Vas Márton két assziszttal kezdte a rájátszást

   

A Löwen megnyerte első meccsét a Ravensburggal szemben. Sebők gólt szerzett, a Hokki már 2-0-ra vezet. Továbbra is tartja pont per meccs átlagát Nagy Gergő az ECHL-ben, de csapata ezúttal kikapott. Láday megsérült, Vas János nem játszott, megvan Háriék ellenfele.

Megkezdte a rájátszást Vas Márton és a Löwen Frankfurt. Az első ellenfél a Ravensburg Towerstars, amely nem kezdte megilletődötten a párharcot, hiszen a 13. percben a vezetést is megszerezte. A Löwen ugyan fordítani tudott, de a második szünetre már 2-2-es állással fordultak a csapatok. A záró húsz perc elején a Löwen másfél percen belül emberhátrányból és emberelőnyből is betalált, 4-2-vel meg is nyerte a mérkőzést. Vas Márton két gólnál is első asszisztos volt, az első egyenlítésnél kék vonalról megeresztett lövéséből lett helyzet, míg a meccset eldöntő harmadik, emberhátrányos találatnál ő ugratta ki a gólt szerző Nils Liesegangot. A párharc állása 1-0 a Löwennek, a meccs összefoglalóját meg is mutatjuk.

Újabb sikeres meccsen van túl Sebők Balázs csapata, a Hokki a legjobb négy közé kerülésért folytatott küzdelemben. Az első hazai meccs behúzása után ezúttal a JYP Akatemia otthonában nyertek, hatalmas küzdelemben. Az első harmad végén a hazaiak szerezték meg a vezetést, ám a szünetig hátralévő két és fél perc is elég volt Sebőknek ahhoz, hogy előnyből egyenlítsen. A második játékrészt 1-0-ra nyerte a JYP, és a harmadik harmadban is már 27 másodperc elteltével betalált. Kulcsfontosságú volt, hogy a hazaiak harmadik góljára 16 másodpercen belül válaszolt a Hokki, majd a 49. percben egy büntetőt is bevertek, kiegyenlítve az állást. Itt azonban még nem volt vége, az 58. percben 4-4 ellen is sikerült betalálni, 4-3-ra megnyerve a mérkőzést. Nagyon fontos győzelmet arattak Sebőkék, amivel összesítésben már 2-0-ra vezetnek és egy győzelemre kerültek a meccslabdától.

Nagy Gergőék közvetlen riválisukhoz, a Wheeling Nailershöz látogattak. Az első harmad góltalan, a második 1-1-es döntetlent hozott. A záró húsz percben két góllal elléptek a hazaiak, így amikor három és fél perccel a vége előtt emberelőnybe került a Kalamazoo, a szakvezetés lehozta a kapust. A helyzetet egy perccel később az ellenfél használta ki, beállítva a 4-1-es végeredményt. Bár a Kalamazoo kikapott, Nagy gólpasszt adott, a csapat pedig maradt a harmadik helyen. A Kalamazoo Nagy letámadásának, korongszerzésének és kiváló passzának köszönhette az egyenlítést. Az akcióról videót is tudunk mutatni, a meccs második találata a Wingsé.

Láday Tamás csapata, a Spokane a már rájátszásba jutott divízióbeli ellenfelét, a Portland Winterhawksot fogadta a WHL-ben. Igazi adok-kapok ment a meccsen, az első harmadban a hazaiak húztak el 3-0-ra, amire a 46. percre hárommal válaszolt a Portland. A Spokane azonban felállt nehéz helyzetéből és újítani tudott: az 50. percben emberelőnyből visszavette a vezetést, majd 8 másodperccel a vége előtt üres kapura is betaláltak, ezzel alakult ki az 5-3-as végeredmény. Láday pontot nem szerzett, egy lövésbe azonban önfeláldozóan vetődött bele, ami után a korong fejen találta, így nem tudta végigjátszani a mérkőzést. A Spokane győzelmével maradt a hetedik helyen és biztosította helyét a rájátszásban.

Laday Spokane 2

Megnyerte első mérkőzését a Slavia a számára semmiről sem döntő kieséses szakasz előtti osztályozó körben. Az ellenfél az Olomouc volt, amely ellen 3-2-re sikerült győzni. Vas János ezúttal sem játszott.

Hári Jánosék is megkapták ellenfelüket a svéd első osztályban való bentmaradásért. A Kvalserien lebonyolítása idén módosult, valamivel talán egyszerűbb dolga van a nagyobb csapatoknak. A módosítás lényege, hogy nem körmérkőzéses rendszerben döntenek a továbbjutók kilétéről, hanem négy győzelemig tartó párharcban egyetlen ellenfelet kell felülmúlni. A Modo a másodosztály második helyezettjével, a HC Vita Hästennel került össze, a mérkőzéseket március 16-án, 19-én, 22-én, 25-én, 28-án, 31-én és április 3-án rendezik.

Fekete Dániel csapata, a Feldkirch a Jesenicét kapta az INL elődöntőjében. Az első meccset egy hét múlva, március 21-én rendezik a szlovén városban.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) elődöntő 27 9 13 22
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 53 6 15 21
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 55 0 6 6
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL negyeddöntő 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 42 12 30 42
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) negyeddöntő 48 9 32 41
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 49 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 34 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 51 8 6 14
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) negyeddöntők 52 7 29 36

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

A magyar légiósok rájátszása:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):

Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1. Jesenice?Feldkirch
Döntő: 2015. április 4.?április 12.

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):

Osztályozó: 2015. március 16.?április 4.

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):

Alapszakasz vége: 2015. március 22.

Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 12.

Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):

Alapszakasz vége: 2015. április 19.

Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21.
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4.
Döntő: 2015. április 7.?április 21.

Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):

A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine (Sofronék kiestek)

Szélig Viktor (Briancon, FRA):

Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)

Vas János (Slavia Praha, CZE):

Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: ? (Az előző két évben április 19-én, illetve 20-án ért véget.)

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):

Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars
Elődöntő: 2015. április 2.?14.
Döntő: 2015. április 17?30.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum