna következik

 

Az eseményen a magyar csapatok mellett három szerb együttes is jégre lép.

Március 28-án és 29-én rendezik az OB II.-es küzdelmek második körét a Jégpalotában. Az eseményen 8 csapat lép jégre, az ESMTK, a Pesterzsébet, a KMH Budapest, a Miskolci Jegesmedvék, a Tisza Volán, valamint a szerb bajnokságból a Partizan, a Crvena Zvezda és a Beostar. Elmondható, gyakorlatilag a teljes szerb bajnoki mezőny részt vesz a tornán a Vitez Beograd kivételével.

Az előzetes információkkal ellentétben szombaton derült ki, hogy az ESTMK és a Pesterzsébet külön csapatként indul. Amint az a torna versenykiírásában áll, “az első körben irányított sorsolással készült párosításokban minden csapat 2 mérkőzést játszik. A mérkőzések az IIHF és a MJSZ szabályrendszere szerint zajlanak. A tornán csak érvényes sportorvosi igazolással rendelkező játékosok léphetnek pályára. A tornát megelőzően a csapatok listát adnak a részt vevő játékosokról, mely alapján a MJSZ csoportos versenyengedélyt állít ki a csapatok részére.

A mérkőzések időtartama (az első körben) 2×20 perc tiszta játékidő. A mérkőzések előtt 5 perc bemelegítésre van lehetőség. Győzelemért 2, döntetlen esetén 1 pontot kapnak a csapatok. 7 gólnál nagyobb különbség esetén a mérkőzés futóórával folytatódik. A végleges kiállítás büntetést szerzett játékos a következő mérkőzésen nem léphet pályára. A két lejátszott mérkőzés utáni rangsorban az 5. és 6. helyezett, a 3. és 4. helyezett és az 1. és 2. helyezett helyosztókat játszik egymással. A helyosztók időtartama 3×15 perc tiszta játékidő. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, azonnali büntetőlövések döntenek.

Pontegyenlőség esetén a következők döntenek: összesített gólkülönbség, több lőtt gól, kevesebb büntetés, vakszerencse. A torna győztese kupát kap, melyet a szervező biztosít.”

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA INFO
AL 20:45 WRMETO INFO
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum