A Fehérvár gyors játékkal válaszolna a Capitalsnek

   

Kicsit megtorpant a Fehérvár lendülete kedden este a Vienna Capitals elleni EBEL-elődöntő harmadik mérkőzésén, ám az előny így is a mieinknél van. A bécsiek az erőben, a székesfehérváriak a tempós játékban látják a győzelemhez vezető megoldást.

Rendkívül optimista kell legyen az, aki előzetesen azt várta, hogy úgy kezdődik majd a párharc, hogy háromból hármat húznak be Kógerék, mégis volt erre esély. Hogy nem így történt, az is azt bizonyítja, hogy az ellenfél kiváló csapat. Mást persze nem is várhattunk a Vienna Capitalstól, elvégre a liga egyik leggazdagabbja, nem mellesleg a CHL egyik alapítója, és tőle a langyos teljesítmény, a távolmaradás a legjobb négy küzdelmétől nem nagyon fogadható el. Pénteken este a bécsiek hazai jégen próbálhatják meg kiegyenlíteni a párharcot. tegyük gyorsan hozzá, még ebben a nem kívánt esetben is a Fehérvárnál maradna a pályaelőny, úgyhogy veszteni valójuk elsősorban a bécsiek van pénteken.

Még akkor is, ha a keddi hazai vereségével átmenetileg könnyebbé tette ellenfele helyzetét a Fehérvár. Továbbra is a sokszoros magyar bajnok van lépéselőnyben, de a Bécs a 4. összecsapáson egyenlíthet, ebben az esetben újra kezdődhetne a csata, 2 nyert meccsig, fehérvári pályaelőnnyel. A szívünknek azonban sokkal kedvesebb a másik szcenárió, amely szerint a Fehérvár péntek este Bécsben 3 meccslabdát szerezhet a továbbjutáshoz, amennyiben nyer.

VICAVS8

A legutóbbi találkozón a Fehérvár több olyan hibát is elkövetett, amilyet eddig egyszer sem. Így a második harmad egyértelmű bécsi dominanciája mellett is a gólokat gyakorlatilag a Fehérvár játékosai ajándékozták Jim Boni csapatának. Ez a folytatásra nézve azért biztató, mert mutatja, rajtunk múlnak a dolgok, kezünkben vannak a meccsek, de a győzelemhez a kulcshelyzetekben hibátlant kell nyújtani, ami csak leírva könnyű természetesen.

A harmadik mérkőzésen is a magyar csapat került gólelőnybe, de először fordult elő a rájátszásban, hogy a fehérvári vezetést követően a Capitals egyenlíteni, majd fordítani tudott. Az osztrákok ebben a szakaszban igazi csapatmunkát valósítottak meg, mindenki hozzátette a magáét a sikerhez, miközben a fehérváriak játéka igencsak szétesett, az eddigi magabiztosság húsz percre elillant. Sajnos a harmadik harmadban csak egy hazai gól született, de a játék képe biztató volt, benne volt a meccsben az egyenlítés, de végül ez a teljesítmény már nem volt elegendő a középső harmad kompenzálásához. Nincs semmi veszve, a Volán ebben a szezonban már többször megmutatta, hogy Bécsben is tud nyerni.

“A legutolsó meccsen néhány olyan hibát is elkövettünk, amelyet a rájátszásban már nem szabat – értékelt Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője. – Ezeket a legközelebbi csatára ki kell küszöböljük. Megint négy sorral fogunk játszani, igyekszünk test test elleni játékra alapuló, gyors jégkorongozást bemutatni. Óriási csatát várok, minden egyes centiméter területért meg kell majd küzdenünk. A sorokban nem tervezek változtatásokat.”

Ez utóbbiban csak Vincze Péter edzésen összeszedett sérülése okozhat változást, amennyiben a junior korú csatár nem tudja vállalni a játékot.

“Úgy kell folytatnunk, ahogy Magyarországon abbahagytuk – mondja Peter MacArthur, a bécsiek csatára. – Ha sikerül ezt megtennünk, akkor kiegyenlíthetünk a párharcban.”

Jim Boni, a Volán kiütését a fizikai hokira alapozó bécsi vezetőedző optimistán látja az esélyeiket. “Elmondható, hogy tényleg 22 férfiember küzd együtt a továbbjutásért – elmélkedett. – Pénteken is be fogjuk lőni a helyzeteinket, és azzal 2-2-re alakítjuk a párharcot. Minél tovább tart majd a sorozat, annál jobbak lesznek az esélyeink.”

Vienna Capitals–Fehérvár 2-1

   

A bécsi csapat minden tudására szükség volt ahhoz, hogy a hosszabbításban kiegyenlítse a párharc állását. A Fehérvár jobban játszott, mint legutóbb, de ha csak kicsivel is, kevés volt ez a produktum a harmadik sikerhez. Az izgalom fokozódik, a rájátszás hangneme a tetőfokára hág hétfőn.

Szerencsére felépült Vincze Péter, így változatlan csapattal állt ki a Fehérvár Bécsben is. Az első harmadbeli játék megegyezett az előző bécsi meccsen látottal. Erősebben támadott a hazai csapat, de jól védekezett a Volán, és egy kiváló kontra végén meg is szerezte a vezetés. Varga harcolt meg a korongért, amelyet Orbán tökéletesen löbbölt Magosi elé, aki bevitte a harmadba, hátrahagyta az érkező Sikorcinnak, és a harmadik sor centere kihasználta, hogy Zaba ebben a sorozatban gyakorlatilag védtelen a botos felső sarkos bombákkal szemben. Ezúttal ritkán látható módon a korong fölé nyúlt, így a 10. percben 0-1 állt a táblán. Egymás után 2-3 jó támadást is vezettünk, elérhető közelségben volt a kétgólos előny, de kétszer is csak centikkel lőttünk mellé, amikor Zaba már verve volt. A bécsiek nem álltak meg, jöttek előre, és várható volt, hogy nem lesz jó vége annak, hogy sokszor beszorulunk. A 14. percben érett góllá a nyomás, MacArthur a apuhoz közel beleért Ferland centerezésébe, a korong átment az Engstrand szinte zárt lábai között megmaradt másfél korongnyi helyen (1-1). A folytatásban mindkét kapu forgott veszélyben, de nem reklamálhattunk, hogy 1-1-gyel mentek az öltözőbe a csapatok. A döntő negyedik meccsén először nem sikerült vezetéssel zárnunk az első harmadot. A Vienna Capitals hozta a kőkemény játékát, de nem lépték túl a határt, az amerikai-olasz bírópáros engedte a férfias playoffharcot.

VICAVS 2

A második harmadban a Fehérvár fokozatosan dolgozta vissza magát a mérkőzésbe. Hatalmas cselekedet volt ez, a magyar csapat végigjárta ugyanazt a stációt, mint legutóbb idehaza 1-3 után, de nagy különbség volt, hogy ezúttal 1-1-ről kellett megindulni a hegyen felfelé. Sikerült. Ez a harmad teljesen kiegyenlített játékot hozott, sőt minimális mértékben a mi akaratunk érvényesült. A párharcokat nagyobb arányban nyertük, gyorsak és ötletesek voltak a támadásaink. Mindehhez természetesen kellett, hogy Engstrand ismét parádés formában védett, több hátsó bizonytalanságot is korrigálni tudott, nem úgy, mint a párharc harmadik meccsén. Nagyon izgalmas és mozgalmas húsz perc volt ez, még akkor is, ha gól nem esett. A negyedik sorok kevés szerephez jutottak, és egyre jobban tolerálták játékosaink a sípszó vagy játékhelyzet utáni felesleges, ámde bosszantó provokációkat. Döntetlenről indítottuk a záró harmadot.

49 másodperc kettős előnyben kezdtük a harmadik harmadot, de nem sikerült kihasználni, majd Kógert kiszórták ugyanazért, amiért Watkinsot a második harmadban, odaszúrt a kapusnak, így a végén még mi kerültünk hátrányba, de ez nem számított. A harmadik harmad első fele nem volt a miénk, de meg tudtuk tartani a Vienna Capitalst, még ha ehhez minden erőnkre szükség is volt. Egyértelműen a bécsiek akarata érvényesült, de ez csak a kapu előteréig tartott, mert vagy pontatlanabbak, vagy lassabbak voltak a kapu előtt. A harmad második felében előrébb tolta állásait a Volán, ekkor többet is lőtt kapura, még a gól is benne volt a játékában, többet is lőttünk ebben a harmadban kapura, de nem esett gól. Legyünk őszinték, ez a játékvezetők nagy hibájának köszönhető, a Vienna Capitals szabályos körülmények között lőtt gólt az 55. percben, de korán fújta le az akciót a kapu mögött álló bíró, szabályos gólt vett el a Bécstől. Maradt tehát az 1-1, ez azt jelentette, hogy a negyeddöntő során először hosszabbítás következett a 60 perc játékidő után.

A 18 perces szünetet követően a sors igazságot szolgáltatott a hazaiaknak, a kiválóan játszó fiatal bekk, Peter a 62. percben átlőtte a magyar védelmet és a kapust is, ezzel 2-1-re nyert a Vienna Capitals. Teljesen megérdemelten nyert Jim Boni csapata, a párharc 2-2-re áll.

A pénteki teljesítményért is dicséretet érdemel Rob Pallin csapata, van ilyen, hogy kevés az, amit ki tudunk rakni a jégre, erről szól a rájátszás. 2-0-s vezetésünk után egyenlített a rivális, a pályaelőny továbbra is a miénk, de a lélektani előny a bécsiekre szállt. Hétfőn újabb fontos és újabb sorsfordító mérkőzés vár ránk, Székesfehérváron.

EBEL, 5250 néző. Játékvezetők: Gamper, Hribar, Pardatscher.
Zaba: 96,2% (Kickert)
K
Engstrand: 94,6% (Rajna)
Iberer, Carson, Ferland, MacArthur, Foucault
1
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham
Fraser, Lakos, Magowan, Watkins, Fischer
2
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Marino
Klimbacher, Peter, Nödl, Bois, Rotter
3
Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Magosi
Hackl, Puschnik, Grosslercher, Schiechl, Hartl
4
Tokaji, Hetényi P., Németh, Erdély, Vincze
Jim Boni, Phil Horsky
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 09:00 FHA Sikorcin Magosi Benk
1-1 13:36 VIC MacArthur Ferland Iberer
2-1 61:59 VIC Peter Nödl Rotter
37 Kapura lövések száma 26
6 Kiállításpercek 4

A Vienna Capitals–Fehérvár videó-összefoglalója

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum