Évi 600 millióból megy a Fehérvár

   

De ez is kevés ahhoz, hogy a csapat stabilan tudjon küzdeni az elődöntőért, ami még legalább 2-300 millió forint lenne. A klub anyagi helyzetéről Ocskay Gábor, az egyesület szakosztály-igazgatója nyilatkozott a Napi Gazdaságnak.

Az interjú számos érdekes újdonságot tartalmaz, érdemes elejétől a végéig elolvasni. Eddig a klub költségvetésével kapcsolatban 1,5 millió euró körüli összegről lehetett olvasni hivatalosan, ez most emelkedett, egészen 1,9 millió euróig ? bár a cikk nem részletezi, ez nyilvánvalóan csak az EBEL-csapatra fordított összeg. Ocskay Gábor elmondása szerint a 2007-es 1 millió eurós indulás óta minden évben sikerült ehhez hozzátenni 100-200 ezer eurót. Ez még mindig összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint a többieké, a középcsapatok 4-5, a két kirakatcsapat, a Red Bull és a negyeddöntőbeli ellenfél, a Vienna Capitals 7, illetve 6 millió euróból gazdálkodhat a becslések szerint.

Az állandó gondokkal küzdő Ljubljana és a kimeríthetetlen cseh játékosállomány révén kedvezőbb helyzetben lévő Znojmo lehet a mi pénzügyi szintünkön. Ocskay minderről a következőket mondta: “Egy-egy mérkőzésen nem feltétlenül számít a pénz, hosszú távon azonban az anyagi lehetőségek mentén alakulnak az erőviszonyok. A mostani szezon előtt a szakértők azt mondták, nálunk a 9?11. hely a reális, de mi ennél többre vágytunk, a legjobb nyolc közé jutást tűztük ki célul. Az alapszakasz hatodik helye után a középszakaszban felkúsztunk a negyedik helyig, a rájátszásban pedig a matematikai esély még az elődöntőre is megvan, ez azért vállalható. De ahhoz, hogy évről évre reális esélyünk legyen a négy közé kerülni, legalább 2,5-3 millió euróból kellene gazdálkodnunk. A nagyobb klubok mögött áll egy főszponzor, aki a büdzsé legalább 35-40 százalékát állja, nálunk ez nagyon hiányzik.”

A szerény költségvetés egyaránt meglátszik a légiósok minőségén és mennyiségén. A szakosztály-igazgató elmondása szerint náluk évi 30-35 ezer eurót keresnek nem csak a légiósok, de a legjobb magyar játékosok is. Ezzel szemben az ellenfelek között akad olyan, amely az évi 150 ezer eurót is képes kifizetni, 80-100 ezer eurós fizetés alatt pedig nem is keresnek játékost. A cél Fehérváron az, hogy ne legyen több 6-7 légiósnál, míg a többieknél nem ritka a 10-12 ? magasabb fizetésű ? légiós sem. Összehasonlításul, a Bécs jelenlegi keretében 9 kanadai és 3 amerikai légiós található.

Ocskay Gabor 3

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Ugyanakkor a klub joggal lehet büszke arra, hogy bevételeinek 17-18%-a származik a jegybevételekből, ez európai összehasonlításban is magas aránynak mondható. A bérletesek száma 1700, ez minden sportágat összevetve is azt jelenti, hogy az első öt között lehet a Fehérvár AV19 idehaza. Ráadásul ha megépül a 6000 férőhelyes új multifunkcionális csarnok, ez az összeg még magasabbra tornázható fel. Ezzel kapcsolatban Ocskay hivatalból is optimistán nyilatkozott, de a tények fényében egyelőre nem látszik ilyen fényesnek a jövő, hiszen még a C pályát sem sikerült felépíteni ? a legújabb céldátum idén nyár ?, így hiába van rengeteg gyerek az utánpótlásban, előfordul, hogy csúcsidőszakban bizonyos korosztályoknak csak heti egy-két jeges alkalmat tudnak biztosítani.

A Fehérvár Arénának pedig eredetileg valóban 2016-ra kellett volna elkészülnie, ám ezt tavaly 2017-re módosították, egyelőre az ehhez szükséges földterület belterületbe vonása sem az eredeti tervek menetrendje szerint alakul. Ezzel együtt a két új jégpálya indokolt és megérdemelt lenne, jelenlegi infrastruktúráját évekkel ezelőtt kinőtte a legnagyobb magyar hokiklub.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum