A történelem ismételte önmagát
Az Islanders és a Rangers a 43 évvel ezelőtti eseményeket másolta. Kapusparádék Montrealban, egy hatalmas potya döntött St. Louisban, az Edmonton és a Buffalo matematikailag elszállt.
A 126., egyben az utolsó Islanders?Rangers meccset rendezték a Nassauban, a következő szezonban már a Barclay Centerben játsszák a városi rangadót az Isles pályaválasztása mellett. Az utolsó összecsapás, akárcsak a legelső 1972-es, 2-1-es Rangers-győzelemmel zárult. A Rangers a győzelemmel egy pontra megközelítette a divízió élén az Islanderst úgy, hogy négy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Két playoffra hajtó csapat találkozott a Calgaryban, ahol a Flyers fogadta a Starst. Kari Lehtonen, a Dallas kapusa 14. alkalommal volt kezdő a Flyers ellen és első győzelmét szerezte. A finn hálóőr 25 védéssel járult hozzá a sikerhez. A Philly kilenc, a Dallas nyolc pontra van a rájátszástól.
A Carolina hiába nyerte meg az első harmadot 3-1-re Columbusban, a nap egyetlen szétlövésén vereséget szenvedett. Scott Hartnell két emberelőnyös góllal kiharcolta a ráadást, majd szétlövések következtek, ahol Ryan Johansen találata döntött a Blue Jackets javára.
A duplázó Ryan Spooner vezetésével a Boston a középső harmadban három gólt szerzett, ez pedig elég volt a győzelemhez Ottawában. A Senators szépítő gólját az utolsó játékrészben Matt Puempel ütötte, akinek ez volt az első gólja az NHL-ben.
Montrealban nem hozott gólt a rendes játékidő, a Canadiens kapujában Price 33, a Bolts kapujában Bishop 19 lövést hárított. Az egyetlen találat a hosszabbítás 63. másodpercében esett Tyler Johnson jóvoltából, így a pluszpontot a Tampa kapta.
A Wild egy féltucatot ütve simán átlépett a Devilsen. A Minnesotában 14 játékos is pontot szerzett, de mind közül kiemelkedett a duplázó Thomas Vanek. A vasak között Devan Dubnyk karrierje 200. meccsét játszotta és 30 védéssel járult hozzá a sikerhez.
Parádés meccset játszottak St. Louisban, ahol méltatlanul egy hatalmas hiba döntött. A Jets vezető góljára néggyel felelt a Blues és háromgólos előnnyel várhatta a záró etapot. A Winnipeg azonban ledolgozta a hátrányát és öt perccel a vége előtt kezdődhetett minden elölről. A hosszabbítás azonban elmaradt, mert egy perccel a befejezés előtt Barret Jackman félpályás emelését Ondrej Pavelec elnézte, így a vendégek pont nélkül maradtak.
A bajnok esélyt sem adott a Coloradonak és simán elhozta a pontokat Denverből. Brayden McNabb két gólpasszal és egy győztes találattal vette ki a részét a Los Angeles győzelméből. A Kings az újabb sikerrel pontszámban befogta a nyugati nyolcadik Calgaryt, de kevesebb győzelmének köszönhetően nem áll a rájátszást jelentő helyen.
A játéknapon nem lépett jégre az Edmonton és a Buffalo, de az többi eredmény tükrében eldőlt, hogy a két konferencia legrosszabb csapata hivatalosan is lemarad az idei rájátszásról.
NHL, 2015. március 10.:
NY Islanders?NY Rangers 1-2 (videó)
G.: Lee ill. Hayes, Nash
Philadelphia?Dallas 1-2 (videó)
G.: Schenn ill. Ritchie, Fiddler
Carolina?Columbus 3-4 (videó)
G.: Faulk, Rask, E. Staal ill. Hartnell (2), Bourque
Montreal?Tampa Bay 0-1 (videó)
G.: ? ill. Johnson
Ottawa?Boston 1-3 (videó)
G.: Puempel ill. Spooner (2), Eriksson
St. Louis?Winnipeg 5-4 (videó)
G.: Schwartz, Taraszenko, Ott, Lehtera, Jackman ill. Frolík, Ladd, Stempniak, Wheeler
Minnesota?New Jersey 6-2 (videó)
G.: Vanek (2), Bergenheim, Stewart, Spurgeon, Pominville ill. Zubrus, Gomez
Colorado?Los Angeles 2-5 (videó)
G.: Barrie, Tanguay ill. Gáborík, Carter, McNabb, Clifford, Muzzin