Hat vereség után győzött a Nashville

   

Ismét Tavares döntött a ráadásban, a Penguinsnek nem megy San Joséban. Az öt hétfői mérkőzésből három túlórába torkollott.

A negyven percig semmit sem csináló Islanders az utolsó harmadot 3-1-re nyerte Torontóban és ezzel kiharcolta a hosszabbítást. A ráadásban John Tavares döntött, aki ebben a szezonban negyedik alkalommal talált be a hosszabbításban és ezzel vezeti az idevágó listát.

A Detroitnak nem okozott gondot hazai pályán az Edmonton legyűrése, háromgólos különbséggel abszolválta a mérkőzést. A Red Wingsben három játékos is góllal és gólpasszal zárt, Jimmy Howard pedig 36 lövést hárított.

Folytatta remek sorozatát a San José a Penguins ellen, 18 éve nem kapott ki hazai jégen ellenfelétől és most is jobbnak bizonyult. A Sharks kapujában Antti Niemi 39 lövést fogott és még hetet a rávezetések során. A győztes büntetőt Tommy Wingels ütötte.

Az NHL tabelláját két hete még hatpontos előnnyel vezette a Nashville. Azóta azonban zsinórban hat vereséget gyűjtött be, de most Arizonában lezárta a rossz sorozatát, hosszabbításban győzni tudott a Coyotes ellen. A győztes találatot James Neal szerezte a ráadás felénél.

Az Anaheim hiába lőtt kétszer annyit kapura Vancouverben, pont nélkül távozott. A Canucks kapujában Eddie Lack 29 lövést fogott, a győztes találatot pedig Zack Kassian szerezte négy perccel a befejezés előtt.

NHL, 2015. március 9.:

Toronto?NY Islanders 3-4 (videó)
G.: Booth, Holland, van Riemsdyk ill. Kennedy, Nielsen, Cizikas, Tavares

Detroit?Edmonton 5-2 (videó)
G.: Kronwall, Sheahan, Pulkkinen, Abdelkader, Dacjuk ill. Klinkhammer, Jakupov

Vancouver?Anaheim 2-1 (videó)
G.: Horvat, Kassian ill. Etem

Arizona?Nashville 1-2 (videó)
G.: Chipchura ill. Gaustad, Neal

San José?Pittsburgh 2-1 (videó)
G.: Nieto ill. Crosby

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum