Tisza Volán?Beostar 6-4

   

A szegediek megnyerték a Prvenstvo elődöntőjének második mérkőzését, így harmadik meccs dönt a két győzelemig tartó párharcban.

A közel 300 néző előtt megrendezett mérkőzést, melyet 4 játékvezető dirigált, nagy elánnal kezdték a csapatok.Ennek eredményeként a 80. másodpercben Nagy Márk Major Tamás passzából megszerezte a vezetést a Tisza Volánnak (1-0). A gól után a Szeged nyomott, de a Beostar is vezetett veszélyes akciókat. Az 5. percben Schellin lövését védte Rankovic, a következő akcióból a szerbek kapuvasat lőttek. Két perccel később emberelőnybe került a Tisza Volán, de nem alakított ki komolyabb lehetőséget a hazai csapat. A belgrádiak csak másodpercekig játszhattak öten, ugyanis a kiegészülés után pár másodperccel újra szabálytalankodtak. A második előnyt már jobban játszották meg a szegediek, olyannyira, hogy Major Tamás keresztpasszát Pápa Márton bevágta (2-0). A harmad közepén csapkodóbbá vált a játék, felváltva támadta a csapatok. A 14. percben eljött az első szegedi emberhátrány, Vígh Balázs távozott 2 percre gáncsolásért. A Beostar Dragutinovic góljával szépített, aki kimutogatott a szegedi kispadra, ezért a játékvezető szóban figyelmeztette (2-1). A bekapott gól megfogta a Szegedet, érett a Beostar-egyenlítés. A 17. percben Egyedet kiküldték bottal akasztásért, Nagy Márk majdnem emberhátrányos gólt lőtt. A 19. percben Varga Dávid egy blokkolás után kicsit megsérült. Nem sokkal később Strenket kiugratták, ő megvárta, míg a kapu előtt üresen érkezett Ambrus, aki a keresztpassz után bevágta a korongot (3-1). 34 másodperccel a harmad vége előtt Egyedet gáncsolták, emberelőnybe került a Tisza Volán.

A másfél percnyi áthúzódó emberelőnyt nem használta ki a Volán, ehhez legközelebb Strenk lövésénél járt. A 23. percben viszont megszületett a negyedik hazai gól, Major Tamás passzát Pápa Márton korcsolyával átvette, majd belőtte (4-1). Egy perccel később Fülöp Lászlót kiállították bottal akasztásért, Szőke Attila vezetésével kivédekeztük az emberhátrányt. A 26. percben szépített a Beostar egy véleményes góllal, ugyanis a szerb játékos korcsolyájáról került a kapuba a korong (4-2). A találattól vérszemet kaptak a belgrádiak, Ignjatovic Gnitko kapu mögül kapott passzból szépített (4-3). Az eredmény szorossá válása jót tett a játéknak, pörgött a meccs, de az indulatok is egyre inkább fokozódtak. A 30. percben elmozdult a szegedi kapu, pár percig állt a játék, amíg újrafúrták a pöcök helyét. Egy perccel később egy védekező harmadban elhozott buli után kiugratták Pápa Mártont, aki gyakorlatilag büntetőként rávezette a kapusra a korongot, ő pedig becsúsztatta a mamut alatt (5-3). Nem sokra rá akasztották Strenket, az emberelőnyben nyomott a Szeged, de eredménytelenül. A 36. percben a jégen maradt Gnitko, majd egy perccel később Szabó Dávidot kiküldték, 44 másodperccel később pedig a csapatkapitány, Borbás ült ki korongkilövésért. Mind a kettős, mind a szimpla emberhátrányt kibekkelte a Tisza Volán.

A szegediek emberelőnyben kezdhették a záró húsz percet, miután a sérült Gnitko a kivonulásnál odaszólt a játékvezetőnek, ezért 2 perces büntetést kapott, büntetőpadról visszatérése után pedig egészségesen korcsolyázott. A 45. percben Egyedet kiküldték gáncsolásért, aki a kivédekezett hátrány után majdnem góllal tért vissza. A 48. percben tovább nőtt a szegedi előny, Ambrus tuszkolta be közelről Rankovic kapujába a korongot (6-3). A harmad közepétől leült a játék, a szegediek főleg a szép játékra helyezték a hangsúlyt. Az 54. percben nem maradt hátul védő, Dragutinovic passzából Ignjatovic betalált (6-4). Két perccel később Vígh Balázst kiállították testre ütésért, Szőke állta a rohamokat a kapuban. A kiegészülésnél a kapu közelébe lőtt korongra kiment Rankovic, Borbás elvette tőle a pakkot, de csak kapuvasat lőtt, hiába örült. 38 másodperccel a vége előtt Glavonjic bottal lökésért, Schellin könyökhasználatért kapott kétperces büntetést, a szerbek pedig időt kértek és lehozták a kapusukat, hiába. A Tisza Volán 6-4-re nyert, így összesítésben 1-1-re egyenlített. A döntőbe jutásról a Belgrádban megrendezésre kerülő harmadik mérkőzés dönt.

Tisza Volán: Szőke Attila (Balázs Csongor) ? Vígh BalázsSzabó DávidLinus SchellinEgyed MátéBorbás Gergely ? Varga Dávid, Molnár Zsolt, Nagy MárkPápa MártonMajor Tamás ? Fülöp LászlóStrenk HunorAmbrus András.

Beostar: Arsenije Rankovic (Aleksandar Kolaric) ? Filip PetrovicIvan KrotovDmitrij GnitkoNikola LazarevicKamil Kinkor ? Ugljesa NovakovicJovan LucicPetar NovakovicMico DragutinovicIvan Glavonjic ? Marko TadicLuka VukicevicBozidar Ignjatovic.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum