

85 perc játék után nyertek Sebőkék
A Hokki összesítésben 3-1-re vezet a finn másodosztály negyeddöntőjében. Háriék simán húzták be az osztályozó első meccsét, NHL-es veteránjuk, Brashear a legjobbkor lőtte pályafutása első svédországi gólját.
Öt harmadon keresztül tartott Sebők Balázsék negyeddöntőjének negyedik meccse a Mestisben. Az első két meccset hozta a Hokki, ám a harmadik, ismét hazai pályán rendezett találkozót megnyerte a vemdég JYP Akatemia. Így a negyedik, Jyvaskylaben rendezett találkozó tétje óriási volt: ha a JYP nyer, akkor egyenlít és lélektani fölényt szerez, ha viszont a Hokki nyer, akkor egy győzelemre kerül az elődöntőtől. A kezdés a vendégeknek sikerült jobban, a 14. percben megszerezték a vezetést Sebőkék. A meglehetősen sok szabálytalansággal tarkított meccsen a JYP egy ötperces előnyben egyenlített a második harmadban, ám 5 másodperccel a játékrész vége előtt a Hokki is kihasznált egy kétperces fórt és visszavették a vezetést. Nem tartott azonban sokáig az előny, mert harmadik periódus 65. másodpercében a JYP vert be egy előnyt és másodszor is egyenlített.
Az első 41 percben tehát négy gólt is láthatott a publikum, a következő 41-ben azonban egyet sem. Nem csak a rendes játékidőben, de a negyedik harmadban sem esett ugyanis gólt, bár ha hinni lehet a statisztikáknak, a hazai csapat 9-1-re nyerte ebben a húsz percben a kapura lövéseket. Sebőkék azonban átvészelték a kritikus periódust, majd az ötödik harmad 6. percében, 85 perc játék után a mindent eldöntő találatot is megszerezték. Nagyon fontos győzelmet szerzett tehát a Hokki, összesítésben 3-1-re vezet a párharcban, ami azt jelenti, hogy szerdán, hazai pályán le is zárhatja a továbbjutás kérdését. A többi párharc változatosan alakult, az alapszakaszban első helyen végzett Jukurit söpréssel ment tovább, a második helyezett KooKoo 2-2-re áll a SaPKo-val szemben, míg a harmadik helyezett TUTO Hockey 1-3-ra áll a hatodik helyezett LeKivel szemben.
Hári Jánosék számára is elkezdődött a bentmaradásért vívott szakasz, ebben a Modónak a HC Vita Hastent kell legyőznie egy négy nyert meccsig tartó párharcban. Az első meccs viszonylag simán alakult, a Modo kétszer annyit lőtt kapura, mint ellenfele, és bár az első periódus után 0-0-t mutatott az eredményjelző, a második harmad elején emberelőnyből megszerezték a vezetést, majd a 46. percben kettőre növelték az előnyt. A 3-0-s végeredmény egy üres kapura elért találattal alakult ki. Az első gólt egyébként az a Donald Brashear szerezte, akit november végén igazolt le a Modo. Az egykori NHL-es verekedőember, aki januárban ünnepelte 43. születésnapját, nem sokat játszott eddig az SHL-ben, összesen 12 meccsen lépett pályára.
Erre a meccsre egy másfél hónapos sérülés után tért vissza, a svéd szövetség ezzel a videóval köszöntötte a játékost, aki emberelőnyben a kapu előtt azért bizonyította, még mindig nem egyszerű őt semlegesíteni. A csatár így nyilatkozott a meccs után: “Ez így volt egész karrierem során. Mindig azt mondták, nem fog sikerülni. Hát most talán nyertem magamnak némi tiszteletet.” Hári pontot nem szerzett, összesítésben a Modo 1-0-ra vezet, folytatás csütörtökön Norrköpingben.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | elődöntő | 27 | 9 | 13 | 22 |
Hári János | Modo | SHL (SWE-1.) | 12. | 54 | 6 | 15 | 21 |
Láday Tamás | Spokane Chiefs | WHL | 7. | 57 | 0 | 6 | 6 |
Nagy Gergő | Chicago Wolves | AHL | negyeddöntő | 6 | 0 | 3 | 3 |
Nagy Gergő | Kalamazoo Wings | ECHL | 3. | 44 | 13 | 30 | 43 |
Sebők Balázs | Hokki | Mestis (FIN-2.) | negyeddöntő | 50 | 9 | 32 | 41 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 10. | 49 | 10 | 14 | 24 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 5. | 34 | 0 | 4 | 4 |
Briancon | Kupa és Ligakupa (FRA) | - | 10 | 0 | 3 | 3 | |
Vas János | Slavia Praha | Extraliga (CZE-1.) | 14. | 52 | 8 | 6 | 14 |
Vas Márton | Löwen Frankfurt | DEL2 (GER-2.) | negyeddöntők | 53 | 8 | 31 | 39 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.
A magyar légiósok rájátszása:
Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):
Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1.
Döntő: 2015. április 4.?április 12.
Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):
Osztályozó: 2015. március 16.?április 4.
Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):
Alapszakasz vége: 2015. március 22.
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):
Alapszakasz vége: 2015. április 12.
Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):
Alapszakasz vége: 2015. április 19.
Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):
Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21.
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4.
Döntő: 2015. április 7.?április 21.
Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):
A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine
Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 24.
Elődöntő: 2015. március 27.?április 8.
Döntő: 2015. április 10?24.
Szélig Viktor (Briancon, FRA):
Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)
Vas János (Slavia Praha, CZE):
Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: ? (Az előző két évben április 19-én, illetve 20-án ért véget.)
Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):
Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars
Elődöntő: 2015. április 2.?14.
Döntő: 2015. április 17?30.