Serdülőbajnok-avatás Székesfehérváron

 

A HSC Csíkszereda a szezon első bajnoki érmese. Az EBEL U20-ban mindkét magyar csapat elődöntőbe jutott, az ifiknél árnyaltabb a kép.

Nem tudott élni a meccslabdával a MAC, nem nyerte meg a bajnoki címet, a vendég Fehérvár 5-1-es sikerével 2-2-re egyenlített ki az állást, hétfőn mindent eldöntő 5. mérkőzésre kerül sor a magyar serdülőbajnoki döntőben. Székesfehérváron hétfőn kettős rangadót játszanak, 17 órakor az U16-os bajnokság döntője, ezt követően U18-as elődöntő következik, a vendég mindkét esetben a MAC. Gazdára talált az első bajnoki érem, a HSC Csíkszereda 3-1-re nyerte az UTE ellen a bajnoki bronzot.

Még szombaton játszották az EBEL U18-as bajnokságában a negyeddöntők második meccsét. Még egy magyar csapat sem jutott tovább, ámde a Vasas sajnos kiesett, kiélezett csatában maradt alul a Klagenfurttal szemben. Kétszer is vezetett a jégpalotabeli társaság, de az 53. percben 10 másodperc alatt két gólt is kapott. A Fehérvár és a MAC is 1-1-re áll, szerdán mindkét csapatunk mindent eldöntő utolsó meccset játszik. A Fehérvár korán 2-0-s előnyre tett szert, de innen a záró húsz percre teljesen szétesett a magyar csapat, a vége 5-2 lett a St. Pölten-ieknek. A MAC egy 7-2-es győzelemmel vágott vissza a kinti kudarcért a legjobb szlovén ificsapatnak, a hajrában négy perc alatt négy gólt lőtt. A KAC és a Red Bull már a legjobb négy közé jutott.

A Fehérvár után a MAC is biztosította helyét az EBEL U20 következő körében, mert másodszor is le tudta győzni a ráadásban a vendég Znojmót. Silló Arnold a mérkőzés 80. percében döntött. AZ EBYSL elődöntőjében tehát két magyar csapat lesz érdekelt, ráadásul a Fehérvár és a MAC egymással játszik. A másik ágon a Red Bull az Olimpija Ljubljanával csap össze.

A magyar U16-os döntő menetrendje:
2015. 03. 02., hétfő, Fehérvár?MAC 6-3
2015. 03. 04., szerda, MAC?Fehérvár 3-2 büntetőkkel
2015. 03. 06., péntek, Fehérvár?MAC 3-4
2015. 03. 08., vasárnap, MAC?Fehérvár 1-5
2015. 03. 09., hétfő, 17:00, Fehérvár?MAC (Székesfehérvár)

A magyar U18-as elődöntő menetrendje:
2015. 03. 06., péntek, Vasas?Miskolc 7-4
2015. 03. 06., péntek, MAC?Fehérvár 0-3
2015. 03. 09., hétfő, Miskolc?Vasas (Miskolc)
2015. 03. 09., hétfő, Fehérvár?MAC (Székesfehérvár)
2015. 03. 10., kedd, Vasas?Miskolc (Jégpalota) (ha kell)
2015. 03. 10., kedd, MAC?Fehérvár (Kisstadion) (ha kell)

EBEL U18 negyeddöntő:
2015. 03. 04., szerda, Fehérvár?LA Stars 3-2
2015. 03. 04., szerda, Celje?MAC 7-5
2015. 03. 04., szerda, Klagenfurt?Vasas 4-2
2015. 03. 07., szombat, LA Stars?Fehérvár 5-2
2015. 03. 07., szombat, MAC?Celje 7-2
2015. 03. 07., szombat, Vasas?Klagenfurt 2-3
2015. 03. 11., szerda, Fehérvár?LA Stars
2015. 03. 11., szerda, Celje?MAC

A magyar U20-as döntő menetrendje:
2015. 03. 17., kedd, Fehérvár?MAC (Székesfehérvár)
2015. 03. 18., szerda, MAC?Fehérvár (Kisstadion)
2015. 03. 20., péntek, Fehérvár?MAC (Székesfehérvár) (ha kell)

EBEL U20-negyeddöntő:
2015. 02. 28., szombat, Fehérvár?Linz 5-1
2015. 02. 28., szombat, MAC?Znojmo 4-3 hosszabbításban
2015. 03. 04., szerda, Linz?Fehérvár 0-4
2015. 03. 04., szerda, Znojmo?MAC 2-1
2015. 03. 07., szombat, MAC?Znojmo 4-3 büntetőkkel

A magyar U18-as döntő időpontjai:
2015. 03. 22., vasárnap
2015. 03. 23., hétfő
2015. 03. 27., péntek
2015. 04. 03., péntek
2015. 04. 05., vasárnap

EBEL U18 elődöntő:
2015. 03. 14., szombat
2015. 03. 18., szerda
2015. 03. 21., szombat

EBEL U18 döntő:
2015. 03. 25., szerda
2015. 03. 28., szombat
2015. 04. 01., szerda

EBEL U20 elődöntő:
2015. 03. 11., szerda
2015. 03. 14., szombat
2015. 03. 18., szerda

EBEL U20 döntő:
2015. 03. 21., szombat
2015. 03. 25., szerda
2015. 03. 28., szombat

Az EBEL U18, U20-ban a szombatok vasárnapra változtathatók.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 6-0VÉGE
EL 17:30 SCCGYE 4-5VÉGE
KK 17:30 RIGBRA 3-4 HVÉGE
EL 18:30 DABUTE 2-5VÉGE
EL 18:30 MISDEB 2-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 5-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPUS 6-1VÉGE
AL 21:00 WRMOHA 4-5 BVÉGE
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 5-6VÉGE
KK 17:30 FTCBRA 4-5 HVÉGE
AL 18:00 ETOZEG 14-0VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-5VÉGE
AL 20:30 VASSZG 8-10VÉGE
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS