A Miskolc lezárhatja a párharcot

   

A magyar bajnoki cím mellé a MOL Liga-győzelmet is besöpörheti Majoross Gergely legénysége szombaton. Egyedülálló sorozat kapujában állnak a Jegesmedvék: a szezonban tizedszer is legyőzhetik a címvédőt, 8-0-s rohanással zárhatják az egyenes kieséses szakaszt.

Az Érsekújvárnak azonban nincs veszítenivalója, számukra az első győzelem megszerzése a tét. 3-0-ra vezet összesítésben a Miskolc, általában ilyenkor eldőltnek szokás tekinteni a négy győzelemig tartó párharcokat, azonban a jégkorongban bármi előfordulhat. Pénteken az Újvár jelezte, nem véletlenül került a döntőbe, azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy le tudja győzni a mentálisan nagyon egyben lévő Miskolcot, a Népkertben pedig erre még kevesebb esélye lesz. Pedig Uramék jó úton járnak afelé, hogy megtalálják a Miskolc játékának ellenszerét, a harmadik meccsre fizikálisan is összeszedte magát a felvidéki gárda, egyenlő ellenfele volt a Jegesmedvéknek, azonban kulcsmomentumokban nagy egyéni hibákat vétettek, elsősorban emberelőnyben nem ment úgy a játék, mint az elődöntőben. 3-0 után pedig már nincs több hibalehetőség.

0311misnz13

Fotó: Bán Olivér

A Miskolctól igazán nagy bravúr lenne, ha a Brassó után a Zámkyn is söpréssel lépnének túl, és erre minden esélyük meg is van. Egyetértünk Majoross Gergely vezetőedzővel, a két csapat közti különbséget mi sem abban látjuk, hogy a borsodi csapat ne hibázna akár fontos pillanatokban is, de ezt közös erővel szinte azonnal korrigálják a játékosai, és akkor sem esnek kétségbe, ha éppen nem megy a játék. Ilyen esetben küzdőszellemükkel kompenzálják azt, ami a kezekből hiányzik, és ez a képesség helyezi minden csapat fölé őket ebben az idényben. Jerry Andersson mondta még az októberi Kontinentális Kupa alkalmával a Brassó edzőjeként, hogy hatvan percet lehetetlen hiba nélkül lejátszani, így a hokiban nem is elsősorban erre kell törekedni, hanem arra, hogy ezeket a hibákat a csapat a lehető leggyorsabban korrigálja. Nos, talán éppen ez az, amiben a Miskolcnak idén nincs párja, amivel a mezőny fölé nőtt.

Mint említettük, az Érsekújvár nagyot javult szerdáról péntekre, ami minden szériában kulcsfontosságú tényező. Ha szombaton nyerni akarnak Lubomir Hurtaj legényei, akkor nem elsősorban játékban, hanem fejben kell odaérni a Miskolc mellé, és nem csak egyénileg, hanem a csapat mentalitásának tekintetében is. A vezetőedzőnek nincs könnyű dolga, hiszen 3-0 után nehéz elhitetni 22 játékossal, hogy van még értelme a további küzdelmeknek, az pedig kérdéses, hogy a becsületgyőzelem megszerzése mennyire tudja motiválni a sok nagy csatát megélt rutinos játékosokat. Ha azonban sikerül a jó irányba állítani a szekeret és megtalálni a megfelelő motivációt, akkor még megnehezíthetik a Miskolc számára a tökéletes szezon elérését.

A mérkőzés a MOL Liga Tv-ben látható.

Miskolc–Érsekújvár 5-4

   

Szezonbeli legnagyobb fordítását produkálva, négygólos hátrányból állt fel a Miskolc, amely a harmadik harmad elején maximális hatékonysággal használta ki ellenfele buta szabálytalanságait. Mindkét csapat minden dicséretet megérdemel, óriási meccset és Dudas-mesterhármast hozott a döntő negyedik felvonása. A Miskolc a magyar bajnoki arany mellé története első MOL Liga-győzelmét is begyűjtötte.

Aktív játékkal kezdődött a mérkőzés, a döntő legveszélyesebb támadótriója, a Dansereau, Tóth, Hajós alkotta miskolci sor már az első cserében komoly zavart okozott, míg a túloldalon Caládi volt nagyon aktív, többször is veszélyes helyzetet teremtett Bálizs kapuja előtt. A miskolciaknál Láda Balázs és Nagy Krisztián is igyekezett felnőni legjobb soruk mellé, egy shiftben három nagyobb lehetőséget is kidolgoztak, de ezúttal a kapuban kezdő Krajcovic hárítani tudott. Nyoma nem volt a pénteki taktikus és óvatos kezdésnek, őszintén egymásnak estek a csapatok. A legnagyobb helyzeteket a vendégek dolgozták ki, Frolík egyedül maradt Bálizzsal szemben, majd Tábi vezette kapura a korongot, végül Sucharda eresztett el egy sistergőst a kékről, de Bálizs még a pénteki utolsó harmadbéli teljesítményét is bőven felül tudta múlni.

Az első miskolci kiállításra mégsem a nyomás miatt került sor. Nagy Krisztián igyekezett elérni egy korongot, amire Krajcovic már rátenyerelt, az őt megfegyelmezni szándékozó újvári játékosokra pedig Roczanov vetette rá magát proaktív módon. A jogosan megítélt kiállítás alatt nagyobbnál nagyobb helyzeteket dolgozott ki a Zámky, két másodperccel annak letelte előtt Uramhoz került egy kipattanó, amit a kiváló csatár lehetetlen szögből is a kapuba juttatott. Ezzel a harmad felénél megszerezte a vezetést az Újvár (0-1). A harmad hátralévő részében is nagy iramú, élvezetes meccset láthattak a nézők, mindkét csapat előtt több gólszerzési lehetőség is adódott, ám nem csak Bálizs, de Krajcovic is ihletett formában védett, így az eredmény nem változott. Az Érsekújvárból már pénteken is kiemelkedőt nyújtó Tábi tovább javított teljesítményén, a huszadik születésnapját egy hete ünneplő nyitrai nevelésű csatár kiválóan értette meg magát Urammal az első sorban.

A második harmadot miskolci helyzet vezette be, Metcalfe és Becze játszott össze, az átadás azonban nem sikerült, Faith pedig a megszerzett koronggal egyből indította a túloldali kéken várakozó Uramot, a világbajnoknak pedig nem okozott gondot a szóló beverése (0-2). Nem sokkal később eljött az első miskolci emberelőny, mondani sem kell, roppant fontos volt, hogy szinte egyből szépítsen a borsodi csapat. E két perc során azonban annyira összeszedett Érsekújvárt láthattunk a jégen, hogy a hazaiaknak szinte esélyük sem volt a gólszerzése. Csíptek, rúgtak, haraptak Lubomir Hurtaj tanítványai, éppen úgy, ahogyan azt eddig a Miskolctól megszokhattuk. Nem játszottak rosszul Tóth Adriánék sem, de egy kicsi mindig hiányzott ahhoz, hogy egy mentálisan ennyire erős Újvárral szemben sikerrel vegyék fel a versenyt. A gondokat tetézte, hogy a büntetőpadról visszatérő Dubec korongjával Podstavek lépett ki szólóban, Bálizs védte, amit védhetett, de ezekkel a szólókkal szemben teljesen kiszolgáltatott volt (0-3). A Jegesmedvék fokozták a nyomást, mindent megtettek a szépítésért, azonban az Újvárnak ebben a harmadban minden összejött, így Puchovsky passzából Klobucnik a vendégek negyedik gólját is megszerezte a 33. percben (0-4). Nagyon mélyre került a Miskolc, a gödörből Majoross Gergely filozófiájának megfelelően munkával igyekeztek kikecmeregni. A 36. percben ennek meg is lett a jutalma, több mint másfél percre kettős emberelőnybe kerültek, Dudas ki is lőtte a felsőt (1-4). Azonban a szimpla fórt nem sikerült beverni, így 1-4-gyel mehettek a második szünetre a csapatok.

Sok nagy fordítást láthattunk már a Jegesmedvéktől, mind közül a legnehezebb várt a csapatra a harmadik harmadban. Ezzel együtt sem látszott reménytelennek a helyzet, volt tartása a csapatnak, megvoltak a helyzetek is. Az egyik legnagyobb kérdés az volt, miként reagál a címvédő a háromgólos vezetésre. Ideálisan indult a játékrész a Macik számára, Popovics már a második perc végén kiállítást harcolt ki a roppant fegyelmezetlen Baronnal szemben, az előnyt pedig Cohen értékesítette (2-4). A liga legmasszívabb csatára fektében kanalazta be a korongot Krajcovic kapujába. 17 és fél perce maradt a hazaiaknak arra, hogy kétgólos hátrányukat ledolgozzák. A 46. percben újra fegyelmezetlenek voltak a vendégek, ezúttal Caladi gyömöszölte egy kicsit aktívabban a kelleténél Tóthot, a hátrány alatt Krajcovic szinte megbabonázta a korongot, de Dansereau sokadik próbálkozásánál még ő is tehetetlen volt (3-4). A Miskolc így hat és fél perc alatt két gólt szerezve, minimálisra csökkentette hátrányát.

Lubomir Hurtaj időt is kért, igyekezett rendet tenni játékosai fejében, aminek meg is lett az eredménye, összeszedettebb lett övéi játéka, némileg enyhült a hazai nyomás. Az 51. percben újabb nagy csapás érte az Érsekújvárt, a csapat vezéregyénisége, Marek Uram kapott tízperces fegyelmi büntetést. Másfél perccel később szétesett a vendégek védelme, amit Cohen használt ki, kihasználva elképesztő fizikai adottságait megtartotta a kapu előtt a korongot, majd visszajátszotta azt az üresen érkező Dudasnak, aki a vas alá bombázta a játékszert (4-4). 12 és fél perc alatt ledolgozta háromgólos hátrányát a Miskolc, az Érsekújvár mindeközben elvesztette legjobb játékosát, így most rajtuk volt a sor, hogy megmutassák, szorult helyzetben mire képesek. Az 58. percben el is jött az ő idejük, a kétgólos Dudas szabálytalankodott, azonban az előnyös játék kimerült néhány blokkolt Kowalczyk-lövésben. A meccs a rendess játékidő utolsó másodpercéig nyílt küzdelmet hozott, mindkét oldalon reális esélye volt a csapatoknak, hogy bevigyék a döntő találatot, azonban Cohen, Dudas, illetve Caladi helyzete is kimaradt, jöhetett a hosszabbítás első harmada, immár a hamarosan visszatérő Urammal.

A hosszabbításban is folytatódott a nyílt küzdelem. A 63. percben Dudas szólózott, ám akciója végén nem találta el a kaput. Egy perccel később Tóth Adrián botjáról lelopta a korongot Sucharda, megindult vele, de Bálizs védett. A 66. percben előbb Dudas lövését hárította Krajcovic, majd Becze lőtt éles szögből, pár pillanattal később pedig Sucharda hagyott ki egy komoly lehetőséget a másik oldalon. Az ellentámadásból eldőlt a mérkőzés és a döntő, Dudas bedobópontról megeresztett bombája a Miskolci Jegesmedvék bajnoki címét eredményezte (5-4). A miskolciak megérdemelten, négygólos hátrányból felállva, söpréssel megszerezték első MOL Liga-sikerüket. Egy emlékezetes összecsapással ért vége a MOL Liga 2014/15-ös szezonja.

A MOL Liga különdíjasai:

Az edzők szavazatai alapján:

Legjobb kapus: Bálizs Bence (Miskolc)
Legjobb védő: Jesse Dudas (Miskolc)
Legjobb csatár: Teemu Elomo (UTE)
Legjobb edző: Majoross Gergely (Miskolc)

Az újságírók által megszavazott legjobb hatos:
Janis Kanins (Dab.Docler) – Jesse Dudas (Miskolc), Pavel Kowalczyk (HC Nové Zámky) – Keegan Dansereau (Miskolc), Becze Tihamér (Miskolc), Teemu Elomo (UTE)
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1810 néző. Játékvezetők: Kincses, Haszonits, Kis-király, Vas.
Bálizs: 87,5% (Duschek)
K
Krajcovic: 91,1% (Cikánek)
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
1
Král, Kowalczyk, Uram, Tábi, Faith
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Durco, Siska, Púchovsky, Stefanka O., Stefanka M.
Vojtkó, Dósa, Roczanov, Nagy, Láda B.
3
Sucharda, Hrudík, Rejzek, Podstavek, Frolík
Szilágyi, Láda P., Popovics, Miskolczi, Fliszár
4
Baron, Duris A., Klobucnik, Dubec Marek, Caladi
Majoross Gergely, Eerme Mart
E
Hurtaj Lubomir
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:17 NZÁ PP Uram Dubec Marek Faith
0-2 21:05 NZÁ Uram Faith
0-3 24:00 NZÁ Podstavek Dubec Marek Caladi
0-4 32:19 NZÁ Klobucnik Púchovsky
1-4 36:12 MIS PP2 Dudas Dansereau Boyle
2-4 42:38 MIS PP Cohen Becze Dansereau
3-4 46:36 MIS PP Dansereau Dudas Becze
4-4 52:38 MIS Dudas Cohen Metcalfe
5-4 66:11 MIS Dudas Cohen
56 Kapura lövések száma 32
20 Kiállításpercek 26

A Miskolc–Érsekújvár képei

   

A Miskolc–Érsekújvár videó-összefoglalója

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 16., szombat
EWHL 11:30 INGKMH 3-4VÉGE
U18 12:00 ETOMAC 2-5VÉGE
U18 14:40 MISVAS 4-2VÉGE
U20 14:40 MACUTE 4-2VÉGE
U18 16:10 AVSKMH 12-1VÉGE
EL 17:30 BRATIT 6-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSPO 17-1VÉGE
SVK3 18:00 ISKKMH 4-3VÉGE
EBJL 18:20 UTEZNO 3-4VÉGE
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U20 12:55 KMHZNO 
U18 14:20 UTESCC 
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U18 16:00 PEFAVS 
U20 17:40 AVSETO 
U20 17:40 VASDHK 
U18 17:45 SZDKMH 
U18 18:00 ZEGMIS 
U20 18:30 UTEMAC 
szeptember 22., péntek
U18   EHLMIS 
U18   RBSMAC 
U18   VSVETO 
U18   ZASAVS 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
szeptember 23., szombat
U18   EHLAVS 
U18   KACVAS 
U18   OHWKMH 
U18   RBSMIS 
U18   VICUTE 
U18   VSVMAC 
U18   ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
szeptember 24., vasárnap
U18   EHLMAC 
U18   RBSETO 
U18   VSVAVS 
U18   ZASMIS 
U20   DHKAVS 
U20   ZNOUTE 
U20 12:10 KMHVAS 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk