Az UTE a DAB ellen javíthat a Magyar Kupában

   

A Debrecen elleni vereség után a liláknak két győzelemre mindenképpen szükségük van a négyes döntőbe kerüléshez.

Ez azonban egyáltalán nem lesz könnyű feladat, hiszen két legjobb játékosát, Teemu Elomót és Jozef Mihalikot továbbra is nélkülözni kénytelen Szilassy Zoltán vezetőedző. Mindketten eltiltásukat töltik a MAC elleni viharos selejtező után. A Dab.Docler alig pár napja kapcsolódott be a küzdelmekbe, pénteken a MOL Ligából való kiesést követően kicsit döcögve indult be a szekér, amit a Ferencváros két góllal büntetett, de ez is kevés volt, a folytatásban az Acélbikák négy találattal válaszoltak. A keddi összecsapást a Megyeri úton rendezik, a meccs fél hétkor kezdődik. Jelenleg a Debrecen és a DAB áll százszázalékosan, de az újvárosiak még csak egy meccsen vannak túl. Az UTE és a Fradi két mérkőzés után 50%-os mutatóval rendelkezik, a MAC pedig az eddigi három mérkőzésén még nem szerzett pontot.

A keddi mérkőzés 18:30-kor kezdődik a Megyeri úton.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): A zöld-fehérek elleni meccs első harmada rettenetesen sikerült, szerencsére kilenc nap kihagyás után a második játékrésztől feléledtünk és sikerült kétgólos hátrányból is felállnunk. Az Újpest mindig kemény kihívást jelent, igaz, így hogy a legjobbjaik nem lépnek pályára, talán egy kicsit könnyebb dolgunk lesz. Ettől még persze nem bízhatjuk el magunkat. A lényeg számunkra, hogy a saját tempónkat és taktikánkat játsszuk, akkor nem lehet gondunk. Úgy érzem, Sevelának nagy szerepe volt a pénteki győzelmünkben, így valószínűleg ő kezd majd a lila-fehérek ellen is. Egy-két játékosnak azért meg kell még értenie, hogy a vakáció április elsején kezdődik és nem előbb. Ha koncentráltan és fegyelmezetten tudunk hatvan percet hokizni, akkor úgy érzem, három ponttal kell hazajönnünk kedden. A sérültlistánkon egyedül Papp Viktor neve szerepel, szerencsére Galanisz sérülése nem volt komoly, így ő tudja vállalni a játékot.

A Magyar Kupa-selejtező menetrendje:

2015. 02. 26., 18:30: MAC?UTE 1-7
2015. 03. 02., 18:45: MAC?Debrecen 4-9
2015. 03. 06., 18:00, UTE?Debrecen 2-7
2015. 03. 06., 18:00, Dab.Docler?FTC 4-2
2015. 03. 09., 18:40, MAC?FTC 2-7
2015. 03. 10., 18:30, UTE?Dab.Docler (Megyeri út)
2015. 03. 13., 19:00 FTC?UTE (Pesterzsébet)
2015. 03. 13., 19:00, Debrecen?Dab.Docler (Debrecen)
2015. 03. 17., MAC?Dab.Docler (Tüskecsarnok)
2015. 03. 20., Debrecen?FTC (Debrecen)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA INFO
ICEHL 17:30 AVSHCI 
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
Partnerünk
Archívum