Egy magyar csapat jutott az EBEL U18 elődöntőjébe

   

Az EBEL juniorbajnokság első elődöntőjét a Fehérvár nyerte a Ljubljana ellen, a MAC kikapott Salzburgban.

A Fehérvár sajnos már az első két negyeddöntőben is szenvedett az általa választott LA Starsszal, és szerdán bele is tört a bicskája a St. Pölten-i Okanagan akadémia csapatába. Pedig 12 perc alatt 3-0-s vezetést szereztek Kóger István tanítványai, majd az egyenlítésre azonnal tudtak góllal reagálni, így a 34. percben 4-3-nál úgy tűnt, nem lesz komoly baj. De lett, merthogy a vendégek 4 perc alatt fordítottak, majd a végjátékban még egyet lőttek, így két góllal nyertek az utóbbi időben a meccsek második felében valamiért fonalat vesztő fehérvári akadémiai ellenében. A vége 4-6 lett.

Ahogy az elmúlt két mérkőzésen, úgy most is nagy előnyt szerzett a MAC a legjobb szlovén ifjúsági csapat, a Celje ellen, és ahogy odahaza, úgy Szlovéniában is megtartotta a végéig, ezúttal 8-5-re nyert Kangyal Balázs és Marton Tibor csapata, de már 8-1 is volt a 38. percben. Így a Vasas és a Fehérvár kiesése után végre egy magyar siker is született az EBJL-ben. Már el is készült az elődöntő párosítása és menetrendje. Szombaton Klagenfurt?MAC és Salzburg?LA Stars mérkőzésre kerül sor. A MAC-nak tehát az alapszakasz-3. és a Vasast kiverő KAC jutott.

Az EBEL U20-as bajnokságában már az elődöntők kezdődtek szerdán. A több stabil EBEL-játékossal érkező Olimpija Ljubljana nem sok esélyt kapott Székesfehérváron, Kocsis, Nemes, Korbuly és Mazzag góljával 4-0-s Volán-győzelem született. Ahogy az várható volt, a MAC-ra komolyabb erőpróba várt a Red Bull otthonában. Az MHL- és az EBEL-csapatából is megerősített Salzburg 3-0-ra nyerte az első harmadot, ezután két 1-1-es periódus következett, így Bob Dever és Fodor Szabolcs csapata 5-2-es vereséggel térhetett haza a párharc első meccséről. A magyar gólokat Papp és Bödök szerezte. A párharcok itt is két győzelemig tartanak.

EBEL U18 negyeddöntő:
2015. 03. 04., szerda, Fehérvár?LA Stars 3-2
2015. 03. 04., szerda, Celje?MAC 7-5
2015. 03. 04., szerda, Klagenfurt?Vasas 4-2
2015. 03. 07., szombat, LA Stars?Fehérvár 5-2
2015. 03. 07., szombat, MAC?Celje 7-2
2015. 03. 07., szombat, Vasas?Klagenfurt 2-3
2015. 03. 11., szerda, Fehérvár?LA Stars 4-6
2015. 03. 11., szerda, Celje?MAC 5-8

EBEL U18 elődöntő:
2015. 03. 14., szombat, Klagenfurt?MAC
2015. 03. 14., szombat, Salzburg?LA Stars
2015. 03. 18., szerda, MAC?Klagenfurt
2015. 03. 18., szerda, LA Stars?Salzburg
2015. 03. 21., szombat, Klagenfurt?MAC (ha kell)
2015. 03. 21., szombat, Salzburg?LA Stars (ha kell)

EBEL U20-negyeddöntő:
2015. 02. 28., szombat, Fehérvár?Linz 5-1
2015. 02. 28., szombat, MAC?Znojmo 4-3 hosszabbításban
2015. 03. 04., szerda, Linz?Fehérvár 0-4
2015. 03. 04., szerda, Znojmo?MAC 2-1
2015. 03. 07., szombat, MAC?Znojmo 4-3 büntetőkkel

EBEL U20-elődöntő:
2015. 03. 11., szerda, Fehérvár?Olimpija 4-0
2015. 03. 11., szerda, Salzburg?MAC 5-2
2015. 03. 14., szombat, Olimpija?Fehérvár
2015. 03. 14., szombat, MAC?Salzburg
2015. 03. 18., szerda, Fehérvár?Olimpija (ha kell)
2015. 03. 18., szerda, Salzburg?MAC (ha kell)

A magyar U18-as elődöntő menetrendje:
2015. 03. 06., péntek, Vasas?Miskolc 7-4
2015. 03. 06., péntek, MAC?Fehérvár 0-3
2015. 03. 09., hétfő, Miskolc?Vasas 4-8
2015. 03. 09., hétfő, Fehérvár?MAC 3-2

A magyar U18-as döntő időpontjai:
2015. 03. 22., vasárnap, Vasas?Fehérvár
2015. 03. 23., hétfő, Fehérvár?Vasas
2015. 03. 27., péntek, Vasas?Fehérvár
2015. 04. 03., péntek, Fehérvár?Vasas (ha kell)
2015. 04. 05., vasárnap, Vasas?Fehérvár (ha kell)

A magyar U20-as döntő menetrendje:
2015. 03. 18., szerda, MAC?Fehérvár
2015. 03. 20., péntek, Fehérvár?MAC
2015. 03. ??., Fehérvár?MAC (Székesfehérvár) (ha kell)

EBEL U18 döntő:
2015. 03. 25., szerda
2015. 03. 28., szombat
2015. 04. 01., szerda

EBEL U20 döntő:
2015. 03. 21., szombat
2015. 03. 25., szerda
2015. 03. 28., szombat

Az EBEL U18, U20-ban a szombatok vasárnapra változtathatók.

A már véget ért sorozatok:

A magyar U16-os döntőt 3-2-re a Fehérvár nyerte:
2015. 03. 02., hétfő, Fehérvár?MAC 6-3
2015. 03. 04., szerda, MAC?Fehérvár 3-2 büntetőkkel
2015. 03. 06., péntek, Fehérvár?MAC 3-4
2015. 03. 08., vasárnap, MAC?Fehérvár 1-5
2015. 03. 09., hétfő, 17:00, Fehérvár?MAC 5-3

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum