Kontaktlencse keresése miatt állt a játék

 

Egy 1962-es fotót hozott le ma a Ritkán látható történelem blog nyomán a cink.hu. Utánajártunk a képnek és a trükknek, megmutatjuk a korabeli újságot.

1962. március 11-én a Toronto fogadta a Chicagót. A második harmad hatodik percében 3-2-es hazai vezetésénél a találkozó első gólját szerző Bob Nevin kontaktlencséje kiesett. Az ok prózai, bunyóba keveredett. Ám a rossznyelvek szerint ez csak egy bevett figura volt, egy trükk arra az esetre, hogy megtörjék az ellenfél lendületét vagy éppen ellenállását. Az igazi választ sosem fogjuk megtudni, ám tény, hogy a lencsét meg kellett keresni, hiszen akkoriban üvegből készült és elég drága mulatságnak számított. A kincskeresés után a meccs folytatódott mégpedig elég paprikás hangulatban. A meccs végén két néző összeverekedett egy harmadikkal, és mivel a chicagói kispad közelében történt, ezért az egyik hazai játékos, Reggie Fleming, akinek nem tetszett az egyenlőtlen felállás, kivette az egyik nézőt a bunyóból, ebből aztán óriási tömegverekedés lett.

A két csapat a szezon végén a Stanley-kupa döntőjében is összefutott, ott szintén a Leafs nyert 4-2-es összesítéssel, sőt azt követően ’63-ban, ’64-ben és ’67-ben is bajnokok lettek. Azóta viszont tart a legendás nyeretlenségi sorozat, még döntőbe sem kerültek, amit az ellenfél szurkolói azzal magyaráznak, hogy azóta már olcsóbb lett a kontaktlencse és senki nem állítja meg emiatt a játékot.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 2-0ÉLŐ
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum