Sebőkék első meccslabdáját hárította a JYP

 

Nem hagyja magát az első ligás patinás klub farmcsapata, Sebők két gólpassza és +2-je ellenére 3-2-re zárkóztak a Hokki otthonában aratott újabb győzelemmel.

Nagyot küzdött mindezért a JYP Akatemia, hiszen a meccs felénél még a Hokki vezetett 2-0-ra, nem mellesleg Sebők Balázs két asszisztjának is köszönhetően. Azonban ez is kevés volt, még a második szünet előtt egyenlítettek a vendégek, majd egy góltalan harmadik játékrészt követően a hosszabbítás 16. másodpercében a mindent eldöntő találatot is megszerezték és nyertek 3-2-re. Sebők két gólpasszt adott, +2-vel zárt, tehát csapata egyik legjobbja volt. Sebők a rájátszásban is hihetetlenül stabil, 5 meccsen 4 pontja van és már +6 pontos, a szezonban messze csapata leghatékonyabb játékosa, 52 találkozón +25-ön áll.

A JYP összesítésben 3-2-re szépített, a hatodik összecsapást csütörtökön rendezik Jyvaskalaben.

Láday Tamásék a divízióelső Potrland Winterhawks csapatát fogadták a WHL-ben. A vendégek hamar kétgólos vezetéshez jutottak, amit a második harmad végén újabb két góllal növeltek. Így hiába hozta le egálra a záró húsz percet a Spokane, végeredményben 7-4-es vereséget szenvedett. A meccs legjobbja a hátvéd létére három gólig és egy asszisztig jutó Adam Henry volt. Láday pontot nem szerzett, a Spokane továbbra is a hetedik helyen áll nyugaton.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) elődöntő 27 9 13 22
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 54 6 15 21
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 58 0 6 6
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL negyeddöntő 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 45 14 30 44
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) negyeddöntő 52 9 35 44
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 49 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 34 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 52 8 6 14
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) negyeddöntők 54 8 32 40

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

A magyar légiósok rájátszása:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):

Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg 4-0
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1. Jesenice?Feldkirch
Döntő: 2015. április 4.?április 12.

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):

Osztályozó: 2015. március 16.?április 4. Modo?Vita Hasten

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):

Alapszakasz vége: 2015. március 22.

Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 12.

Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 19.

Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21. Hokki?JYP-Akatemia
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4.
Döntő: 2015. április 7.?április 21.

Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):

A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine 2-1 (Sofronék kiestek)

Szélig Viktor (Briancon, FRA):

Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)

Vas János (Slavia Praha, CZE):

Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: 2015. március 25.?április 19. (Résztvevők: Slavia, Olomouc, Chomutov, Ceske Budejovice)

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars
Elődöntő: 2015. április 2.?14.
Döntő: 2015. április 17?30.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum