A Fehérvár zsinórban negyedszer verné a Capitalst

   

A Volán az EBEL-középszakaszban és a negyeddöntő első meccsén bizonyította, jobb csapat a Vienna Capitalsnél. Ez azonban a párharc lezárásáig egy újabb teher, el kell viselni az esélyességet, és Bécsben is bizonyítani kell újra. Telt ház és több száz magyar szurkoló előtt.

A rájátszás más műfaj, szokták mondogatni a rutinos hokiszurkolók, és ezt teljes mértékben igazolta is a Fehérvár–Vienna Capitals párharc első mérkőzése. A kieséses szakaszban nem fér bele az elegancia, a nagyvonalúság, minden megengedett, ami kizökkentheti az ellenfelet a nyugalmából. A bécsiek gyakorlati bemutatót is tartottak ebből pénteken, elsősorban Danny Bois megmozdulásai voltak a határon. Négygólos fehérvári vezetés után azonban a piszkoskodás sem volt elegendő a fordításhoz, a huszáros utolsó harmad ellenére is a Fehérvár megőrzött egy gólt az előnyéből. Nem mellesleg a fehérvári győzelem teljesen megérdemelt volt, az a csapat húzta be az első strigulát, amelyik sokkal többet tett ezért. Ugyanakkor olcsón megúszta a magyar csapat a 25 percnyi lazább hozzáállást, a történtek rávilágítottak arra, hogy a 95% nem elég, végig 100-ra kell törekedni. Csak az az út vezet sikerre, amelyen az első két harmadban járt Rob Pallin csapata.

Egy győzelem tehát már megvan, és a pályaelőnynek köszönhetően a Bécsnek már csak 3 lehetősége maradt Székesfehérváron megnyerni a párharcot. Ne tekintsünk azonban ennyire előre, hiszen itt az alkalom az előny növelésére. Bécsben minden bizonnyal rengeteg néző és egy revánsvágytól égő hazai csapat vár majd a Fehérvárra, amelynek fel kell készülnie arra is, hogy a harmadik harmadban látott Capitals lesz már az első perctől kezdve a jégen, nyilvánvalóan olyan, amelyik trükkökkel, szükség és játékvezetői felhatalmazás esetén a határok további feszegetésével próbálja megtörni ellenfelét fizikailag és mentálisan is.

AVSVIC

A bécsi csarnokban fehérvári szurkolókból sem lesz hiány, több százan kísérik el a csapatot Magyarországról, hozzájuk csatlakozik a Bécs környékén élő magyar kolónia számos tagja, és ez nyilván plusz motivációt jelent majd Kovács Csabáéknak a küzdelemben.

Pénteken az első sor maradandót alkotott, a liga pontkirálya, Andrew Sarauer 4 gólpasszal, Frank Banham és Kóger Dániel egyaránt 2 góllal és 1 gólpasszal, Kevin Wehrs pedig 2 gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. A másik három sor elsősorban a mezőnymunkával tett hozzá a közös sikerhez és a kiváló védekezéssel, miközben Christian Engstrand fantasztikusan tartotta a csapatot. Van tehát tartalék még a rendszerben, elég csak az évet bombaformában végigjátszó Kovács Csabára, vagy éppen a minap meccset eldöntő fiatalokra gondolni, mások is lőhetnek még gólokat kék-fehér mezben a párharc során. A bécsieknél is a légiósok vitték a prímet, Magowan az egyedüli 2 pontos (1+1), az egyetlen hazai játékos, aki pontot szerzett, Iberer volt, ő 1 góllal vette ki a részét a közösből.

Az utolsó harmad nem sikerült fényesre, de ne feledjük, addigra eldőlt a mérkőzés, nem önmagában álló 20 percről van szó. Abból semmi nem következik a folytatásra nézvést, csak a fentebb már leírtak, végig figyelni kell. A legutóbbi három mérkőzésen megmutattuk, ha a saját játékunkat megalkuvás nélkül játsszuk, akkor a bécsieknek nem sok közük van az eseményekhez. Ha Banhamék vissza tudnak térni az első két harmad játékához, Bécsből is győzelemmel térhetnek haza. A Vienna Capitals azonban sebzett ellenfél, nagyon veszélyes és nyilvánvalóan nem akar ideje korán hatalmas hátrányba kerülni. Ez a szezon már így is komoly blama számukra, nyilvánvalóan ideges a hangulat a klubházuk környékén, nem szabad hagyni, hogy ez a helyzet megváltozzon. A folytatás szempontjából minden meccs egyre fontosabb. Vasárnap nagyon komoly csörtére van kilátás.

“Természetesen nagyon örülünk a pénteki győzelemnek – kezdte Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője. – Ennek ellenére nem szabad ezt túlértékelni, ez csak egyetlen győzelem egy négy nyert mérkőzésig tartó sorozatban. Vasárnap azonban újabb csata vár ránk. Szerencsére minden játékosunk egészséges, így a péntekihez képest változatlan összeállításban tudjuk felvenni a harcot Bécsben.”

“Pénteken csatát vesztettünk ugyan, de a továbbjutásért folytatott háborúnak még nincs vége” – egyértelműsítette a helyzetet Jim Boni, a bécsiek újdonsült mestere. Philippe Horsky, a csapat másodedzője ennél szakmaibb értékelést adott, egyszersmind azt is sejttette, hogy milyen Capitalst szeretne látni a jégen vasárnap: “Az első két harmadban nem álltunk jól bele a párharcokba. Aztán az utolsó 20 percben már megnyertük ezeket a mini csatákat, és jól is kezdtünk játszani.” Niki Hartl csatára ennyit tett hozzá: “Pénteken az utolsó harmadban megmutattuk, hogy felül tudunk kerekedni a magyarokon. Meg vagyok győződve arról, hogy vasárnap visszavágunk.”

Vienna Capitals–Fehérvár 1-4

   

Óriási küzdelemben hatalmas győzelmet aratott a közepesnél csak valamivel jobban játszó, de a csodálatos gólokat a legjobbkor szerző, pontosságával, határozottságával és fegyelmezettségével ellenfele fölé növő magyar EBEL-csapat.

Nagyjából 400 magyar szurkoló várta a Fehérvár AV19-et Bécsben az Albert-Schultz-Eishallében az EBEL-negyedöntő második mérkőzésén. A Volán változatlan összeállításban szaladt ki a jégre. Érdekes első harmadot láttunk, a játék képe ellentétes volt a pénteki meccsével, az eredmény azonban azonos. Tehát hiába nyomott a Vienna Capitals keményen az első 5-6 percben, ez nem vezetett eredményre. A magyar csapat kőkeményen védekezett, Cristian Engstrand klasszis teljesítményt nyújtott. Kivédekeztük az első hátrányt, ezt követően levegőhöz jutva vezethettük az első támadásokat. A forgatókönyvet pedig ismét Rob Pallin írta. Kevin Wehrs távoli lövésébe Brandon Marino piszkált bele a kapus előtt, Matt Zabának esélye nem volt, a 7. percben 0-1 állt a táblán. A gól megzavarta a bécsiek játékát, elkezdtek hibázni, és az ezen szakaszban rejlő lehetőségeket a Volán elég gyorsan kihasználta. A 11. perc elején Bartalis István szerzett szemfüles gólt közelről. Centerünket ugyanúgy egyedül hagyták, mint az első meccsen Kóger Dánielt. A harmad második felében nagyon aktív Capitals-támadójátékot láthattunk, de továbbra is sok bizonytalanság, rossz passz, lesre szaladás jellemezte Jim Boni csapatának játékát. Egy kicsit túlnyertük ezzel a kétgólos vezetéssel, de hát ennyi bajunk legyen, nagyon összeszedetten játszott a magyar csapat, ennek köszönhette a vezetést.

AVSVIC

A második harmadot megint csak a hazaiak kezdték jobban, sőt sokkal jobban. Nagy nyomás nehezedett ránk, és ezúttal nem volt meg a kontroll, a bécsiek kezében volt a játék. Wehrst kiállították, de az előnyt gyatrán játszotta a Capitals. Sajnos az utolsó cserét elvétettük és ennek szépítés lett az eredménye, Ferlandot teljesen egyedül hagytuk, és a kiváló csatár egy csel után a léc alá húzta a lefelé mozgó Engstrand fölött a korongot. Közel járt a meccs az egyenlítéshez, mert továbbra sem találtuk a ritmust. A párharc eddigi legcsúnyább harmadát láthattuk, mert a Volán ekkor tördelni igyekezett a játékot, más eszköze nem lévén. A játékvezetőkre egy szavunk sem lehetett, igyekeztek nem beleszólni a csatába. Szerencsére jött néhány könnyű emberelőny a harmad közepén, és ebben erőt tudtunk gyűjteni. Jobbára a korongot járattuk, fizikailag inkább pihentünk, de a távoli lövések így is veszélyesek voltak. Ezt követően legalább veszélyes kontrákra már újra futotta a Fehérvártól, és a 36. percben egy ilyen végén ismét kétgólosra növeltük az előnyt. Látatlanban is kijelenthető, a forduló gólját lőtte Szirányi Bence, egy gyors ellencsapás végén négy kék mezes ért a korongba villámgyorsan a támadóharmadban, futballban brazilos akciónak neveznénk az ilyet. A gól romba döntötte a bécsi lelkesedést, a harmad hátralévő része kiegyenlített játékot hozott. Kétgólos előnnyel várhattuk az utolsó rohamokat, csak egy volt biztos, még semmi nem dőlt el ekkor.

A harmadik harmadban újabb döbbenetes fordulat következett, a Fehérvár átvette az irányítást, a Vienna Capitals fogalmatlanná vált. Érezni lehetett, hogy ha véletlenül nem találnak gólt, akkor elment a meccsük. Ahogy az első mecs, úgy most is egyre keményedett a hangnem, de a Volán-játékosok állták a sarat, fáradtságnak semi jele nem volt. Izgalmat csak az a közel három perc okozott, amikor Engstrand bárd nélkül védett, de így is hibátlanul mozgott. A mérkőzés érdemi részét Orbán Attila bravúros gólja zárta le az 51. percben, hátvédünk Godó-szögből zúdította a korongot Zaba válla felett a rövid felsőbe. A maradék időben egy hitehagyott Vienna Capitals poróbált szépíteni az eredményen nem túl nagy meggyőződéssel, de ehhez még egy büntető is kevés volt számukra, a meccs hőse egyértelműen Christian Engstrand volt, de a töbi 21 játékos is maximális dicséretet érdemel. Újabb felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg a székesfehérvári és a magyar szurkolókat.

A négy győzelemig tartó párharcban 2-0-ra vezet a Fehérvár AV19, a következő mérkőzésre Székesfehérváron kerül sor, kedden.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy négy győzelem kell a továbbjutáshoz

   

Boni és Pallin értékelt.

Jim Boni (vezetőedző, Vienna Capitals): Alaposan megnyomtuk a mérkőzés elejét, mégsem sikerült betalálnunk, míg a Fehérvár szinte a semmiből szerzett gólt. Az első meccshez hasonlóan megint hátrányba kerültünk, futhattunk az eredmény után. Nagyon fontos lenne, hogy végre egyszer mi szerezzük meg a meccs menetét meghatározó vezető gólt, hiszen ezúttal is volt összesen 43 kapura lövésünk, de ezekből csak egy gólt szereztünk, míg a vendégek sokkal kevesebb lehetőségből négyet. Az állás 0-2, de nem adjuk fel, ha kedden győzünk, ismét nyílt lesz a párharc.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Nagyon nehéz mérkőzés volt, a Bécs kőkeményen játszott, de végig fegyelmezettek maradtunk. Sokat tanultunk a pénteki meccsből, ezúttal nem vettünk vissza a biztos vezetés tudatában sem. Igyekeztem gyakran cserélni, hogy végig frissek maradjunk, úgy érzem, ez bevált. Engstrand ismét szenzációsan védett, nem jött ki róla korong, és a védőink is jól takarítottak előtte. A csapat egységes, mindenki bízik magában és a társaiban, mindannyian hiszünk benne, hogy el tudjuk érni a célunkat. Ugyanakkor a párharc még nem dőlt el, nem szabad elfelejtenünk, hogy négy győzelem kell a továbbjutáshoz.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 4200 néző. Játékvezetők: Kellner, Nothegger, Rakovic.
Zaba: 83,3% (Kickert)
K
Engstrand: 97,7% (Rajna)
Iberer, Carson, Magowan, Bois, Grosslercher
1
Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Marino
Fraser, Lakos, Ferland, MacArthur, Foucault
2
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham
Klimbacher, Peter, Nödl, Watkins, Rotter
3
Tokaji, Hetényi P., Németh, Erdély, Magosi
Hackl, Puschnik, Fischer, Schiechl, Hartl
4
Varga, Ejdepalm, Kovács, Bartalis, Vincze
Jim Boni, Phil Horsky
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:27 FHA Marino Wehrs Sikorcin
0-2 10:10 FHA Bartalis Kovács Boivin
1-2 26:28 VIC PP Ferland Foucault
1-3 35:43 FHA Szirányi Banham Wehrs
1-4 50:37 FHA Orbán Németh Sikorcin
43 Kapura lövések száma 24
14 Kiállításpercek 16

A Vienna Capitals–Fehérvár képes összefoglalója

 

Az összes fotót ide és ide kattintva láthatják.

A Vienna Capitals–Fehérvár góljai

   

A Laola Tv összefoglalójában érdemes megnézni a magyar hátvédek, Szirányi Bence és Orbán Attila parádés gólját.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum